Három különböző fajta viszonyulás a valósághoz

Rabash, 23. cikk – „Mi a vörös tehén hamujának megtisztításának lényege a Műben?”

„A hitben háromféle megkülönböztetés létezik:

1. Például valaki ad barátjának ezer dollárt, és a barátja számolás nélkül hisz neki, mert biztos abban, hogy az adományozó a barátja és megbízható ember. Ezt nevezzük értelem alatti hitnek – hisz benne, mert az értelmével nincs ellentmondás.
2. Azt mondja neki: „Itt van ezer dollár”, és a címzett háromszor megszámolja, látja, hogy a teljes összeg megvan, és azt mondja: „Hiszek neked, hogy itt ezer dollár van.” Nyilvánvaló, hogy ezt egyáltalán nem nevezzük hitnek, mert értelem keretein belül ellenőrizte.
3. Háromszor megszámolja az ezer dollárt, látja, hogy egy dollár hiányzik, és mégis azt mondja: „Hiszek neked, hogy itt ezer dollár van.” Itt az értelem és az ész azt mondja, hogy hiány van, mégis hisz. Ez az ész feletti igazi hit.”(Rabash, 1991)

A tudás illúziója

Bármit is higgyünk az észlelésünkről és tudásunkról, az igazság az, hogy a valósághoz való viszonyunk mindig a hiten keresztül valósul meg.

Egy olyan rendszerben élünk, lélegzünk és gondolkodunk, amelyből soha nem léphetünk ki, hogy ellenőrizzük annak igazságát. Érzékeink, értelmünk és érzelmeink bennünk vannak, és teljesen szubjektív, korlátozott és torz képet alkotnak a világról. Azt hisszük, hogy „látjuk” a valóságot, de valójában csak belső tulajdonságaink kifelé vetített tükörképét érzékeljük.

A „tényleges” vagy valódi valóság e szubjektív buborék határain túl létezik. Ez nem valami, amit természetes elménk vagy érzékszerveink meg tudnak fogni, mert az emberi észlelést meghatározó önérdek szűk szűrőjén túl létezik.

Olyanok vagyunk, mint Platón barlangjában a foglyok, akik a falon villódzó árnyékokat tévesztik össze magával az élettel.

1. Az értelem alatti hit – a vak elfogadás kényelme

Ebben a világban, amíg ebben az önészlelés barlangjában maradunk, két fő módon viszonyulunk a valósághoz.

Az elsőt vallási megközelítésnek nevezhetjük. Itt a hitet vakon fogadják el – vizsgálat vagy ellenőrzés nélkül –, egyszerűen azért, mert valaki azt mondta, vagy mert egy bizonyos könyvben így van leírva.

Ez az értelem alatti hit. Az emberek nem ellenőrzik és nem kérdőjelezik meg, csak elfogadják, elmondják és alkalmazkodnak. Generációkon át a történetek és rituálék felhalmozódnak és fejlődnek, gyakran alig hasonlítanak eredeti jelentésükre. Az embereknek még azt is tilos megvizsgálni, hogy igaz-e az, amiben hisznek. Így a vallás gyakran kulturális szokássá válik – a kényelem és a tartozás társadalmi keretévé, ahelyett, hogy a valódi valóság elérésének eszköze lenne.

Ez egy sötétben élő „hit”, amely nem kerül próbára és nem kerül megkérdőjelezésre – egy érzelmi menedék, amely az embertől csak hűséget és alkalmazkodást kér.

2. Az értelmen belüli hit – a tudás büszkesége

A második megközelítés a tudományos vagy intellektuális hit – az értelmen belüli hit.

Itt csak azt hisszük el, amit érzékszerveink és értelmünk megerősít. Büszkék vagyunk megfigyeléseinkre, méréseinkre és ellenőrzéseinkre: „A bíró csak azt látja, amit a szeme lát.”

Ez a tudomány: kísérletekre, adatokra és az anyag látszólagos szilárdságára támaszkodik. Racionálisnak, megbízhatónak és objektívnek tűnik. De még ez a megközelítés is a hitre támaszkodik – arra a hitre, hogy érzékszerveink megbízhatóak, hogy a felfedezett törvények abszolútak, és hogy az általunk épített műszerek a valóságot tükrözik, nem pedig saját feltételezéseinket.

A tudomány finomítja a barlang falán látható árnyékokat – aprólékos részletességgel festi meg őket, de soha nem lép ki a barlangból. Továbbra is az egoista észlelés szűk területén működik, önérdek, egyéni tapasztalatok, valamint idő és tér korlátai között.

Így mind a vallás, mind a tudomány, amíg az ego önmegerősítő valóságában gyökereznek, ugyanazon illuzórikus keretek között maradnak. Az egyik teljesen figyelmen kívül hagyja az értelmet, a másik imádja azt – de egyik sem tárja fel a létezés igazságát.

3. Az értelem feletti hit – a kabbala spirituális útja

Van azonban egy harmadik út is – a kabbala bölcsességének útja.

Ez a megközelítés abból a felismerésből indul ki, hogy létezik egy tökéletes, abszolút és jóságos valóság, amely betölti az egész teremtést, és amelyet egyetlen törvény irányít: a jóság, a szeretet és a harmónia adományozásának akarata.

A kabbalisták, akik elérték ezt a magasabb valóságot, úgy írják le, hogy ez már most is körülvesz minket. Ebben élünk, de nem tudjuk érzékelni, mert tulajdonságaink ellentétesek vele.

Természetünk egoista, önközpontú és szubjektív. Mint a barlangban lévő foglyok, csak saját egónk torz vetületeit látjuk, és azokat tévesen a világnak vesszük.

„Kijönni a barlangból” azt jelenti, hogy átalakulunk – átállunk a saját érdekünkért való élésről mások érdekében való élésre, az elszigeteltségről a kapcsolódásra, a fogadásról az adásra. Ez az átalakulás sem intellektuális, sem érzelmi – ontológiai. Megváltoztatja a lényünk legmélyebb lényegét és azt, ahogyan érzékelünk.

Ezt az utat az értelem feletti hitnek nevezik.

Az értelem feletti hit munkája

„Az értelem feletti hit” nem azt jelenti, hogy elutasítjuk az értelmet. Azt jelenti, hogy felismerjük az értelmünk határait, érezzük jelenlegi észlelésünk hamisságát, és ugyanakkor törekedjünk egy magasabb, igazabb észlelésre.

Azt jelenti, hogy elismerjük, amit az értelem és az érzékek jelentenek – egoista „mátrixunkat” –, de nem hagyjuk, hogy ez korlátozzon minket.

Tanulni, dolgozni és imádkozni kezdünk, hogy új tulajdonságokat szerezzünk – a szeretet, az adás és a kapcsolat tulajdonságait –, amelyek nem hozzánk, hanem a Teremtőhöz tartoznak. Kérjük, hogy kölcsönadja nekünk az Ő „értelmét”, az Ő észlelését, az Ő valóságképet.

Fokozatosan, ahogy egyre inkább hasonlítunk hozzá, az észlelésünk és a Teremtő észlelése közötti szakadék kezd bezárulni. A vákuum kitöltődik. Elkezdjük látni és érezni a valóságot olyannak, amilyen valójában – az egyetlen, tökéletes, mindent magában foglaló valóságot, amelyet a kabbalisták „az igazság világának” neveznek.

Ez a folyamat nem képzelet, hanem a lehető legszigorúbb tudomány – a megfigyelő átalakulásának tudománya.

A Teremtő héber neve, Bo-Reh, azt jelenti, hogy „jöjj és láss”. Mi „közelebb kerülünk” az Ő tulajdonságaihoz, és ezért „látjuk” a valóságot úgy, ahogy Ő látja.

A kapcsolat ereje

A megértésen túli hit munkája teljes mértékben a kapcsolaton múlik – a „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” elven.

Csak akkor építhetünk olyan edényt, amely képes befogadni a valóság magasabb fényét, ha természetes különbségeink felett egyesülünk másokkal. Ezen a kapcsolaton keresztül kezdjük megérezni azt az egyetlen erőt, amely fenntartja és élettel tölti meg minden létezést.

Az értelem feletti hit tehát nem mentális gyakorlat, hanem belső összehangolódás. Ez egy élő híd, amely ellentétek között épül: az ego logikája és a Teremtő szeretete között. A kettő közötti ellentmondás nem hiba – hanem éppen a növekedés helyszíne.

Minden pillanatban, amikor érezzük a szakadékot a megértett és a meg nem értett, az érzett és az érzni kívánt között, a spirituális felemelkedés küszöbén állunk. Ez a feszültség, ez a vágyakozás lesz az új észlelés méhe.

A három út összefoglalása

1. Az értelem alatti hit – Vallás: vakon elfogadni, ellenőrzés és belső átalakulás nélkül.
2. Hit az értelmen belül – Tudomány: csak abban bízni, amit az értelem és az érzékek érzékelnek, soha nem lépve túl azok határain.
3. Hit az értelem felett – Spiritualitás: az értelem és az érzékek felett emelkedni azáltal, hogy elsajátítjuk a Teremtő adakozó, szerető és egységes tulajdonságait.

A barlangon túli meghívás

A hit az értelem felett nem a lehetetlenben való hitről szól – hanem a lehetségesbe való belépésről.

Ez egy meghívás arra, hogy kilépjünk az illúzió barlangjából, és elkezdjük érzékelni a Teremtő végtelen, jóságos valóságát.

A kapcsolaton, a szereteten és az önmagunk feletti emelkedésen keresztül megtanuljuk „jöjj és láss” – látni a valóságot olyannak, amilyen valójában.

Ez az a hit, amely átalakít minket, a hit, amely feltárja az igazságot, a hit, amely végre felébreszt minket a szétválasztottság álmából az egység élő fényébe.