A hiányosság megvásárlása

„Tudnod kell, hogy a csoport minden tagjában sok szentség szikra van. Ha a szentség szikráit egy helyre gyűjtöd, testvérekként, szeretettel és barátsággal, akkor egy ideig biztosan nagyon magas szintű szentséget fogsz elérni, az élet fényéből.”

— Baal HaSulam, 13. levél

Születésünkkor nincsenek igazi spirituális szükségleteink. Természetünknél fogva önző, önmagunkat védő és önmagunkat igazoló lények vagyunk, akik olyan örömök után hajszolnak, amelyek elillannak, amint megérintik őket. Még akkor is, ha azt hisszük, hogy a spiritualitást keressük – a békét, a megvilágosodást, az örökkévalóságot –, azt is magunkért tesszük. Elképzeljük, hogy fény száll ránk, boldogság tölti be a szívünket, bölcsesség ragyog az elménkben. Az igazi spiritualitás azonban pontosan ott kezdődik, ahol az „én” véget ér.

Spirituálisnak lenni azt jelenti, hogy olyanokká válunk, mint a Teremtő – teljesen önzetlenek, akik csak a szeretet és az adakozásért élnek. Azt jelenti, hogy nem a saját vágyainkon keresztül érezzük az életet, hanem mások vágyain keresztül. Azt jelenti, hogy a lelkek közötti kapcsolaton keresztül érezzük a Teremtő szívének dobogását. De ez teljesen ellentétes a természetünkkel. Sötétségbe, egoizmusba születtünk, és az előttünk álló út az, hogy új természetet építsünk – az adakozás természetét.

Ahogy Baal HaSulam írja: „Az ember nem adhatja oda azt, amije nincs. Ezért az ember nem adhat a Teremtőnek, mielőtt először meg nem szerezte a barátaitól az adakozás edényeit.”

Ezt a vágyat nem tudjuk egyedül létrehozni. Meg kell vásárolnunk egymástól.

A vágy megvásárlása

A spirituális világban minden a vágytól függ. A Teremtő csak egy dolgot teremtett – az örömre való vágyat –, és minden munkánk abból áll, hogy ezt a vágyat az Ő fényéhez illő edénnyé formáljuk. De ezt nem tudjuk egyedül megtenni. Senki sem születik a spiritualitás iránti megfelelő vágyakozással; azt meg kell szerezni, meg kell vásárolni, össze kell gyűjteni, mint a barátaink között szétszórt szentség szikráit.

Rabash azt mondja: „Minden barátnak éreznie kell, hogy csak a barátai vágya hiányzik neki. Minden más a Teremtő kezében van.”

Ez a spirituális kereskedelem lényege: én hozom a vágyamat, az erőfeszítésemet, a hajlandóságomat, hogy a barátaim előtt semmissé váljak, és cserébe tőlük megkapom a Teremtő iránti vágyukat. Ezen a cserén keresztül az egyéni parázsaink egy nagy lánggá válnak.

Minden barátomat nem szokásokkal, hangulatokkal vagy tökéletlenségekkel rendelkező személyként kell látnom, hanem élő kincsként – egy értékes szikra hordozójaként. Minden szikra egy porba rejtett gyémánt, a Teremtő saját szívének egy darabkája. Az én feladatom, hogy kibányásszam. Ásni az elutasítás, a kritika és a közöny rétegein keresztül, amíg el nem érem mindegyikükben azt a ragyogó vágypontot.

Hogyan vásároljuk meg barátainkat?

Barátainkat nem pénzzel, hanem a szívünkkel „vásároljuk meg”. Odaadással, szolgálattal, hűséggel és állandó erőfeszítéssel, hogy nagyszerűnek lássuk őket. Megvásároljuk vágyaikat, amikor alázatosak vagyunk velük szemben, amikor támogatjuk őket, amikor példát mutatunk a munkában való örömre, amikor szeretettel fedjük el hibáikat. Ahogy Rabash írja: „A baráti szeretet azt jelenti, hogy az ember a barátai nagyszerűségére próbál hatni, és nem a hiányosságaikra.”

Így új dolgot szerzek – nem az egójukat, hanem a vágyaikat. A szikráik összeolvadnak az enyémmel, a vágyaik az én hiányosságaimmá válnak, és a szívünk egyként kezd verni.

Ekkor a Teremtő ránéz erre a kollektív edényre, és azt mondja: „Itt van egy hely, ahol lakhatok.”

A kollektív edény

Amikor mindannyian megvásároljuk és eladjuk vágyainkat, amikor hiányosságainkat cseréljük, mint a szellem kereskedői, valami csodálatos történik: egyetlen vágy jelenik meg. Egy közös hiány, egy egységes kiáltás. És ez a kiáltás eljut a Teremtőhöz, aki jelenlétével tölti meg. Ahogy Baal HaSulam írja: „A Teremtő csak a hiányosságok helyén lakozik.”

E közös edény nélkül évtizedekig tanulhatunk, és mégis olyanok maradunk, amilyeneknek születtünk – továbbra is önszeretetünk fogságában, továbbra is saját képünket imádva. De ha csak egy pillanatra is sikerül összegyűjtenünk szikráinkat, egyesíteni szívünket szeretetben és barátságban, az „élet fénye” leszáll közénk. Ez a pillanat megéri az egész életet.

Egymástól függünk

Haladásunk teljes mértékben attól függ, hogy mennyire mélyen érezzük a barátaink iránti függőségünket.

Nélkülük nincs erőm, nincs irányom, nincs életem. Ők a tüdőim, amelyeken keresztül a szentség szellemét lélegzem be. Ha elválok tőlük, megfulladok. Ahogy Rabash mondja: „Amikor valaki magáért imádkozik, az testi imádság; amikor a barátaiért imádkozik, az lelki imádság.”

Így a mi feladatunk az, hogy folyamatosan kérjük a Teremtőt, segítsen nekünk a fizikai látszat mögé látni – érezni a belső szikrát minden barátunkban. Könyörögni neki, hogy távolítsa el a falakat, hogy a szívünk érintkezhessen.

Amikor valóban elkezdjük érezni egymás vágyait, összegyűjthetjük őket egy közös vágyakozásba, és felemelhetjük azt. És akkor, ahogy megígérte, a Teremtő befejezi a munkánkat: hozzáadja a saját vágyát a miénkhez, és átalakítja azt egy igazi edénnyé a kinyilatkoztatásához.

Az igazi vásárlás

Végül az egyetlen igazi birtok, amit valaha megszerezhetünk, egy hiány – egy szent hiány, a Teremtő iránti vágy, amely mindenkit magában foglal.

Ahogy Baal HaSulam írja: „Az egész munka abban áll, hogy megszerezzük a szükségletet és a teljes vágyat, mert a betöltés már a Teremtő kezében van.”

Amikor megvásároljuk egymás vágyait, amikor szikráinkat egyetlen lángba egyesítjük, megvásároljuk az örökkévalóság kulcsát. Megvásároljuk azt a hiányt, amely vonzza a Végtelen Fényt.

És ebben a közös hiányban a Teremtő kinyilatkoztatja magát – nem egyetlen embernek, hanem mindannyiunknak együtt, egyetlen, a szeretet fényével teli lélekként.