Rejtettség

„Ami a rejtettséget illeti, amely egyfajta korrekció, ha ez nem lenne, az ember nem tudna teljes kiteljesedni, mivel nem lenne méltó arra, hogy megértse a dolog fontosságát. A rejtettség azonban fontossá teszi számára a dolgot. Annak ellenére, hogy az ember nem tudja igazán értékelni a fontosságát, a rejtettség érdemet ad neki. Amennyire az ember érzékeli a rejtettséget, annyira alakul ki rajta a fontosság alapja.

Ez olyan, mint a létra fokai. Fokról fokra mászik fel, amíg el nem éri a kijelölt helyét. Ez azt jelenti, hogy eléri egy bizonyos mértékű fontosságot, amellyel legalább elviselheti, bár valódi fontossága és nagyszerűsége mérhetetlen, de mégis elegendő ahhoz, hogy kitartson.

Azonban a rejtettség önmagában nem tekinthető rejtettségnek. A rejtettséget a kereslet méri. Minél nagyobb a kereslet valamire, annál nyilvánvalóbb a rejtettség. És most már megérthetjük a „Az egész föld tele van dicsőségével” jelentését. Bár hiszünk benne, a rejtettség még mindig betölti az egész földet.

A jövőről így írnak: „Mert én… tűzfal leszek körülötte, és dicsőség leszek közepette.” A tűz rejtettséget jelent. De mégis, a dicsőség közepette van, ami azt jelenti, hogy akkor a dicsőség kinyilatkoztatódik. Ez azért van, mert akkor a kereslet olyan nagy lesz, hogy akkor is rejtettség lesz. A különbség az, hogy jelenleg rejtettség van, de nincs igény. Ezért ezt „száműzetésnek” tekintik. Akkor azonban, bár rejtettség lesz, igény is lesz, és ez a fontos – csak az igény.

(Baal HaSulam, Shamati 174, „Rejtettség”)

„A rejtett – egy spirituális íz, amely el van rejtve előlünk. A feltárult – a testiség íze feltárul előttünk. Amikor megkapjuk a testiség ízét, hogy adományozhassunk, a Teremtő feltárja előttünk a rejtett ízét, vagyis a spiritualitásban rejtett íz feltárul.”

(Rabash, Assorted Notes, 510, „Rejtett és feltárult”)

A rejtettség értéke

Csak akkor érezzük a rejtettséget, amikor már keresünk valamit, amiről tudjuk vagy hisszük, hogy létezik, de még nem találjuk vagy nem tudjuk felfedni. Minél erősebb a vágyunk, hogy felfedjük azt a rejtett valóságot, annál élesebbnek érezzük a rejtettséget. Ahogy Baal HaSulam tanítja: „A rejtettséget a keresés mértéke határozza meg.” Minél fontosabbá válik a keresett dolog, annál elviselhetetlenebbé válik a rejtettség – egészen addig, amíg nem ébreszt fel bennünk a felfedés iránti őszinte, égő imádságot.

A legtöbb ember egész életét anélkül éli le, hogy a legcsekélyebb igénye is lenne a Teremtő felfedésére. Nem tudják és nem is érzik, hogy ilyen felfedés lehetséges. Néhány lélekben azonban ébresztődött egy egyedülálló szikra – egy példátlan törekvés az emberi létezés valódi céljának elérésére: a Teremtő felfedésére azáltal, hogy egyenrangúságot és összeegyeztethetőséget érnek el Rajta. Számukra megkezdődik a rejtettség és a keresés folyamata – a közelség és a távolság, a vágyakozás és a visszahúzódás tánca.

Az isteni közelség és távolság játéka

Ezt még az emberi kapcsolatokban is visszatükröződik: az „udvarlásban”, abban a játékban, amikor az egyik fél közelebb enged a másikat, majd újra eltávolodik, a szenvedély növekszik. Ugyanez a dinamika zajlik a Teremtő és a lélek között is. A Teremtő „flörtöl” velünk – ébresztés következtében a vágyat, hogy keressük Őt, majd újra elrejtőzik, amikor úgy érezzük, hogy már-már elérjük Őt. Ezáltal fokozza vágyakozásunkat, amíg az elviselhetetlenül erős igénnyé válik a valódi kapcsolat iránt.

Csak amikor ez a vágyakozás eléri a „élet-halál” szintjét – amikor az élet maga elveszíti minden ízét a Teremtő közelsége nélkül –, akkor nyitja meg az utat a valódi kinyilatkoztatáshoz. Ez a jelentése annak, hogy „Én leszek neki tűzfal körülötte, és én leszek a dicsőség közepette.” A „tűz” az a rejtettség, amely bennünk ég, a „dicsőség” pedig az a kinyilatkoztatás, amely éppen ebből a lángból születik.

Az út a forma egyenértékűségén keresztül

De ez a „flörtölés”, ez a kinyilatkoztatás folyamata nem történhet meg közvetlenül. A Teremtő és a teremtett lény lényegében ellentétek. Ő a szeretet és az adakozás tiszta ereje, míg mi abszolút befogadóknak születtünk – önzőek, önmagunkkal foglalkozók és elszigeteltek. Ahhoz, hogy Rajta közelebb kerüljünk, formában hasonlóságot kell kialakítanunk: meg kell tanulnunk „a Teremtőhöz hasonlóan” cselekedni.

Ezért vezet a Teremtőhöz vezető út mindig mások szeretetén keresztül. Gyakorolnunk kell az adakozást a körülöttünk lévők, különösen a spirituális csoportunkban lévő barátaink felé. Ahogy Rabash írja: „A bűnbánat fő útja az, hogy szívünket egyesítsük a barátaink iránti szeretetben.” Azáltal, hogy igyekszünk másokkal a Teremtő szándékával – tiszta, önzetlen, feltétel nélküli adakozással – viszonyulni, elkezdjük elsajátítani az Ő tulajdonságait. Ezzel a növekvő hasonlósággal fokozatosan felemeljük a rejtettséget, amely Rajta elrejti.

Rejtettség felülről és rejtettség alulról

Kezdetben a Teremtő elrejti magát előlünk. Ha felfedné magát egoista természetünk előtt, megsemmisülnénk – ellentétességünk kioltana minket, mint a plusz és a mínusz egy elektromos rövidzárlatban. Az rejtettség tehát szükséges irgalmas cselekedet: megvédi a teremtést a felbomlástól, és lehetővé teszi számunkra, hogy független lényekként létezzünk.

Később megtanuljuk felépíteni saját rejtettségünket – alulról. Amikor elrejtem a Teremtőt az egóm elől, és saját érdekemben megtagadom a rajta való kapcsolatot, elkezdem kialakítani az igazi adakozás edényét. Ekkor érzem, hogy a Teremtő rejtettsége nem büntetés volt, hanem meghívás: Ő elrejtette magát felülről, hogy én alulról felépíthessem a saját rejtettségemet. Ahogy Baal HaSulam mondja: „Nincs fény edény nélkül, és nincs kinyilatkoztatás elrejtőzés nélkül.”

A rejtettség munkája a csoportban

Ez a folyamat gyakorlatilag a spirituális csoportban zajlik. Együtt megtanuljuk, hogyan alkalmazzuk a megszorítást egoista szándékainkra, hogyan rejtőzzük el önszeretetünket és emelkedjünk fölé. Az „egy emberként, egy szívvel” való összekapcsolódás erőfeszítésén keresztül ébresztjük fel az Ébresztő Fényt – a Felső Fényt, amely szándékunkat „a megszerzés kedvéért”-ről „az adakozás kedvéért”-re változtatja.

Rabash így ír: „Az irigység, a vágy és a becsület elviszi az embert ebből a világból.” Ugyanakkor ezek a hatások, ha helyesen használjuk őket, a fejlődés eszközeivé válnak. Amikor látjuk, hogy barátaink fejlődnek, irigyeljük odaadásukat, és erőt merítünk belőle. Amikor egymás szívét melegítjük, felébresztjük a vágyat a kapcsolatra és a Teremtő kinyilatkoztatására közöttünk.

A rejtettség mint fejlődési szakasz

Ahogyan a gyermekek a rejtettség szakaszaiban nőnek fel – tanulnak, küzdenek, kudarcot vallanak és újra megpróbálják –, úgy nő a lélek is a spirituális rejtettség rétegei alatt. A rejtettség minden szakasza egyre kifinomultabbá, összetettebbé válik, felkészítve minket a nagyobb kinyilatkoztatásra. Ahogyan Baal HaSulam megjegyzi: „A rejtettség ad neki érdemet.” A rejtettség önmagában nem sötétség; ez egy méh, amelyben a spirituális forma formálódik.

Amikor megtanuljuk a rejtettséget korrekciónak tekinteni, nem pedig büntetésnek, elkezdjük igazolni a Teremtő kormányzását. Ekkor minden állapot, még a távolság és a zavar is, lehetőséget kínál új adományozó edények építésére.

A fátyol és a visszatükröződő fény felépítése

Végső feladatunk az, hogy burkolatot –ruházatot– építsünk a megszerzés akaratára: megszorítást, fátylat és visszatükröződő fényt. Ezek azok a spirituális ruhák, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy kapcsolatba kerüljünk a Teremtő Fényével anélkül, hogy az megsemmisítene minket. Ahogy Rabash mondja: „A rejtettség nagy segítség, mert általa burkolatot építhetünk magunkra, és így kapcsolatba kerülhetünk a Felső Fénnyel.”

Amennyire elrejtjük a megszerzési akaratunkat és átalakítjuk az adakozási szándékunkat, annyira leszünk képesek érzékelni a Teremtőt – Bo-Re („Jöjj és láss”) – a korrigált edényeinkben. Ekkor a kinyilatkoztatás és a rejtettség már nem ellentétek, hanem egy folyamat két oldala: a rejtettség lesz a talaj, amelyből a kinyilatkoztatás kinő.

A Teremtő mint elért valóság

Mikor lehet igazán beszélni a Teremtőről? Csak annyira, amennyire Ő bennünk kinyilatkozik. A Teremtő nem „létezik” a mi érzékelésünkön kívül; Ő kinyilatkozik, mint a vágyunkba öltözött adakozás minősége. Így „a Teremtő” az a része a megszerzés akaratának, amely átalakult adakozás akaratává. Ahogy írva van: „Jöjj és láss – Bo-Re.” A Teremtő kinyilatkoztatása maga az adakozás kinyilatkoztatása.

Következtetés: a rejtettség ajándéka

A rejtettség nem száműzetés, hanem a kinyilatkoztatásra való felkészülés. Ez a Teremtő legfinomabb szeretetnyilvánítása – az Ő módszere arra, hogy partnerségre hívjon minket. Ha megtanuljuk elrejteni az egónkat, képesek leszünk kinyilatkoztatni az Ő dicsőségét. Ahogy Baal HaSulam írja: „Az egész föld tele van az Ő dicsőségével.” Ez csak addig rejtve marad az érzékelésünk elől, amíg hasonlóvá nem válunk Hozzá.

Ekkor a rejtettség és a kinyilatkoztatás összeolvad. A tűz és a dicsőség együtt lakoznak. És a lélek, miután felmászott a rejtettség lépcsőfokain, végül ragyogó összetartásban áll – ahol minden rejtettség a Teremtő végtelen szeretetének kifejezésévé válik.