Minden egyetlen forrásból származik

Élet a hurrikán szemében

Rabash, 7. cikk (1991), „Mi az „ember” és mi a „vadállat” a munkában”

„Amikor az ember a Teremtőért akar dolgozni, és nem magáért, akkor rájön, hogy minden, amit tesz, nem a Teremtőért, hanem csak a saját érdekében történik. Ebben az állapotban úgy érzi, hogy nincs semmije, és teljesen üres… Meg kell kérnie a Teremtőt, hogy adjon neki erőt, hogy az értelem felett higgyen a Teremtő nagyságában… hogy kitöltse az ürességet, amelyben jelenleg van…

Azok azonban, akik adakozni akarnak, érzik a bennük lévő ürességet, és szükségük van a Teremtő nagyságára… Megkérik a Teremtőt, hogy adjon nekik erőt a nagyságban és fontosságban az értelem felett álló magasztosságban.”

1. Az egyetlen kérdés, ami mindent megváltoztat

Van egy kérdés, amely áthatol a belső életünk zaján:

„Ki küldi nekem ezt az állapotot most?”

Nem az, hogy miért érzem ezt.

Nem az, hogy megérdemlem-e.

Nem az, hogy hogyan meneküljek el előle.

Hanem egyszerűen: Honnan jön ez a pillanat?

Ha őszintén, mélyen és teljes elfogadás mellett tudok válaszolni: „Ezt a pillanatot egyetlen jóságos Forrás küldi nekem”, akkor bármi is történik bennem vagy körülöttem…

Belépek a hurrikán szemébe.

A szemében béke van.

Nem azért, mert a szél leáll – nem áll le.

Hanem azért, mert hirtelen a Központban vagyok, az Okban, abban, aki mindezt küldi.

Ez a spirituális munka lényege.

Élni egy számtalan zavaró tényező, érzés, gondolat és vihar világában… de megtalálni a Küldőt mindezek mögött.

És abban a pillanatban – minden megnyugszik.

2. Minél előrébb haladunk, annál üresebbnek érezzük magunkat

A spiritualitásban van egy fájdalmas törvény: Minél előrébb haladunk, annál üresebbnek érezzük magunkat.

Nem azért, mert valamit rosszul csinálunk.

Hanem azért, mert valami magasabbra készülünk.

Aki az adakozás útján jár, elkezd érezni:

• Nincs semmim.
• Nem tudok semmit elérni.
• Nem kerülök közelebb.
• Kapcsolatba lépek, de aztán újra szétesek.
• Minden erőfeszítésem elpárolog.
• Sötétséget, zavart, nehézséget, szárazságot érzek.

Ez nem hiba.

Ez nem kudarc.

Ez a Teremtő szándékos vezetése.

Mert ha nem éreznénk ezt az ürességet, soha nem keresnénk Őt.

Soha nem emelnénk tekintetünket saját értelmünk fölé.

Soha nem vágyakoznánk az Ő nagyságára.

Rabash azt mondja: Azok, akik adakozni akarnak, olyan mélyen érzik az ürességet pontosan azért, mert a Teremtő maga helyezi ezt az ürességet beléjük.

És ezt egyetlen okból teszi: Hogy mi keressük az egyetlen Forrást minden mögött, ami történik.

3. A Teremtő minden másodperc mögött ott van

A Teremtő minden pillanatban megújítja a valóságot.

Nem egyszer egy nap.

Nem egyszer egy héten.

Minden szívverés, minden gondolat, minden érzés, minden zavar.

Bármit is érzek most – Ő alakította ki ezt az állapotot számomra.

Nem azért, hogy büntessen.

Nem azért, hogy összezavarjon.

Nem azért, hogy eltaszítson.

Hanem azért, hogy ezt a pillanatot Önhöz kapcsoljam.

Ha teljes szívemből egyetértek azzal, hogy ez az állapot Tőle származik, akkor máris kapcsolatban vagyok Vele.

Még akkor is, ha az állapot sötét.

Még akkor is, ha üresnek érzem magam.

Még akkor is, ha szörnyen érzem magam.

Abban a pillanatban, amikor azt mondom: „Ez az érzés a Teremtőtől származik”, megjelenik a kapcsolat vonala.

Még akkor is, ha nem vagyok elégedett.

Még akkor is, ha nem értem.

Még akkor is, ha nem akarom ezt az állapotot.

Maga az elfogadás a ragaszkodás.

Ez a titok.

4. A hurrikán szeme

Képzeld el, hogy minden gondolatod, érzelmed, szorongásod, zavarodottságod, félelmed és vágyad

kegyetlen viharként kavarog körülötted.

A világ nagy része a szél által sodródik,

minden belső mozgás által húzódik,

minden körülményváltozás által dobálódik.

De aki azt mondja: „Nincs más, csak Ő. Ez a pillanat a Teremtőtől származik.” — közvetlenül a vihar szemébe lép.

Onnan minden másképp néz ki.

• A szél még mindig fúj.
• A hullámok még mindig csapódnak.
• A gondolatok még mindig szaporodnak.
• Az érzések még mindig dübörögnek.

De már nem uralkodnak rajtam.

Mert én tartom a Küldőt.

Amikor az Egyetlen Forrást tartom, semmi sem tud uralkodni rajtam.

Ehelyett minden állapot üzemanyag lesz ahhoz, hogy egyre közelebb kerüljek Hozzá.

5. Minden állapot elfogadás – még a kemények is

Rabash azt tanítja, hogy amikor elfogadom az állapotot, mint a Teremtőtől származót,

belső Tzimtzumot végzek – korlátozom az egóm igényét, hogy jól érezzem magam.

Azt mondom:

• Nem kell jól éreznem magam.
• Nem kell megértenem.
• Nem kell látnom a haladást.
• Nem kell bizonyíték.
• Nem kell bizonyosság.
• Nem kell öröm.

Csak egy dologra van szükségem: hogy ezt a pillanatot a Teremtőhöz kapcsoljam.

És ezzel csoda történik: Kezdem érezni, hogy ez a pillanat jó.

Mert az, aki elküldte, jó.

Nem jó az érzésében, hanem jó a céljában.

Még akkor is, ha az érzés sötét vagy keserű, már nem tudom átkozni a Teremtőt vagy rosszat gondolni Róla.

Ehelyett csak javítást kérek – nem azért, hogy örömöt érezzek, hanem azért, hogy ne rágalmazzam azt, aki mindezeket az állapotokat küldi nekem a fejlődésem érdekében.

6. A kapcsolat megújítása minden pillanatban

A spiritualitás minden másodpercben megújul.

Minden másodperc egy új Reshimót tartalmaz, egy új darab spirituális információt, egy új lehetőséget, hogy kapcsolatba lépjünk az Egyetlen Forrással.

Ami tíz másodperccel ezelőtt történt, már nem létezik.

Az a pillanat számára jött létre, aztán eltűnt.

Most egy új pillanat születik.

Egy új állapot.

Egy új érzés.

Egy új zavar.

Egy új gondolat.

És minden új pillanatban meg kell újítanom a kapcsolatot.

Ezért halad olyan gyorsan az út azok számára, akik folyamatosan visszatérnek a Forráshoz.

Nem hagyják elmenni az életet.

Nem hagyják, hogy az állapotok elsodródjanak.

Nem hagyják, hogy a pillanatok feloldódjanak a feledésbe.

Minden másodperc alkalom arra, hogy azt mondjuk: „Ez is a Teremtőtől származik.”

És ragaszkodni hozzá, ahogy az embrió ragaszkodik az anyjához.

7. A cél: folyamatos belső párbeszéd a Forrással

Végül, a gyakorlással az ember olyan állapotba kerül, amelyben minden, amit tapasztal – szó szerint minden – a Teremtőtől érkező üzenetként érzékelhető.

Párbeszéd.

Kapcsolat.

Személyes levelezés.

Minden érzés egy levél.

Minden gondolat egy jegyzet.

Minden zavar egy kérdés.

Minden üresség egy hívás.

Minden felemelkedés egy ölelés.

És az ember egy soha nem változó mondattal válaszol:

„Veled vagyok.

Minden Tőled származik.

Ne hagyd, hogy elfelejtselek.”

Akkor semmi sem árthat nekik.

Semmi sem törheti meg őket.

Semmi sem gyökerezheti ki őket.

Semmi sem nyelheti el őket.

Mert minden állapot egy újabb lépés a ragaszkodás felé.

8. Semmi sem számít, csak a Forrás

Ez a lényeg: Nem számít, mit érzek.

Csak az számít, hogy megtalálom-e az érzés mögötti Forrást.

Ha megtalálom Őt – az állapot szentté válik.

Ha elvesztem Őt – az állapot egoistává válik.

De az állapot önmagában semleges.

Csupán nyersanyag.

Az egyetlen kérdés: Kinek tulajdonítom ezt a pillanatot?

Ha magamnak tulajdonítom – száműzetésben vagyok.

Ha másoknak, a körülményeknek, a szerencsének tulajdonítom – elrejtőzöm.

De ha a Teremtőnek tulajdonítom – akár csak egy pillanatra is – a hurrikán szemében állok, az egész valóság közepén, közvetlen kapcsolatban azzal, aki mindent küld.

És ez a kapcsolat az egyetlen dolog, amit a lélek valaha is akart.