Jom Kippur – A szív kiáltása

1. RABASH, 34. levél

„A tíz bűnbánati napot „a bűnök megbocsátásának és engesztelésének napjainak” nevezik, így az embernek minden lehetősége megvan arra, hogy újra csatlakozzon a Teremtő munkájához, még akkor is, ha eddig nagyon távol állt ettől a munkától. A munka lényege pedig az ima, mivel csak imádkozással lehet kilépni a közszférából, és belépni az Egyetlen szférájába. Ez azért van így, mert az imádkozás terén a nagyok és a kicsik egyenlőek. Sőt, aki érezni tudja alázatosságát, az a szívéből fakadó, őszintébb imát tud felajánlani, mert tudja magáról, hogy saját erejéből nem tud kiszabadulni a szűkhelyzetből.”

5. RABASH, 36. cikk (1986), „Mi a felkészülés a Selichotra [megbocsátásra]”

„Mert nincs érzéke a Teremtő nagyságához, és mert nem tudja, hogyan kell értékelni a menny dicsőségét, és hogyan ne ártson neki. Ezért bocsánatot kér a Teremtőtől, hogy segítsen neki és erőt adjon neki, hogy magára vállalja a mennyország terheit, ami az ésszerűséget meghaladja, vagyis hogy legyen ereje legyőzni és megerősíteni a Teremtőbe vetett hitét.”

12. RABASH, 4. cikk (1988), „Mi az imádság a segítségért és a bocsánatért a munkában?”

„Így az ember bűne az, hogy nem kért segítséget a Teremtőtől. Ha segítséget kért volna, biztosan segítséget kapott volna a Teremtőtől. De ha valaki azt mondja, hogy segítséget kért, és a Teremtő nem segített neki, erre az a válasz, hogy az embernek hinnie kell abban, hogy a Teremtő meghallgatja az imákat, ahogy meg van írva: „Mert Te meghallgatod minden száj imáját.” Ha valóban hitt volna, imádsága teljes lett volna, és a Teremtő meghallgatja a teljes imádságot, amikor az ember teljes szívéből vágyik arra, hogy a Teremtő segítsen neki.”

15. RABASH, 4. cikk (1988)

„De ha az imája nem állandóan a száján van, az azt jelenti, hogy nincs igazi hite abban, hogy a Teremtő segíthet neki, és hogy a Teremtő meghallgat mindenkit, aki hozzá fordul, és hogy kicsik és nagyok egyenlőek előtte, vagyis mindenkinek válaszol. Ebből következik, hogy az ima nem teljes. Ezért kell bocsánatot kérnie bűneiért, amiért nem kért segítséget a Teremtőtől. És bár vannak más válaszok is a szó szerinti értelemben, a munkában, amikor az ember az adás útján akar járni, és nem a fogadás útján, a bűn főként az, hogy az ember nem kérte a Teremtőt, hogy segítsen neki legyőzni a gonoszt. Ezért bocsánatot kér, és ettől kezdve segítséget fog kérni.”

19. RABASH, 5. cikk (1991)

„Arra kérjük a Teremtőt, hogy adjon nekünk erőt, hogy minden cselekedetünket Neked, azaz a Teremtőnek végezhessük. Ellenkező esetben, azaz ha nem segítesz nekünk, minden cselekedetünk csak a saját javunkat szolgálja. Vagyis „ha nem”, azaz „ha nem segítesz nekünk, minden cselekedetünk csak magunkért, a saját javunkért lesz, mert tehetetlenek vagyunk a fogadás iránti akaratunk legyőzésében. Ezért segíts nekünk, hogy Neked tudjunk dolgozni. Ezért segítened kell nekünk.” Ezt „Tedd a Te kedvedért”-nek hívják, ami azt jelenti, hogy tedd ezt, adj nekünk erőt a vágyhoz, hogy adakozzunk. Ellenkező esetben végünk van; továbbra is a saját érdekünkben való vágyunkban maradunk.”

A Jom Kippur hívása

Minden ünnep, minden szent dátum a lélek útjának egy állomása. Ezek nem csupán a múlt emlékezetei, hanem élő jelek, amelyek megvilágítják belső utazásunkat. A Jom Kippur az egyik legmagasztosabb állomás: a Teremtő előtt való meztelen őszinteség pillanata, amikor semmi sem rejtve, semmi sem menthető, semmi sem igazolható.

Ez nem a bánat napja, hanem az ébredésé. Ez az az óra, amikor az ember meglátja az igazságot: hogy az igazi bűn a hallgatás – a kérdezés elmulasztása. A Teremtő nem azért adott nekünk gonosz hajlamot, hogy elítéljen minket, hanem hogy az Ő karjaiba taszítson. Mégis újra és újra egyedül jártunk, magunkra támaszkodva, büszkeségünkbe kapaszkodva, szükségleteinket elnyomva. Jom Kippur az a kiáltás, amely akkor tör ki belőlünk, amikor végre beismerjük: „Nem tudok megváltozni. Nem tudok magam fölé emelkedni. Csak Te tudod megtenni.”

A kérdezés elmulasztásának súlya

RABASH feltárja, hogy a legsúlyosabb bűn nem a lopás, nem a hazugság, sőt nem is az önzés maga – hanem az, hogy elmulasztjuk a Forráshoz fordulni. A Teremtő éles tükörként helyezte el bennünk az egót, hogy láthassuk töröttségünket. Az ego nem a mi bűnünk – hanem az Ő ajándéka. A bűn az, hogy látjuk, és hallgatunk, hogy nap mint nap élünk anélkül, hogy az átalakulásáért kiáltanánk.

Amikor nem kérünk, arra ítéljük magunkat, hogy torz lencsén keresztül lássuk a világot: ellenségesnek, kegyetlennek és értelmetlennek. És ebben a torz tekintetben még a Teremtőt is elítéljük, őt hibáztatva a sötétségért. Pedig az igazság az, hogy Ő adta nekünk ezt a sötétséget, hogy könyörögjünk a fényért.

Így a Jom Kippur nem a gonosz hajlam siratásáról szól, hanem a kérni nem tudó szív szörnyű közönyének bevallásáról. És ebben a vallomásban rejlik a megbocsátás magja.

Az örömkönnyek napja

Akkor miért ábrázolják a Jom Kippurt gyakran komor arcokkal, böjttel és csenddel? Nem azért, mert ez a gyász napja, hanem mert ez az a nap, amikor a szavak elhallgatnak, és csak az ima marad. A böjt megszabadít minket a zavaró tényezőktől. Az imák áttörik a szokások héját. Egy napra visszatérünk a lényeghez: egy gyermek kiáltásához az Atyja felé.

És itt van a paradoxon: a könnyek alatt a Jom Kippur öröm. Hatalmas öröm. Mert maga a kiáltás azt jelenti, hogy újra megtaláltuk az utat. Van valaki, akihez fordulhatunk, egy kéz, amit megfoghatunk, egy erő, amely meghallgat minket. Ha a Teremtő meghallgatja „minden száj imáját”, akkor a leggyengébb kiáltás is a legalacsonyabb szívből tűzként emelkedik fel hozzá.

A sötétség fényként ragyog

Nincs élet ellentétek nélkül. Csak a kontrasztok találkozásában létezünk: fény és sötétség, jó és rossz, emelkedés és zuhanás. A Teremtő adott nekünk gonosz hajlamot, hogy annak ellenállásán keresztül érezhessük a jó édességét. Éjszaka nélkül nincs hajnal, távolság nélkül nincs közelség.

A Jom Kippur megtanít minket arra, hogy még a sötétség is a fény szolgája. Maga a gonosz hajlam, ha céljához fordítjuk, a leghűségesebb angyallá válik. Arra késztet minket, hogy kiáltsunk, hogy keressük a Teremtőt, hogy vágyakozzunk az adakozás erejére. És ebben az erőfeszítésben maga a sötétség is ragyog.

Ez a vezeklés titka – nem a törlés, hanem az átalakulás. Maguk a hibák lesznek azok a kövek, amelyekre felmászunk. Maguk a kudarcok lesznek imádságunk talaja.

A csoport ereje

De a kiáltás nem emelkedhet fel egyedül. Az igazi „én” nem a magányos én, hanem a csoportba szőtt lélek. A tízben, a barátok szeretetében az ember felfedezi azt a hangot, amely valóban eléri az eget. Mert meg van írva: a barátok szeretetéből fakad a Teremtő szeretete.

Így a Jom Kippur nem az egyének elszigetelt gyónása, hanem egy szív kollektív kiáradása. Minden barát gyengeségét a többiek viselik, minden vágyat felerősítenek, amíg az egy nagy közös kéréssé nem válik: „Köss minket össze, alakíts át minket, tedd a Tiéddé.”

A végső öröm

Lényegében a Jom Kippur nem a félelem napja, hanem az intimitásé. Böjtölünk, imádkozunk, csendben maradunk – nem azért, hogy megbüntessük magunkat, hanem hogy helyet teremtsünk a legfontosabbnak: a szív kiáltásának. Beismerjük, hogy nincs semmi sajátunk, hogy minden erőfeszítésünk kudarcot vallott, hogy még imáink is hiányosak voltak. És ebben a beismerésben megnyílik a kapu.

Mert az igazi bűn nem a kérés, és az igazi engesztelés a megújult, makacs, hajthatatlan könyörgés: „Tedd meg a Te kedvedért. Vedd el ezt a szívet, vedd el ezt a vágyat, hogy fogadjam, és változtasd szeretetté.”

És amikor ezt érezzük, akár csak egy pillanatra is, a Jom Kippur ragyogóvá válik. Nem a kétségbeesés napja, hanem a reményé, nem a bánaté, hanem az újjászületésé. Egy nap, amikor az ember újra felfedezi annak titkát, hogy gyermek az Atya előtt: kicsi, tehetetlen, mégis végtelen szeretetben tartva.

Így Jom Kippur az a nap, amikor a csend imádsággá válik, amikor a gyengeség erővé válik, amikor a sötétség fénnyé válik. Ez az a nap, amikor végre emlékezünk arra, hogy egyetlen igazi feladatunk a kérés – és hogy minden könnyre válasz érkezik.