Hol rejtőzik a Teremtő?!

„A Teremtő csak az egység helyén lakozik, és ahol a barátok egy szívvel kapcsolódnak egymáshoz – ott nyilvánul meg a Teremtő.” — Rabash

Ha megnézzük a valóságot – különösen az emberi társadalmat általában és az emberi kapcsolatok számtalan szálát mindenhol –, akkor küzdelmet, súrlódást, versengést, vitákat, elutasítást, harcokat és még háborúkat is látunk. Napról napra egyre világosabbá válik, hogy valami lényeges hiányzik, valami, amit az emberek önmagukban nem tudnak létrehozni.

Amire szükségünk van – amiért az emberiség, még ha tudat alatt is, de kiált –, az a Teremtő saját isteni tulajdonságai: tiszta, teljes, önzetlen és feltétel nélküli szeretet és adakozás. Csak egy ilyen erő képes semlegesíteni, kiegészíteni és gyógyítani a köztünk lévő szörnyű szakadékot. Csak egy ilyen egyedülálló, magasabb minőségű tulajdonság képes valódi hidakat és valódi kölcsönös kapcsolatokat építeni az elszigetelt, egoista egyének között.

Szükségünk van a Teremtő igazi szeretetére, hogy eltakarja minden vétket, hogy elmossa az ösztönös, alaptalan gyűlöletet, amelyet természetesen érzünk egymás iránt – különösen akkor, amikor megpróbálunk közelebb kerülni egymáshoz, és elkezdjük érezni, mennyire függünk egymástól.

A kölcsönös emberi függőség paradoxona: minél közelebb kell lennünk egymáshoz, annál inkább elutasítjuk egymást

Minél jobban szükségem van egy másik emberre – valóban szükségem van rá a siker, a biztonság, a túlélés vagy az életem emberi céljának eléréséhez –, annál inkább az egóm utálja, elutasítja, bírálja és gyűlöli azt a személyt.

És ha olyan helyzetbe kerülünk, ahol nem tudunk elmenekülni egymás elől, ahol nincs lehetőségünk visszavonulni vagy távolságot tartani azoktól, akikre függünk, akkor az alaptalan gyűlölet teljes romboló ereje megnyilvánul. Hirtelen készek vagyunk „felgyújtani a házat”, megtámadni, megsemmisíteni egymást, még logikus magyarázat nélkül is.

A pszichológia ezt jól tudja.

A mi világunkban ez a jelenség egyértelműen megjelenik: csoportos kabinláz.

A pszichiáterek és antropológusok alaposan tanulmányozták a „pszichoszociális problémákat ICE-környezetekben” – tengeralattjárókban, távoli állomásokon, űrmissziókban, különleges erők egységeiben. Minden olyan csoportban, ahol az egyéneknek hosszú időt kell együtt tölteniük, egyedi pszichológiai felkészülésre van szükség, hogy ne pusztítsák el egymást a misszió befejezése előtt.

Ugyanez történik a spirituális csoportban is

De a spirituális csoportban ez a jelenség a legtisztább és legintenzívebb formájában jelenik meg. Itt egyedülálló egyének önként szentelik magukat annak a magasztos célnak, hogy bensőséges, önzetlen, kölcsönös kapcsolatokat építsenek ki, amelyekben a Teremtő isteni tulajdonságai megnyilvánulhatnak közöttük.

Minél jobban próbálnak közelebb kerülni egymáshoz, annál jobban érzik kölcsönös függőségüket:

Egymás nélkül nem tudnak belépni a spiritualitásba.

Minél jobban megértik ezt a függőséget, annál inkább lázadnak egóik, elutasítják egymást és gyűlöletet szítanak egymás iránt.

Miért?

Mert a „csoportban végzett munka” az emberi egó számára a legtermészetellenesebb dologra irányul: a barátok iránti szeretetre.

Ez azt jelenti, hogy minden barát megpróbálja magát teljesen odaadni és semmissé tenni a többiek iránt, arra törekedve, hogy elérje azt az állapotot, amikor az egész létezése, szándékai és cselekedetei csak a barátaiért vannak – hogy együtt hasonlóságot érjenek el a Teremtővel.

Ez teljesen ellentétes a velünk született természetünkkel, amely önző, egocentrikus, individualista és ösztönösen kizsákmányoló.

Minél közelebb kerülünk, annál dühösebb lesz az ego

Így minél több erőfeszítést fektet a csoport a kapcsolatba, annál inkább felébreszti, provokálja és uszítja az egót, amely teljes erejével, kegyetlenségével és ravaszságával visszavág.

És akkor jön a félelmetes felismerés:

„Én” – az egoista én, amellyel születésem óta azonosultam – soha nem léphetek be a spiritualitásba. Csak a barátok hozhatnak be. Csak az ő vágyaik, perspektíváik, nagyságuk révén tudok átlépni.

Ezen a küszöbön állva az ösztönös elutasítás és gyűlölet a barátok iránt elérik a csúcspontjukat. Nem lehet elviselni őket, nem lehet ránézni rájuk, nem lehet elviselni a hangjukat, sőt a jelenlétüket sem.

Ez egy rendkívül kellemetlen, ijesztő, destabilizáló állapot a csoport fejlődésében.

És mégis – ez az egyik legfontosabb, legszükségesebb és legbiztatóbb állapot az úton.

Miért? Mert itt illúziók nélkül látjuk az igazságot.

Ez az a pillanat, amikor a csoport világosan és élesen felismeri és ellenőrzi, mi hiányzik közöttük:

A Teremtő isteni tulajdonságai, a szeretet és az adakozás hiányoznak.

Ekkor érezheti a csoport „a csontjaiban”, hogy a Teremtő rejtőzködik és el van takarva.

Mert Ő volt az, aki meghívta őket.

Ő választotta ki „csipeszekkel” minden barátot, összeállítva egy csoportot, amelyet senki sem választott volna magának. Általában ezeknek az embereknek nincs korábbi személyes kapcsolatuk – sem családi, sem munkahelyi, sem üzleti.

A Teremtő alakítja a csoportot.

Meghívja őket, hogy építsenek ki igazi baráti szeretetet.

Meg akarja mutatni magát közöttük.

És akkor – megmutatja nekik, hogy valójában milyen messze vannak attól, hogy rendelkezzenek a kinyilatkoztatáshoz szükséges tulajdonságokkal.

A Teremtő kinyilatkoztatása az Ő távollétének kinyilatkoztatásával kezdődik

Ez az éles, fájdalmas, kézzelfogható kinyilatkoztatás – hogy a Teremtő rejtőzködik – a csoportot a legfontosabb kéréséhez vezeti:

Szükségünk van az Ő szeretetére, hogy eltakarja a köztünk lévő gyűlöletet és vétkeket.

Nélküle nem tudjuk áthidalni a szakadékokat.

Nélküle nem tudjuk egymást kedvezően megítélni.

Nélküle nem tudunk felülemelkedni a kritikán, az elutasításon és a haragon.

Így a csoport eljut az igazi imádsághoz: nem magunkért, hanem egymásért való imádsághoz.

Kéréshez, hogy a Teremtő fejezze be rejtőzködését, hogy építsen hidakat, megértést, melegséget, kapcsolatot és szeretetet közöttünk.

Csak a Teremtő képes létrehozni és fenntartani a valódi kapcsolatot.

Csak Ő adhatja nekünk ezeket a tulajdonságokat.

És csak Ő tudja fenntartani őket.

Így a csoportnak folyamatos belső tudatosságot kell kialakítania arról, hogy a Teremtő kinyilatkoztatása kizárólag a Teremtőtől függ.

Szükségünk van az Ő folyamatos „garanciájára”: Hogy Ő fenntartja a kölcsönös felelősséget.

Hogy Ő fenntartja a kölcsönös garanciát. Hogy Ő továbbra is ellátja az életet adó erőt a köztünk lévő kapcsolatban.

És folyamatos imádságban kell maradnunk, hogy a Teremtő soha ne szüntesse meg a köztünk lévő élő adományozási hálózat fenntartását.

Itt rejtőzött a Teremtő egész idő alatt

Így fedjük fel és tartjuk fenn a Teremtőt: nem valami távoli mennyországban, hanem pontosan a köztünk lévő térben – az elutasítás felett épített hidakban, a gyűlöletet leplező szeretetben, az egó felett emelkedő kapcsolatban.

A Teremtő az emberi kapcsolatokban rejtőzik, várva, hogy annyira szükségünk legyen Rá, hogy megkérjük, jelenjen meg – nem a mi érdekünkben, hanem a köztünk lévő szeretet és egység érdekében.

És amikor végre együtt, őszintén és teljes szívből megkérjük

Ő megmutatja magát abban a kapcsolatban, amelyet mi kértünk Tőle, hogy teremtsen.