A hit az értelem felett – A Teremtő felépítése bennünk

„Amikor a jobb és a bal oldalam egyenlővé válik bennem, akkor a gonoszért is hálát adhatok, mint a jóért, mert akkor a sötétség fényként ragyog – és ebben az egyensúlyban nyilvánul meg a Teremtő.”

Az életet építő két vonal

Minden spirituális munka két ellentétes erő között zajlik: a jobb és a bal között.

A jobb vonal a hit, a hála és az igazolás – az a felfogás, hogy minden, ami történik, a jóság érdekében a Teremtőtől származik. A bal vonal a kritika, a hiány és az egoista természet felismerése – annak a távolságnak a feltárása, amely elválaszt minket a szeretet és az adakozás minőségétől.

A cél nem a bal vonal elnyomása, hanem felülkerekedni rajta – kapcsolatot, hitet és szeretetet építeni a hiány és a sötétség érzései fölé. Amikor sikerül a két ellentét között állni és mindkettőt felhasználni, élő egyensúlyt teremtünk. Ezt az egyensúlyt hit az értelem felett-nek nevezzük.

A kapcsolat ereje

A spirituális fejlődés nem történhet egyedül. A Tíz – egy kis, közös céllal egyesült baráti csoport – az a műhely, ahol a hit az értelem felett gyakorolható.

Minden barát hozza magával a saját belső világát, a saját jobb és bal oldalát, és együtt egyetlen testet alkotnak. Amikor az egyikük nehézségekbe ütközik, a többiek felemelik. Amikor az egyikük inspirációtól ég, a többieket is meggyújtja.

Ebben a közös térben mindenki ad és kap erőt. Itt él a kölcsönös garancia törvénye – ahol senki sem ébredhet fel egyedül, de mindannyian együtt ébredhetnek fel.

A csoport az a hely, ahol a lélek újjászületik. Amikor kapcsolatba kerülsz, a közös szívből merítesz erőt, hogy felülemelkedj önmagadon.

A helyes út – hála és teljesség

A helyes út azt jelenti, hogy minden körülmények között igazoljuk a Teremtőt. Ez a hála gyakorlása – nem a fájdalom naiv tagadása, hanem annak tudatos felismerése, hogy még a szenvedésnek is van célja.

A józan ész feletti hit nem azt jelenti, hogy csodákban hiszünk vagy elhagyjuk az értelmünket. Azt jelenti, hogy tökéletességet érzünk akkor is, amikor az értelem tökéletlenséget lát. Az ember hálás a jóért és a rosszért is, tudva, hogy mindkettő ugyanabból a Forrásból származik.

A sötétségben érzett hála az éjszakát nappallá változtatja. A szív megtanul bízni abban, hogy minden egy cél felé irányul – hogy közelebb hozzon minket az adakozáshoz és a szeretethez.

A bal vonal – Ima és hiány

A bal vonal feltárja az egót, a belső kritikus hangot, a kétségeket és a távolság érzését. De éppen ez a hiányosság feltárása teszi lehetővé az imádkozást – a szívből jövő kiáltást, hogy túllépjünk önmagunkon.

A bal nem kudarc, hanem a spirituális munka nyersanyaga. A hiányosság feltárása nélkül nem lehet felemelkedni.

A Teremtő felébreszti a bal oldalt, hogy mi azt közelséggé alakíthassuk. Így minden leereszkedés máris egy emelkedés kezdete.

„Nincs bukás, csak azért, hogy magasabbra emelkedjünk.”

Amikor megtanuljuk a bal oldali vonalat ajándéknak tekinteni – a Teremtő meghívásának a növekedésre –, a keserűség édes lesz.

A középső vonal – a Teremtő közöttünk

Amikor mindkét vonalat együtt tartjuk – amikor a hála és a hiány egyformán érezhető –, megjelenik egy harmadik vonal: a középső vonal.

Itt a sötétség és a fény tökéletes egyensúlyban van. A szív nem lát különbséget nappal és éjszaka, jó és rossz között.

Ez a középső vonal nem található meg a természetben; az ember építi meg.

Azt mondják: „Te alkottál engem”, mert a Teremtő pontosan ebben a harmóniában nyilvánul meg, amelyet az ellentétek között építünk.

A középső vonal a Teremtő élő képe – az ember szívében a jobb és a bal egyesüléséből született.

Az egymás ébresztésének munkája

Az ember nem tud egyedül ébredni. A spirituális munka iránti vágy soha nem keletkezik természetesen az egóból; azt a csoporttól vagy a Fentről kell kapni.

Ezért a kölcsönös törődés az út lényege. Amikor önként ébresztjük egymást, megkíméljük magunkat a fájdalmas ébredés szükségességétől. Ez a közös erőfeszítés maga is egy kollektív ima – a sokak imája – a fejlődés legerősebb ereje.

A nappal és az éjszaka egysége

A „nappal” és az „éjszaka” nem a napfényről vagy a sötétségről szól – ezek a tisztaság és a rejtőzködés belső állapota.

A tökéletesség eléréséhez mindkettőhöz egyformán kell viszonyulni.

Ha a szándék valóban „a Mennyországért” van, akkor az ember ugyanolyan örömmel marad a sötétségben, mint a fényben. Ebben az elfogadásban a kettő eggyé válik – a szétválasztottság eltűnik, és a Teremtő megnyilvánul a szív nyugodt egységében.

Az igazi jutalom

Minden erőfeszítés jutalma nem a külső béke vagy megértés, hanem a Teremtő kinyilatkoztatása – az a harmóniaérzés, amely akkor keletkezik, amikor az ellentétek egyesülnek.

Amikor a jobb és a bal vonal összeolvad, a szív úgy érzi, hogy valami új született – egy magasabb rendű élet, amelyet nem korlátoz az értelem vagy az érzékelés.

Ezt nevezzük az értelem feletti hitnek – a belső egyensúlynak, amelyben az ember hasonlóvá válik a Teremtőhöz.

„A sötétség és a fény, a hála és a szükség, a nappal és az éjszaka keveredéséből születik meg bennünk a Teremtő.”

Az egyszerűségben

• A bal vonal feltárja a hiányt – a vágyat, a távolságot.
• A jobb vonal hálát, kapcsolatot és hitet hoz.
• A középső vonal egyesíti őket a tökéletességben – a Teremtő megnyilvánulásában.

Minden lépés, minden leereszkedés és felemelkedés építi ezt a belső harmóniát.

A Teremtő zenéje

Amikor sok szív emelkedik és süllyed együtt, jobbra és balra váltakozva, megszületik a dallam – a teremtés zenéje.

Ebben a kontrasztok rezgésében szólal meg a Teremtő.

Minden lélek egy-egy hangjegy lesz, és együtt alkotják az Ő dalát – a megértésen túli hit dalát.