Hanuka – A teremtés helyreállítása

„….. Ez az írás jelentése: „A Tóra előttük áll, és ők nem gyakorolják azt.” A Tóra a középső vonalat, ZA-t jelenti, amelyet „Tórának” neveznek, és amely a két vonalat egyesíti egymással.” Más szavakkal, a „középső vonalnak” nevezett Tóra révén, ahol két tulajdonság van együtt, ami a teremtés célját jelenti, nevezetesen az Ő Istenségének kinyilatkoztatását a teremtmények számára, amit „Uruk dicsőségének” neveznek, és ott van még a teremtés korrekciójának ruhája is, amit „Hassadim fényének” neveznek, és amit „jónak” tekintenek. Ezért, amikor ez a kettő elválik egymástól, a teremtés célja nem ragyoghat a teremtett lényekre. Ez úgy tekinthető, hogy „nem tartják tiszteletben Mesterük dicsőségét”. De amint elmélyülnek a Tórában, a teremtés célja ragyogni kezd. A Zohár szavaival élve ezt „a Tóra, Izrael és a Teremtő egyek” néven emlegetik.

Most már megérthetjük, amit a 11. cikkben (Tav-Shin-Nun) mondtunk, hogy a hanuka gyertya a bal oldalon van, és fényét nem szabad használni, mert a bal oldal, amely a Hochma, már kiterjedt a teremtményekre. De amíg nem terjesztik ki a középső vonalat, amelyet „Tórának” tekintenek, hogy a jobb és a bal együtt legyenek, a fény nem ragyog annyira, hogy használni tudják, mivel hiányzik a Hassadim ruhája, amely a Hassadim fényén keresztül jön.

De Purimkor kiterjesztették a Hassadim fényét, amelyet „jobbnak” neveznek, böjtöléssel és sírással, amint azt a Tíz Szfira tanulmányában (16. rész vége) elmagyarázzák. Kiderült, hogy bár Hanukkah-kor a jobb oldalon teljesek voltak, amikor balra fordultak, hogy kiterjesszék a Hochmát, már nem rendelkeztek a jobb oldali Hassadimmal.

Ez azt jelenti, hogy a Hassadim, amelyet a Hochma kiterjesztése után terjesztenek ki, ahol a Hochma-t „balnak” nevezik, „középső vonalnak” nevezik. Ebből következik, hogy Hanuka idején Hanu-Koh [itt parkolt] állapot volt. Vagyis a „jobb” tulajdonságuk volt. A csoda az volt, hogy a „jobb” teljes volt. De a „bal” tulajdonság nem volt teljes, mert hiányzott belőle a középső vonal, ami a Tóra…”

(Rabash, Miért nevezik a Tórát „középső vonalnak” a műben? – 1. 12 (1990))

Nagyon szűk helyen élünk.

Egész életünk egy egyszerű, földi akaratban bontakozik ki, hogy saját magunkért kapjunk. Minden, amit érzékelünk, egy „én” nevű apró nyíláson halad át: mi jó nekem, mi rossz nekem, mi fenyeget engem, mi tetszik nekem – éppen most. Ez az érzékelés személyes, korlátozott, ideiglenes és törékeny. Ez egy kis lény élete, amely egy héjban védi magát.

A teremtés célja azonban nem az, hogy ebben a héjban maradjunk.

A teremtés célja az igazi valóság feltárása – a Teremtő feltárása, ami ugyanaz a dolog –, hogy ragaszkodjunk hozzá, benne éljünk, örök, teljes, korlátlan érzékelési térben létezzünk. Paradox módon ez a cél csak a legkényesebb és legigényesebb úton érhető el: a szabad választáson keresztül.

Egy olyan különleges szinten létezünk, amely a spiritualitásban sem létezik – a rejtőzködés, a zavarodottság és az elszigeteltség szintjén –, csak azért, hogy saját erőfeszítésünkkel kiléphessünk belőle. Ellenkező esetben megkapnánk a tökéletességet anélkül, hogy kiérdemelnénk, és a „szégyen kenyerénél” maradnánk, képtelenek lennénk függetlenségünkben a Teremtőre hasonlítani.

Ezért érezzük olyan szűknek a világunkat. Úgy tervezték.

Ahhoz, hogy kiléphessünk ebből a bezártságból, át kell törnünk a minket körülvevő héjat. Nem úgy, hogy elmenekülünk a világból, nem úgy, hogy elpusztítjuk vágyainkat, hanem úgy, hogy kijavítjuk a valósághoz, másokhoz és végső soron önmagunkhoz való viszonyunkat.

Az első törés: kilépés önmagunkból

A javítás egy szinte lehetetlennek tűnő belső mozdulattal kezdődik: kilépés önmagunkból.

Ez nem önmegtagadást vagy önutálatot jelent. Azt jelenti, hogy kilépünk az „én” ösztönös, automatikus számításából. Ezért az első korrekció meglepően egyszerű és igényes elvben fejeződik ki:

„Ne tedd a barátoddal azt, amit te utálsz.”

Ez nem erkölcsi tanács. Ez egy spirituális technika.

Amíg bezárva maradok önmagamba, nem tudok új érzékelési edényeket fejleszteni. Csak azt érzékelem, ami átjut az egoista szűrőimen. Csak másokkal való kapcsolaton keresztül – valódi, élő, igényes kapcsolaton keresztül – kezdődik el új edények kialakulása.

Tehát az első lépés nem a szeretet, nem az adakozás, nem a magasztos spirituális állapotok. Az első lépés a visszafogottság.

Ne árts.

Ne használd ki.

Ne használj.

Ne manipulálj.

Légy elégedett magaddal.

Ez az első szakasz.

Kicsinek tűnik, de forradalmi. Folyamatos önmegfigyelést igényel. Megköveteli, hogy figyeljem a gondolataimat, az impulzusaimat, a finom számításaimat: Hogyan profitálhatok? Hogyan uralkodhatok? Hogyan kritizálhatok? Hogyan nyerhetek?

És ahelyett, hogy cselekednék, megállok.

Hafetz Hesed: A hanuka csodája

Ennek a megállási pontnak van neve: Hafetz Hesed – aki irgalmat kíván.

Ez egy olyan állapot, amikor már nem az egóm kielégítésének forrásaként tekintek a világra. Nem vonok ki, nem fogyasztok, nem kizsákmányolok. A befogadó edényeim csendesek. Tele vannak az irgalom fényével, és én elégedett vagyok.

Nem azért, mert a világ jó lett.

Hanem azért, mert már nem követelek tőle semmit.

Mint egy ember, aki az erdőben él, nincs semmije, nincsenek elvárásai, nincs belső nyomás – semmiben sem szenvedek hiányt. Nyugodt vagyok. Semleges. Teljes.

Ez a Hanuka.

Hanuka nem az út vége. Hanem egy szünet. Egy pihenőhely. Hanu-Kah – „itt megálltunk”. Ez egy csoda, mert az ego semlegesítve lett. A jobb vonal – Hassadim, irgalom – teljes.

De a bal vonal – a fogadás vágya, a Hochma Fénye – még nem használható.

A gyertya meg van gyújtva, de a fénye nem szolgálhat minket.

Miért?

Mert a középső vonal – a Tóra, az adás és a fogadás helyes integrációja – nélkül a Fény túl erős, túl meztelen, túl veszélyes. Azonnal egoista módon használnák fel.

Tehát Hanukakor nem használjuk a fényt. Csak nézzük.

Ez a szentség. Ez a Kodesh.

Egy olyan állapot, amikor nem ártok senkinek, nem követelek semmit, és csendben készülök fel a következőkre.

A semlegességtől a szeretetig

A második szakasz sokkal igényesebb.

„Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

Itt már nem elég a semlegesség. Most el kell kezdenem a másik hiányosságai szerint dolgozni. Ehhez teljesen új edényekre van szükség – adakozás edényeire.

Az igazi valóság egy absztrakt adakozási mezőként létezik, a Felső Fényként. Ahogy ehhez hasonló edényeket fejlesztem, a valóság kezd kibontakozni bennem: Assiya, Yetzira, Beria, Atzilut, Adam Kadmon, és végül a Végtelen Világ.

Minden a hasonlóságon múlik.

Minden a korrekción múlik.

Ez a folyamat – Hanukától Purimig – az út a visszafogottságtól a teljes részvételig, az ego elszakításától annak helyes bevonásáig. Purim a korrekció vége, ahol minden vágy beépül az adakozásba, és a valóság időn, mozgáson és helyen túl tárul fel.

A belső háború

Eredetileg egyetlen spirituális rendszer létezett – egyetlen egységes lélek. Ez összetört. Minden rész bezárkózott a saját héjába, és csak a saját magánvilágát érzékelte.

Mint egymáshoz érő diófélék: közel vannak egymáshoz, de nincsenek kapcsolatban.

Az első korrekció a héj megtörése – nem erőszakosan, hanem óvatosan –, hogy legalább ne ártsunk egymásnak. Ez az igazi háború a görögökkel.

Nem a történelmi görögökkel.

Hanem a bennünk lévő egoista, individualista világnézettel.

Így viselkedni nem gyengeség. Hanem erő. Az a személy, aki nem árt, aki nyomás és követelések nélkül jön, természetesen megbízhatóvá, tiszteletre méltóvá és megnyugtatóvá válik mások számára.

Mi egy mechanizmus részei vagyunk. Mint egy óra fogaskerekei, nem tudunk megfelelően összekapcsolódni, ha a saját egoista sebességünk szerint forogunk. Először ki kell kapcsolni a tengelykapcsolót.

Ez a kikapcsolás a Hanuka.

Az újrakapcsolás – egy magasabb szinten – a Purim.

Gyakorlati munka: semlegessé válni

Ez a munka a csoportban kezdődik, de bárhol gyakorolható.

Légy kedves másokkal.

Gondolkodj át alaposan.

Ne okozz kárt.

Ne gondolj rosszat.

Figyeld meg magad.

Próbálj meg tizenöt percig semleges lenni – sem gondolatban, sem cselekedetben, sem szándékban. Érezni fogod, milyen nehéz ez. Érezni fogod, milyen hangos az ego.

És ezáltal elkezded felfedezni önmagad.

Nem „én”-ként, hanem a benned felébredő tulajdonságok gyűjteményeként. Meg fogod látni a távolságot a megfigyelő és az ego között. Megtanulod, miből állsz – a félelmeidből, a késztetésedből, a belső káoszodból.

És rájössz, hogy semmi sem veszik kárba. Mindenre szükség van ahhoz, hogy megismerd az Istenséget.

Kimerültség és igazi ima

Ez az út nem könnyű. Néha lehetetlennek tűnik.

De ne döntsd el előre, hogy kudarcot fogsz vallani.

Adj bele mindent.

Próbáld meg őszintén.

Használd minden erődet.

Csak akkor fogod felfedezni, hogy egyedül nem tudsz sikerrel járni, ha valóban kimeríted magad. Akkor vágyad valódi lesz. Frusztrációd valódi lesz. Sírásod valódi lesz.

És akkor – a Teremtő válaszol.

Azelőtt minden csak kiabálás.

Hanuka megtanít minket arra, hol kell megállni.

Purim megtanít minket arra, hogyan kell folytatni.

A Tóra – a középső vonal – megmutatja nekünk, hogyan egyesítsük a visszafogottságot és a kinyilatkoztatást egy élő, örök valósággá.