Az értelem feletti hitben való munkálkodás

Rabash, 24. cikk (1991), „Mit jelent az, hogy az embernek fiút és lányt kell szülnie a munkában?”

„Az értelem feletti munka feltétel nélküli megadásnak kell lennie. Vagyis az embernek fel kell vállalnia az értelem feletti mennyország terhét. Az embernek azt kell mondania: „A Teremtő szolgája akarok lenni, még akkor is, ha fogalmam sincs a munkáról, és nem érzem a munka ízét. Mindazonáltal hajlandó vagyok minden erőmmel dolgozni, mintha elértem volna valamit, és érezném a munka ízét, és hajlandó vagyok feltétel nélkül dolgozni.” Ekkor az ember előrehaladhat, és akkor nincs helye, ahonnan eleshetne, mivel vállalja a munkát akkor is, ha a földre helyezik, mivel lehetetlen alacsonyabban lenni, mint a föld.

Így van megírva (Prédikátor 1): „Egy nemzedék elmúlik, egy nemzedék jön, a föld pedig örökké áll.”

A munka lényege

Egész spirituális munkánk egy központi pont körül forog: a hit az értelem felett. Ez nem filozófiai elképzelés, sem pszichológiai trükk. Ez egy nagyon konkrét, belső munka, amely megérinti létezésünk legmélyebb rétegeit.

A Teremtő megteremtette a befogadási vágyat – az egoista vágyunkat. Ez a vágy nem hiba, hanem szándékos teremtés. Ezáltal létezünk, mint a Teremtőtől elkülönülő lények. Érezzük magunkat, szükségleteinket, félelmeinket, örömeinket, személyes valóságunkat. Ezen a fogadásra való akarat nélkül nem lenne „én”, nem lenne független lény.

Ugyanakkor azonban el kell érnünk az egyenértékűséget a Teremtővel – hasonlóvá kell válnunk Hozzá. A Teremtő természete pedig az adás, a szeretet és a kapcsolat. Ez feszültséget teremt munkánk középpontjában: hogyan tud egy teljesen a fogadáson alapuló lény adakozásban élni?

Pontosan itt kezdődik az ésszerűség feletti hit.

Az értelem és a képzeletbeli világ

„Értelem” azt jelenti, amit egoista vágyaimon belül érzek, értek és értékelek. Ez az, ahogyan a valóság megjelenik számomra az öröm és a fájdalom, a haszon és a kár, a vonzalom és az elutasítás személyes szűrőin keresztül.

Az értelem keretein belül a világ töredezettnek, zavarosnak, instabilnak tűnik. Bezárva vagyok a saját észleléseimbe. Csak azt látom, amit az egóm megenged nekem látni. Ebben az értelemben a világ, amelyben élek, egy képzeletbeli világ – nem azért, mert nem létezik, hanem azért, mert csak a valódi valóság torzított szeletét érzékelem.

Ahogyan a mindennapi életben néha rájövünk, hogy valami mindig is létezett, de nem volt meg a megfelelő eszközünk ahhoz, hogy észrevegyük, úgy a spiritualitásban is: a valódi valóság már itt van. Csak egy teljes állapot, egy örök valóság létezik. De mi vakok vagyunk hozzá. Ahogy írva van: „Szemük van, de nem látnak; fülük van, de nem hallanak.”

Miért? Mert az egónk elrejti előlünk az igazságot.

Az egó felett állni

Kilépni ebből a képzeletbeli világból nem azt jelenti, hogy elmenekülünk a valóságból, vagy egy másik dimenzióba utazunk. Azt jelenti, hogy megváltoztatjuk a hozzáállásunkat a már létező dolgokhoz.

A józan értelem feletti hit azt jelenti, hogy nem támaszkodom többé arra, amit az egóm fontosnak, igaznak vagy értékesnek tart. Ehelyett egy új kritériumot építek fel magamban: az adakozás akaratát. Nem törlöm az egómat, hanem felülkerekedem rajta.

A befogadás akarata megmarad – meg kell maradnia, különben megszűnnék létezni, mint teremtett lény. De fölé építek egy másik réteget: az adakozás vágyát, hogy hasonlítsak a Teremtőhöz. Ezt az új réteget „hitnek” nevezzük.

A hit nem bizonyíték nélküli hit. A hit az adakozás tulajdonsága, a Bina ereje. Amikor ebből a tulajdonságból cselekszem, még íz, érzelem vagy megértés nélkül is, elkezdem megérinteni a valódi világot.

Ezért beszél Rabash a feltétel nélküli megadásról. Még ha üresnek, zavartnak, ízléstelennek vagy szellemileg „a földön” érzem magam, elfogadom a munkát. Azt mondom: „Még ebben az állapotban is a Teremtő szolgája akarok lenni.” Egy ilyen pozícióból nincs hova zuhanni.

Az ego ajándéka

Paradox módon az ego, amely elválaszt minket a spiritualitástól, egy nagy ajándék. Függetlenséget, tudatosságot és a spirituális érzékek tudatos építésének képességét adja nekünk. Ellenállás nélkül nem lenne elérhetőség. Elrejtés nélkül nem lenne igazi kinyilatkoztatás.

A munka tehát nem az ego ellen irányul, hanem felette áll. A befogadás helyett – adás. Az elutasítás helyett – kapcsolat. Az önközpontú számítás helyett – mások iránti törődés.

Jelenleg ez a munka nem az egész emberiségre vagy a valóság egészére vonatkozik. Egy nagyon konkrét helyre összpontosul: a csoportra, a Tízesre, a baráti körre. Ez az a laboratórium, ahol a valóságban, kézzelfogható módon gyakoroljuk a hit erejét az ésszerűség felett.

A csoport ereje

Gyakran találjuk magunkat zavarodottnak, nehéz szívűnek és dezorientáltnak. A szív terhelt, az elme kavarog, és úgy tűnik, nincs egyértelmű irány. Egyedül nem tudjuk sokáig fenntartani a helyes szándékot. Ez nem személyes kudarc, hanem a rendszer felépítésének köszönhető.

A megoldás nem az egyéni hősiesség, hanem a kölcsönös támogatás.

Amikor a csoport tartja szem előtt a cél fontosságát, az felemeli az egyes egyéneket. Amikor a barátok egymást ébresztik, az út egyértelművé válik. A Tíz segítségével eljutunk a helyes szándékhoz, a helyes imádsághoz, a helyes erőfeszítéshez.

Egy bizonyos ponton az ember még a zavaró tényezőket is örömmel fogadja. Nem mazochisztikusan, hanem tudatosan. „Adj még több munkát” – mondja. „Adj még több ellenállást, hogy felülkerekedhessek rajta.” Ezt nevezzük a hajnal ébredésének, ahelyett, hogy várnánk, hogy a hajnal ébresszen minket.

Pozitív példa és egyszerű cselekedetek

A spirituális fejlődés nem másoknak előadott előadásokon vagy magyarázatokon keresztül jön el. Hanem a példán keresztül. Üljünk le együtt. Olvassunk együtt. Akár csendben. Akár megértés nélkül.

A cél nem az intellektuális megértés, hanem a megújító fény vonzása. Ez a fény végzi el a munkát. Fokozatosan megváltoztatja a hozzáállásunkat, átformálja belső tulajdonságainkat, és lehetővé teszi, hogy odaadóan cselekedjünk, ahol korábban nem tudtunk.

A spirituális világ nem máshol van. Itt van. A testi és a szellemi világ közötti különbség kizárólag a valósághoz való viszonyunkban rejlik. Amikor a hozzáállásunk megváltozik, ugyanaz a valóság szellemi valóságként tárul elénk.

Az előre vezető út

A józan értelem feletti hit egy egész életen át tartó munka. Addig folytatódik, amíg a végső korrekció megtörténik, amikor a fogadás akarata teljesen átalakul adakozásba. Először a hit szintjére emelkedünk – Bina. Később a hit és a fogadás egyesül, és azért fogadunk, hogy adakozhassunk.

Jelenleg a feladat egyszerű, bár nem könnyű: cselekedni az érzéseink, a megértésünk, az egónk diktátumai felett – és a barátainkkal való kapcsolaton keresztül ragaszkodni a Teremtőhöz.

Lépésről lépésre, erőfeszítésről erőfeszítésre kezdünk látni.

Ami rejtve volt, kinyilatkozik.

Ami képzeletinek tűnt, valósággá válik.

És a föld – ez a legalacsonyabb hely – szilárd talajjá válik, amelyen a hit örökké áll.