Megadás a Teremtő előtt

Rabash — Dargot HaSulam, 12. cikk, „Mi a baráti szeretet lényege a munkában?”

„Ha több ember gyűlik össze azzal a szándékkal, hogy mindannyian megsemmisítsék önmagukat a többiek előtt, és mindannyian csak a többiek javát tartják szem előtt, akkor azonnal felülemelkednek testi természetükön, és megkaphatják a magasabb adakozó erőt. Ez azért van így, mert amikor kilépnek az önszeretetből, még ha csak kissé is, és mások szeretetébe kívánnak belépni, magukra vonzzák a szentség szellemét a magasból. Ekkor mindannyian bekapcsolódnak a kollektív erőbe, és ebből a kollektív erőből mindannyian megkapják az erőt, hogy a Teremtőnek adakozzanak.

Azáltal, hogy mindannyian megsemmisítik magukat a barátaik előtt, az önszeretet csökken, és a Teremtő és a spirituális cél fontossága növekszik. Ez egy új edényt hoz létre bennük, amelyet a Teremtő megtölthet. Mert a Teremtő csak az egység helyén lakozik, csak ott, ahol az egyének semmivé tették magukat, és egyetlen vágyba egyesültek.”

Megadás a Teremtő előtt

A spirituális úton megtanuljuk, hogy az emberi élet célja az, hogy hasonlóvá váljunk a Teremtőhöz – hogy elsajátítsuk az Ő szeretetének, adakozásának és tiszta adásának tulajdonságait. Csak ebben a hasonlóságban érhetjük el a Teremtőt, és válhatunk végül partnereivé a spirituális élet megteremtésében, élénkítésében és ápolásában.

De a velünk született természetünk és a Teremtő természete közötti távolság abszolút. Mi 100%-ban egoisták, szubjektívek, önzőek és individualisták vagyunk. Ő viszont ennek a teljes ellentéte – tiszta altruizmus, feltétel nélküli szeretet és abszolút adakozás.

Ahhoz, hogy áthidaljuk ezt a végtelen szakadékot, az embernek el kell jutnia a Teremtőnek való teljes alávetés állapotába – teljesen le kell győznie az egót, és engednie kell, hogy a magasabb erő működjön benne, átformálja és emelje őt a veleszületett természete fölé. Csak akkor jöhet létre a Teremtővel való hasonlóság.

De azonnal szembesülünk az út legnagyobb paradoxonjával:

Hogyan lehet alávetni magát a Teremtőnek, ha a Teremtőt nem érezzük?

Hogyan lehet alávetni magát egy rejtett erőnek?

Nincs érzékelésünk, nincs megértésünk, nincs kézzelfogható kapcsolatunk a Teremtővel. Ezért a gyakorlatban nem tudunk közvetlenül alávetni magunkat Neki.

Ezért a spirituális út csak egy egyedülálló környezetben, az úgynevezett tízesben élhető meg – egy kis spirituális csoportban, amelynek tagjai ugyanazon belső munkára, ugyanazon célra és ugyanazon vágyra törekednek, hogy hasonlóságot érjenek el a Teremtővel.

A tízes egy kapu, egy szelep, egy ellenőrzőpont, egy spirituális test lesz, amelyen keresztül az ember találkozhat a Teremtővel.

A tízes, mint az átadás élő mechanizmusa

A spirituális csoport nem csak egy támogató rendszer.

Ez az a tényleges edény, amelyben a spiritualitás valósággá válik.

A tízesben:

• mindenki arra törekszik, hogy mások előtt semlegesítse az egót,
• mindenki megpróbálja a csoport vágyait a sajátjaként elfogadni,
• mindenki arra törekszik, hogy személyes számításait egy közös, magasabb célnak alárendelje,
• mindenki egy új „én” érzést épít fel – egy „én”-t, amely a kollektív edényben él.

Ezen erőfeszítések révén a tízes a lélek méhévé válik.

Ahogy a magzat nem fejlődhet az anya testén kívül, úgy az emberi lélek sem növekedhet a tízesen kívül. A tízes a spirituális anya, az adakozás struktúrája, amelybe feloldjuk, feloldjuk magunkat, és hagyjuk, hogy átformáljanak minket.

Ezért a barátok szeretete a módszer középpontjában áll.

A Teremtő a barátok között nyilvánul meg, nem egy elszigetelt egyénben.

Az, aki a Teremtő előtt akar meghódolni, először a barátok előtt kell meghódoljon.

Így válik életre az ősi elv:

„Mások szeretetétől a Teremtő szeretetéig.”

És még pontosabban:

A barátok szeretetétől → a megsemmisülésig előttük → a vágyukba való bevonásig →

az értelem feletti hitig → a Teremtőhöz való ragaszkodásig.

A harc az egóval: a gonosz felismerése

Amikor valaki őszintén megpróbálja ezt a baráti szeretetet, az ego soha nem látott erővel ébred fel. Minél jobban szeretné szeretni a barátait, annál több gyűlölet, kritika, irritáció és elutasítás keletkezik a szívében.

Ez nem kudarc – ez a módszer.

Mielőtt belekezdünk a munkába, abban az illúzióban élünk, hogy „jó ember” vagyunk – kedvesek, empatikusak, képesek szeretni és segíteni másokat. De abban a pillanatban, amikor valóban megpróbáljuk szeretni a barátokat az ő érdekükben, kiderül a belső igazság:

• „Nem bírom elviselni őket.”
• „Mindent nekik tulajdonítok.”
• „Visszataszítanak a tulajdonságaik.”
• „Felsőbbrendűnek, sértettnek, megalázottnak vagy fenyegetettnek érzem magam.”
• „Nem tudok megfeledkezni magamról.”
• „Egy grammnyi egót sem tudok semmissé tenni.”

Ez a gonosz felismerésének kezdete – annak a tudatosulása, hogy az ember egész természete befogadás, önközpontúság és egoizmus, és hogy a Teremtő segítsége nélkül nem tud egyetlen lépést sem tenni az adakozás felé.

Az ego minden erejével ellenáll a munkának.

Arra készteti az embert, hogy elmeneküljön az útról, elkerülje a feszültséget, igazolja magát, hibáztassa a barátait, vagy közömbössé váljon.

Csak akkor, ha a cél végtelenül fontos lesz – fontosabb, mint maga az élet –, és csak akkor, ha a baráti szeretet képtelensége elviselhetetlenül fájdalmas lesz, tanulja meg a szív, hogyan kell igazán segítségért kiáltani.

És ez a kiáltás a spirituális ima lényege.

A tízes belső munkája

A tízes nem szimbolikus elképzelés, hanem egy spirituális mechanizmus.

Ebben az ember a legmagasabb szintű belső munkát végzi:

1. Az egyéni ego megszüntetése

A „enyém” érzésről a „miénk” érzésre való áttérés, a magánvágyakról a kollektív vágyakra való áttérés.

2. Beépülés a csoport céljába

Az egyén vágya feloldódik a Teremtővel való hasonlóság elérésének közös céljában.

3. Új önérzet kialakítása

Az identitás a magányos egótól a tízes élő szervezetéhez – a lélek embriójához – helyeződik át.

4. A szeretet gyakorlati kifejezése

Nem érzelmekkel, hanem cselekedetekkel:

• megjelenni a barátok mellett
• támogatni őket
• az ő vágyaikat a sajátjaik fölé helyezni
• az ego impulzusai helyett az ő irányukat választani

5. A Teremtő kinyilatkoztatásának edénye

A kapcsolat előtt a Teremtő csak egy általános erő.

A kapcsolatban Ő érzékelhető jelenlét lesz.

A tízes lesz az edény.

A Teremtő lesz a tartalom.

A Kapu ima: az igazi megadás elérése

Az ember csak akkor érheti el a Teremtő előtt a megadást, ha minden lehetséges erőfeszítést megtett, hogy:

• szeresse a barátait,
• kapcsolatba lépjen velük,
• szolgálja őket,
• és megsemmisüljön előttük.

Csak akkor, amikor az ember abszolút tisztasággal látja:

„Minden Tőle függ – nem tudok szeretni, nem tudok kapcsolatba lépni, nem tudok legyőzni még a legkisebb elutasítást sem” csak akkor éri el a szív a szükséges töréspontot.

Csak akkor jelenik meg az az ima, amelyet a lélek születésének tekintenek:

„Tégy velem, amit tenned kell.

Mindenhez hozzájárulok.

Elfogadom a Te irányításodat – még akkor is, ha másokat választasz előttem.

Az egyetlen kívánságom, hogy Téged szolgáljalak.”

Ez az alávetés a Teremtő előtt.

Nem lemondás, hanem átalakulás.

Nem passzivitás, hanem a legmélyebb részvétel.

Nem vereség, hanem újjászületés.

Élet vagy halál: a végső döntés

Hogy eljut-e valaki ehhez az imához, két erőn múlik:

1. A spiritualitás hatalmas fontossága

Az az érzés, hogy a Teremtő elérésének hiányában az életnek nincs értelme.

2. A barátok szeretetének hiánya okozta elviselhetetlen fájdalom

Belső kiáltás, hogy az ego soha nem fogja engedni a kapcsolatot, hacsak a Teremtő nem avatkozik be.

Csak akkor, amikor ez a kettő találkozik – a legfőbb fontosság és az elviselhetetlen hiány – nyílik meg a szív, emelkedik az ima, és válik lehetővé az alávetés.

És ebben az alávetésben a Teremtő megkezdi munkáját.