A lelki vágy megszerzése

„Az ember elsődleges feladata, hogy eljusson oda, hogy feláldozza a kapni akarás vágyát, mivel a kapni akarás a teremtett lény lényege. Az ember szereti, védi, és nem tudja elképzelni a létezését nélküle. Ezért rendkívül nehéz elfogadni, hogy ezt a vágyat fel kell adni, mert ennek feladása nélkül lehetetlen bármit is elérni a lelki téren.

A testi dolgokban azt látjuk, hogy az embernek vannak olyan vágyai, amelyek természetesen keletkeznek benne – például az evés, ivás és pihenés szükségessége. Vannak azonban más vágyak is, amelyek egyáltalán nem belőle fakadnak, hanem kívülről, a társadalomból származnak. Ha nem lennének körülötte emberek, soha nem érezné ezeket a szükségleteket. A társadalom ébreszti fel őket benne a becsület, a szégyen és az összehasonlítás révén.

Ugyanez vonatkozik a spiritualitásra is. Bár az ember belső ébredést élhet át, és vágyat érezhet a Teremtő szolgálatára, ez a vágy nem elegendő ahhoz, hogy eljusson a spirituális célhoz. Ezért növelnie kell ezt a vágyat azáltal, hogy kapcsolatba lép másokkal, akik szintén a spiritualitás után vágyakoznak. A baráti szeretet révén mindenki elsajátítja a többiek vágyait, és így nagyobb erőt kap, mint amivel egyedül rendelkezik.

Csak egy olyan csoportban, ahol mindenki szomjazik az adakozás erejére, kaphatja meg minden egyes ember ezt az erőt a többiektől, a benne természetesen meglévő kis vágy mellett.

— Rabash (Megváltásom hatalmas sziklája, adaptálva)

Természetes vágyaink és a spirituális vágyakozás hiánya

Míg fizikai életünket a folyamatosan ébredő és erősödő vágyakozás a gyönyör, a kényelem, a biztonság és az irányítás iránt vezérli, be kell vallanunk egy nehéz igazságot: természetünknél fogva nem rendelkezünk valódi vágyakozással az igazi spiritualitás iránt.

Az igazi spiritualitás – az, hogy a Teremtőhöz hasonlóvá válva elérjük Őt – nem természetes hajlamaink kiterjesztése. Éppen ellenkezőleg, közvetlenül ellentétes mindazzal, ami ösztönösen vagyunk. Nem valami, ami organikusan fejlődik bennünk, és nem is valami, amit az egónk önként magáévá tesz. Velünk született természetünk szempontjából a spiritualitás idegennek, fenyegetőnek, sőt visszataszítónak tűnik.

A Teremtő és a teremtett lény közötti alapvető ellentét

A Teremtőt a tiszta, feltétel nélküli és önzetlen szeretet és adakozás jellemzi. Az emberek kivétel nélkül az ellenkező tulajdonságokkal születnek: önző önérdekűség, önigazolás és mások kizsákmányolása – néha finoman, néha nyíltan.

Minden belső számításunk egyetlen tengely körül forog: személyes öröm kontra személyes fájdalom. Minden, amit érzékelünk, választunk, igazolunk és követünk, ezen a mélyen szubjektív mechanizmuson keresztül szűrődik.

Azzá válni, amik nem vagyunk

Emiatt a spirituális út nem arról szól, hogy javítsunk azon, amik már vagyunk. Arról szól, hogy olyanná váljunk, amik nem vagyunk.

Ehhez olyan tulajdonságokat kell elsajátítanunk, amelyek alapvetően nem léteznek bennünk, és meg kell tanulnunk a természetes ösztöneinkkel ellentétesen cselekedni. Ez nem szimbolikus vagy költői nyelv – ez egy valódi, belső fordulat. Az embernek fel kell emelkednie önmaga fölé, és egy teljesen más létezési elv szerint kell élnie.

A valódi spiritualitás iránti vágy hiánya

De a nehézségek nem érnek véget ennél.

Nemcsak hogy nincs meg a képességünk arra, hogy saját erőnkből elérjük ezeket az isteni tulajdonságokat, hanem hiányzik belőlünk a vágy is, hogy elérjük őket. Ezt a pontot gyakran figyelmen kívül hagyják.

Sokan hiszik, hogy spiritualitásra vágynak. Keresnek a vallások, filozófiák és spirituális módszerek között. De ahogy egyre közelebb kerülünk a spiritualitás valódi jelentésének megértéséhez – a Teremtő felfedéséhez a tulajdonságok hasonlóságán keresztül –, az illúzió elhalványul. Spirituálisnak lenni azt jelenti, hogy feladjuk az egoista függetlenséget, és másokért élünk. De a természetünk nem ezt akarja.

Az út előtt: a vágy megszerzése

Ezért, mielőtt egyáltalán beszélhetnénk arról, hogyan érhetjük el a spiritualitást, egy alapvetőbb kérdést kell feltennünk:

Hogyan szerezheti meg az ember a vágyat, hogy egyáltalán akarja?

Ilyen vágy nélkül semmilyen módszer, erőfeszítés vagy fegyelem nem segíthet. Hiányzik maga a tartály.

A spirituális környezet szükségessége

Ezért van szükség egy egyedülálló spirituális környezetre.

Ahogy a testi életben sok legerősebb vágyunk nem belülről születik, hanem a társadalomból szívódik fel – a becsület, a szégyen és az összehasonlítás révén –, úgy a spiritualitásban is a valódi vágyat kívülről kell megszerezni.

Az ember egyedül mindig a természete határain belül marad. Az elszigeteltség megőrzi az egót. Csak a kapcsolatok jelentik számára kihívást.

Miért nem opcionális a spirituális csoport?

A spirituális csoport nem a spirituális munka kiegészítője, hanem annak alapja.

Amikor egy ember kapcsolatba kerül másokkal, akik őszintén vágynak az adakozásra, valami rendkívüli történik. A barátok vágya belép belé. Vágyakozásuk felébreszti benne egy hiányt, amelyet egyedül soha nem tudott volna létrehozni. Nemcsak törekvést kezd érezni, hanem hiányt is – az adakozás képtelenségét, távolságát a Teremtőtől.

Ez a kölcsönzött hiányossá válik legnagyobb erősségévé.

A barátok iránti szeretet mint a spirituális vágy motorja

A barátok iránti szereteten keresztül minden ember saját korlátozott ébredésén túl további vágyakat szerez. A csoport élő edénnyé válik, amelyben mindenki erőt kap mindenki mástól.

Minden barát felerősíti a többiek vágyát, amíg kollektív adakozási szomjúság alakul ki – ami egyedül senkinek sem sikerülne.

A megfelelő környezet kiválasztásához szükséges gondosság

Azonban nem minden csoport minősül spirituális környezetnek.

Csak azok között az emberek között, akik hajlandóak őszintén megvizsgálni magukat – megkérdőjelezni, hogy cselekedeteik az adakozásra vagy az önös érdekekre irányulnak-e –, nőhet igazi spirituális vágy. Csak ott, ahol az igazság útját többre értékelik a kényelem, a becsület és az önös érdekeknél, maradhat fenn ez a kényes vágy.

Élet egy új belső kereséssel

Egy ilyen csoportban az ember másképp kezdi megélni az életét. Bárhová is megy, magában hordozza a belső kérdést:

Ki adhat nekem erőt az adakozáshoz?

Ez az éhség nem gyengíti, hanem építi őt. Átalakítja prioritásait, észlelését és önmagáról alkotott képét.

A Teremtő feltárása a kontraszt révén

A spiritualitás abban a kontrasztban nyilvánul meg, hogy kik vagyunk természetünknél fogva, és kik leszünk a Teremtővel való hasonlóságunk révén. Ez nem absztrakt hit vagy érzelmi inspiráció, hanem kézzelfogható és tapasztalati eredmény.

Ezen kontraszt révén az ember a Teremtőt a valóságot irányító egyetlen, jóságos erőként kezdi el érzékelni.

Miért nem lehet a spiritualitást egyedül elérni

Ezért lehet a spiritualitást egyedül soha nem elérni.

Egyetlen ember sem tud önmagában kilépni az egoista észlelésből. A spirituális létezés csak a megfelelő környezetben kezdődik – egy olyan csoportban, ahol az ember megszerezheti azokat a vágyakat, amelyekkel nem rendelkezik, és gyakorolhatja azokat a tulajdonságokat, amelyeket ösztönösen elutasít.

Hol kezdődik igazán a spirituális út

Az igazi spirituális vágy, akárcsak maguk a spirituális tulajdonságok, nem születhet elszigetelten.

Meg kell szerezni őket – kapcsolatok, kölcsönös befolyásolás és a barátok szeretete révén.

És csak akkor kezdődik igazán az út.