Csoda – a képességek, a megértés és a képzelet határain túl

A csoda jelentése

„….. Ismert, hogy a természetes dolgokat nem tekintik csodának, de ami a természet felett áll, azt csodának tartják. A természetes azt jelenti, amit az ember egyedül is meg tud tenni. Ezt nevezzük természetesnek. De amit az ember nem tud megtenni, azt már a természetfelettinek tekintjük…

….. Ezzel megérthetjük a csoda jelentését a spiritualitásban. Amikor egy ember megszületik, a gonosz hajlam azonnal kapcsolódik hozzá, ahogy írva van: „A bűn a kapuban leselkedik”, és a jó hajlam tizenhárom év után jön. Bölcseink azt mondták: „A bíróságnak óvatosnak kell lennie, és nem hallgatnia a peres felek szavaira, mielőtt a vádlott ügyvédje megérkezik”, mivel azok igazolják a felperes érveit. Ennek megfelelően, amikor a gonosz hajlam érkezik az emberhez érveivel, az kénytelen meghallgatni. Később, amikor a jó hajlam érkezik, annak szavait nem hallják meg. Ebből következik, hogy a jó hajlam száműzetésben van, és a gonosz hajlam teljes ellenőrzése alatt tartja a testet. Ezt tekintik a testiség alatt lévő száműzetésben lévő spiritualitásnak.

Az ember nem tud kilépni ebből a száműzetésből, és csak a Teremtő tud megszabadítani őt, ahogy bölcseink mondták: „Az ember hajlama minden nap legyőzi őt, és megpróbálja megölni. Ha nem lenne a Teremtő segítsége, nem tudna legyőzni.” Ebből láthatjuk, hogy csak a Teremtő tud segíteni, és ezért nevezik „csodának”.

(Rabash, 68. levél)

A csoda egy új állapot megszületése

A csoda nem egy drámai esemény, véletlen egybeesés vagy érzelmi felemelkedés. A csoda egy átmenet egy olyan állapotba, amely korábban nem létezett számunkra. Nem a jelenlegi képességeink javulása, sem pedig a már meglévő tudásunk finomítása. A csoda valami olyan megjelenése, ami alapvetően elérhetetlen a természetünk számára – meghaladja képességeinket, megértésünket, sőt, képzelőerőnket is.

Ez a csoda, amit el kell érnünk: átmenet egy teljesen új, példátlan létezési állapotba.

Természet: minden, ami ésszerű

Alapértelmezés szerint minden bennünk a természeten belül működik. Gondolatainkat, érzéseinket, döntéseinket, sőt spirituális törekvéseinket is önző, önigazoló, egoista és individualista alapok vezérlik. Még akkor is, ha a kapcsolódást, az adakozást vagy a spiritualitást választjuk, ha a választás a saját megértésünkből vagy érzelmi számításunkból fakad, az még mindig az értelem határain belül marad.

Bármennyire is magasztosnak vagy önzetlennek tűnik, amit saját magunk tudunk megtenni, az természetes marad. Ez a testiség.

A spirituális csoda: az értelem feletti hit

A spirituális csodát értelem feletti hitnek nevezik. Ez egy olyan képesség megszerzése, amellyel korábban soha nem rendelkeztünk: létezni és cselekedni a velünk született természetünk felett és azzal szemben, olyan új, isteni tulajdonságok révén, amelyek nem a miénk.

Ezek a tulajdonságok nem önmagunkból fakadnak. A Teremtőtől kölcsönözve kapjuk őket – az adakozás, a szeretet és másokért, és rajtuk keresztül a Teremtőért való cselekvés tulajdonságait.

Ez nem erkölcsi teljesítmény. Nem pszichológiai fejlődés. Ez az operációs rendszer teljes megváltozása.

A csoport szerepe: szükséges, de nem elégséges feltétel

A spirituális csoportban végzett egyedülálló munka az én értelmem és a Teremtő értelme közötti elengedhetetlen átmeneti zóna. A barátok iránti önalávetés és a közösség előtt való megadás révén az ember eléri annak a határát, amit pusztán erőfeszítéssel elérhet.

Itt azonban egy kritikus pontosításra van szükség.

Bármit is fogok fel, értek meg, fogadok el vagy fogadok el – az továbbra is az én ésszerűségem marad. Még akkor is, ha átveszem a csoport értelmét, hogy elfogadjanak, és „egység” legyünk, az még mindig az értelem határain belül marad. Egyszerűen csak lecseréltem az egyéni számításomat egy kollektívra.

„Tehenet szamárra cserélni”

Ha önmagam törlöm az értelmet, csak egy magasabb értelmet kapok az értelem határain belül.

Ha a csoport logikáját a haszon és a veszteség egyértelmű kiszámításával fogadom el, akkor csupán egy vágyat cserélek egy nagyobb vágyra.

Ezt nevezik a bölcsek „tehén cseréje szamárra”.

Semmi lényeges nem változott. A vágy vágy marad. Az ego ego marad. A nyereség mértéke más, de a számítás ugyanaz. Ezért lehet az embert végtelenül manipulálni az értelem révén – jutalommal, becsülettel, félelemmel, tartozással, vagy akár spirituális teljesítménnyel.

Az egyetlen kiút: a szív pontja

Az értelmet meghaladó áttörés csak egy helyről származik: a szív pontjából.

Ez a pont egy adakozás szikrája, amelyet a Magasságos ültetett belénk. Nem tartozik a természetünkhöz, és nem engedelmeskedik a logikánknak. Valami után vágyik, ami túlmutat a beteljesülésen, a nyereségen, sőt még a spirituális örömön is.

E pont nélkül senki sem keresné az értelem feletti hitet. A megrázkódtatás nélkül a spiritualitás soha nem ébredne fel bennünk.

A megújító fény hatása

Csak a megújító fény képes aktiválni ezt a pontot.

A fény nem törli el eredeti értelmünket. Éppen ellenkezőleg, érintetlenül, élénken és meggyőzően hagyja. A régi értelem egyértelműen áll, befogadást, igazolást és jutalmat követelve. És felette megjelenik egy új, magasabb értelem – amely teljesen ellentmond neki.

Ez az igazi csoda.

Az értelem felett nem a vakság vagy a tagadás áll. Hanem két egymással ellentétes értelem egyidejű élete. Az egyik a befogadás felé húzza, a másik az adakozás felé. Az eredeti értelem marad, mint a magasabb értelem kontrasztja.

Ki építi a csoport okát?

Ahhoz, hogy valódi okot építsünk a csoporton belül, szükségünk van a Megújító Fényre, hogy összekapcsolja a szív pontjait – csak azokat a pontokat, amelyek a kapcsolathoz tartoznak. Ami ezen a kapcsolaton keresztül tisztázódik, az lesz a csoport oka, de csak azzal a feltétellel, hogy a Felső Fény építi fel.

Az ok a Teremtőtől származik.

Minden, ami a természetemben létezik – függetlenül attól, hogy mennyire spirituálisnak tűnik – az okon belül van.

Még a csoport hatása, a meggyőzés, a megállapodás, a lelkesedés vagy a fegyelem is – ha ezeken keresztül cselekszem, az még mindig az én okom.

Mit jelent az, hogy az ok felett cselekedni?

Ha minden elérés az én okom lesz, hogyan tudok valaha is az ok felett cselekedni?

A válasz egyszerű és kompromisszummentes: csak akkor, ha a Felső Fény további természetet ad nekem. Akkor tudok különbséget tenni a saját okom és a Teremtő oka között.

Az én értelmem – múlt, jelen és jövő – mindig befogadás.

A Teremtő értelme adakozás.

És amikor az adakozás belép a befogadás edényeibe, veszteségként érezzük.

Amikor az Ő értelmét választom a sajátom helyett, az értelem felett cselekszem.

Miért nem elég a fegyelem és a hősiesség

Ha a csoport azt mondja, hogy jöjjek tanulni hajnali háromkor, és én engedelmeskedem, hogy tartozhassak, sikeres lehessek vagy előrehaladhassak, akkor az értelem határain belül cselekedtem. Kiszámoltam. Valami kisebb árán valami nagyobbat nyertem.

Ez nem az értelem feletti hit.

Az értelem feletti hit csak akkor kezdődik, amikor a Fény kötelez engem a kapcsolaton keresztül – nem a logikán, a megállapodáson vagy a nyomáson keresztül.

A csoport központja: ahol a Fény működik

A Fény nem halad át az egyéneken.

Nem halad át az intelligencián, az erőfeszítésen vagy az akaraterőn.

Csak a csoport központján halad át, ahol mindenki kölcsönösen semlegesítette magát az egó és az értelem felett.

Nem elég egyszerűen átvenni a csoport véleményét. Meg kell kérnünk a Fényt, hogy kösse össze a szívünkben lévő pontjainkat. Kölcsönös engedmények, alávetés és közös imádság révén a pontok egy központba olvadnak össze.

„Minden” egyetlen ponttá válik, amely már „mi” vagyunk, de már nem „én”.

Innen kezdődik a cselekvés – nem az egó, nem a kollektív logika szerint, hanem a szívben összekapcsolt pontok szerint, MAN és MAD révén.

A csoda felé haladva

Minden, amit egyedül teszek, az értelem határain belül van.

Minden, amit a Fény a kapcsolaton keresztül tesz, az értelem felett áll.

Ezért a munka állandó és kompromisszumok nélküli: folyamatosan nyomást gyakorolni a kapcsolódási pontra, csak a csoport központján keresztül cselekedni, megkövetelni a Fénytől, hogy tegye meg azt, amit mi nem tudunk.

Mert a csoda nem az, amit elérünk.

A csoda az, ami akkor történik, amikor végre beismerjük, hogy nem tudjuk.