A spirituális skizofrénia

Rabash, „Mi az alapja a szentségnek?” (1986):

„Az embernek két részre kell osztania magát: az egyik vizsgál, a másik cselekszik. Aki vizsgálódik, látja, hogy az ego irányítja minden gondolatát és cselekedetét, aki pedig cselekszik, arra törekszik, hogy úgy viselkedjen, mintha egyáltalán nem lenne egója. Ebből a felosztásból, a kettő közötti állandó ütközésből az ember a spiritualitás kezdetével lesz gazdagabb.”

Szükséges skizofrénia – szent megosztottság

A spirituális fejlődés középpontjában egy paradoxon áll, egy olyan éles és lényeges paradoxon, amelyet a kabbalisták gyakran sokkoló kifejezésekkel írnak le.

Ahhoz, hogy sikeresek legyünk a spirituális úton, ki kell fejlesztenünk azt, amit csak szent skizofréniának lehet nevezni, egy szándékos megosztottságot önmagunkban.

Ez nem pszichológiai rendellenesség, hanem spirituális kettősség – két „én” él egy testben, mindkettő más-más valóságot érzékel, mindkettő ellentétes törvények szerint működik.

E belső megosztottság nélkül a valódi spiritualitás lehetetlen.

Életünk az ego mátrixában

Alapértelmezés szerint az egónkkal összeolvadva élünk.

Nem csupán van egónk – mi vagyunk az ego.

Gyermekkortól utolsó leheletünkig elménk minden mozdulatát egyetlen törvény irányítja:

„Mi okoz nekem örömet? Mi kímél meg a fájdalomtól?”

Minden gondolat.

Minden érzelem.

Minden álom.

Minden hit.

Minden „érték”.

Minden „igazság”.

Egy légmentesen zárt, szubjektív buborékban élünk – egy olyan világban, amelyet teljes egészében saját érdekeink alakítottak ki.

És mivel nem tudjuk elválasztani magunkat az egótól, feltételezzük, hogy ez a világ a valóság.

Feltételezzük, hogy ez vagyok én.

Feltételezzük, hogy ez az élet.

A kabbalisták ezt a világot képzeletbeli világnak nevezik, egy mátrixnak, amelyet a velünk született vágy generál, hogy csak magunknak kapjunk.

Egy árnyékvilág.

Egy vetítés.

Az ego által létrehozott szimuláció.

És mégis esküszünk a valódiságára, mert soha nem ismertünk mást.

Egy magasabb valóság vesz körül minket – érezhetetlen, láthatatlan

Míg mi ebben az ego által létrehozott mátrixban élünk, egy egészen más valóság vesz körül minket – a valódi valóság, a spirituális valóság, amelyben a Teremtő tulajdonságai uralkodnak:

• tiszta adakozás
• feltétel nélküli szeretet
• abszolút összekapcsoltság
• önzetlenség
• egység
• teljesség

De nem tudjuk érzékelni ezt a valóságot, amíg az ego burkában élünk, mert az ego olyan tulajdonságokból épül fel, amelyek teljesen ellentétesek.

Ahhoz, hogy érzékeljük a Teremtő világát, valamilyen módon el kell kezdenünk a Teremtő tulajdonságaiban élni.

Túl kell lépnünk önmagunkon, és belépnünk valami teljesen nem emberi dologba – valami isteni dologba.

Ehhez pedig egy új én létrehozására van szükség.

A megfigyelő megszületése

Egy teljesen új, tiszta, átlátszó emberi megfigyelőnek kell megszületnie bennünk – egy megfigyelőnek, aki elkülönül az egótól, független annak vágyaitól, szabad annak számításaitól.

Ez a megfigyelő még nem létezik bennünk.

Meg kell teremtenünk.

És ez az, ami „spirituális skizofréniának” tűnik:

két én,

két identitás,

két világ

együtt létezik ugyanazon tudatosságon belül.

1. Az ego-én
   • szubjektív
   • önző
   • kalkuláló
   • a személyes haszon rabja
   • csak a képzeletbeli világot érzékeli
2. Az emberi megfigyelő
   • objektív
   • átlátszó
   • önzetlen
   • képes a valóságot úgy érzékelni, amilyen valójában
   • képes a Teremtőre hasonlítani

Ez a belső kettősség nem őrültség – hanem szabadság.

De eljutni oda nem egyszerű.

Elhagyni az egyetlen világot, amit valaha ismertünk

Ahhoz, hogy kialakítsuk az új megfigyelőt, el kell kezdenünk a legtermészetellenesebb cselekedetet, amit egy ember megkísérelhet: el kell hagynunk minden alapot, amelyre az egónk építette az életünket.

• a hiedelmeinket
• a véleményeinket
• a világnézetünket
• az értékrendünket
• a vágyainkat
• az önképünket
• az álmainkat
• a logikánkat

Be kell lépnünk egy olyan birodalomba, amelyet még soha nem tapasztaltunk, nem tudunk elképzelni és nem tudunk megérteni.

Ezért nevezik a kabbalisták a spirituális utat természetfelettinek – mert ellentétessé kell válnunk a természetünkkel.

Szembeszállnunk kell a saját programozásunkkal, és belülről kell lebontanunk azt.

A csoport: az új észlelés laboratóriuma

Ezt a műtétet nem tudjuk egyedül végrehajtani.

Szükség van egy különleges spirituális csoportra – egy olyan társaságra, amelynek tagjai ugyanazt a vágyat, ugyanazt a szenvedélyt éreznek, hogy felülemelkedjenek az egoizmuson.

Csak ebben a laboratóriumban gyakorolhatjuk a lehetetlent: belépni egy másik ember vágyaiba,

• belépni mások vágyaiba
• befogadni mások nézőpontját
• mások szívében élni
• kilépni önmagunkból
• megsemmisíteni egoista számításainkat
• elhagyni a szubjektív „én”-t

Minden gyakorlat, minden beszélgetés, minden tanulási ülés arra szolgál, hogy megtörje az ego abszolút uralmát és lehetővé tegye az új megfigyelő megszületését.

Amikor megpróbálunk kilépni az egóból, az ego felébred

Abban a pillanatban, amikor akár csak egy milliméterrel is túllépjük önérdekeinket, az ego erőszakossá válik.

Minden erejével ellenáll:

• zavar
• fáradtság
• kritika
• megvetés
• harag
• félelem
• kétség
• elutasítás
• mások iránti gyűlölet
• az út iránti gyűlölet
• a cél iránti gyűlölet

Az ego nem akar meghalni.

Nem akarja elveszíteni az irányítást.

Nem akarja megosztani a percepcióját egy másik énnel.

És paradox módon ez az ellenállás a legnagyobb ajándék.

Mert csak ez az ellenállás révén fedezzük fel az ego dominanciájának nagyságát.

Csak akkor jövünk rá, mennyire rabszolgák vagyunk.

Csak akkor merül fel a felszabadulás iránti vágy.

A töréspont és a kétségbeesett ima

Végül a feszültség elviselhetetlenné válik:

• egyrészt égő vágy, hogy kilépjünk az egóból
• másrészt a lehetetlen felismerés, hogy nem tudunk

Ez a nyomás nem hiba.

Ez a Teremtő terve.

Mert csak abban a nyomasztó, fojtogató kétségbeesésben születik meg az igazi ima:

„Ments meg.

Nem tudok elmenekülni önmagam elől.

Csak Te tudsz megszabadítani.”

Ez az élet-halál imádság, amiből az új megfigyelő születik.

Két én, két világ – egy cél

Az emberi megfigyelő születése után az ego nem tűnik el.

Nem is tud.

Kontrasztként kell megmaradnia.

Az ego a sötét háttérré válik, amely előtt az új spirituális tulajdonságok ragyognak.

Az emberi megfigyelő két világ között áll:

• az ego világa
• a Teremtő világa

és megtanulja megkülönböztetni őket.

E kontraszt nélkül e kettősség nélkül e „spirituális skizofrénia” nélkül nincs út nincs fejlődés nincs elérhető cél.

Mindkét erő – az ego önzősége és a Teremtő adakozása – szükséges, célszerű, ugyanazon egyetlen erő által adott a növekedésünkhöz.

És a kettő közötti feszültségben alakul ki az igazi emberi lény – egy lény, amely képes érzékelni a Teremtőt, megérteni tulajdonságait, és végül hasonlítani rá.