Szövetség kötése

„….. Minden áldozatodra sót kell tenned”, ami a só szövetségét jelenti. A szövetség ellentmond az értelemnek. Általában, amikor két ember jót tesz egymásnak, amikor szeretet van közöttük, akkor biztosan nincs szükségük szövetségre. De ugyanakkor láthatjuk, hogy éppen akkor, amikor szeretet van, szokás szövetséget kötni. Aztán azt mondta, hogy a szövetség kötése későbbre van.

Ez azt jelenti, hogy a megállapodást most kötik meg, hogy később, ha eljön az az állapot, amikor mindegyikük úgy gondolja, hogy a másik szíve nem teljes a barátjával, akkor legyen egy megállapodásuk. Ez a megállapodás arra kötelezi őket, hogy emlékezzenek a közöttük kötött szövetségre, hogy ebben az állapotban is folytathassák a régi szeretetet ..…”

(Baal HaSulam, Shamati 76., Minden áldozatodra sót kell tenned)

Miért van szükségünk szövetségre

Szövetséget kötünk, mert már tudjuk, mi vár ránk: az ego ébresztését követően megerősödik, és megpróbál elválasztani minket egymástól. Ellentétbe hoz minket egymással, eltorzítja a látásunkat, és kételyeket sugall a szívünkbe. A szövetség nem a könnyű, szeretettel és inspirációval teli időkben van szükségünk rá, hanem a sötétség, a hidegség és a belső ellenállás pillanataiban.

A szövetség összeköt minket egyénekként és közösségként, és a Teremtőhöz is köt minket. Nélküle olyanok vagyunk, mint hegymászók, akik kötél nélkül másznak egy veszélyes csúcsra. De vele hegymászók vagyunk, akik egymáshoz kötve, egymást tolva és húzva haladhatnak előre, függetlenül attól, hogy ki az erős és ki a gyenge egy adott pillanatban. Ahogy Rabash írta:

„A szövetség azt jelenti, hogy még ha a szeretet rejtettségben is van, akkor is betartják a megállapodást, mintha a szeretet nyilvánvaló lenne.” (Rabash, Társadalmi írások)

Kölcsönös függőség és közös sors

Meg kell értenünk és meg kell ismernünk teljes kölcsönös függőségünket. Felemelkedésünk attól függ, hogy „egy emberként, egy szívvel” vagyunk-e. Csak együtt érhetjük el az emberi fejlődés csúcsát. Még akkor is, ha a szeretet és a kapcsolat eltűnik érzéseinkből, a szövetség emlékeztet bennünket arra a pillanatra, amikor összekötöttük sorsunkat, kijelentve, hogy egyként fogjuk járni ezt az utat.

Ennek a szövetségnek olyan hajthatatlannak kell lennie, mint a só – megőrző, makacs és el nem múló. A só nem romlik meg, így szövetségünknek is ki kell állnia minden ideiglenes rejtettség vagy ellenállást. Baal HaSulam így magyarázza:

„A szövetség megkötése későbbre van, arra az időre, amikor a szeretet el lesz rejtve.” (Shamati 76.)

Együtt harcolni az egóval

Ahogy előre haladunk, folyamatosan szembesülünk az ego trükkjeivel, amelyek célja, hogy aláássák egységünket. A szövetség erőt ad nekünk, hogy kitartsunk. És arra is nyomást kell gyakorolnunk a Teremtőre, hogy tartsa fenn velünk kötött szövetségét – hogy folyamatosan segítsen nekünk felülkerekedni az ego zavaró hatásaival.

Minél erősebben próbál az ego szétválasztani minket, annál inkább érezni kell a szövetség kötelének szorítását a testünkön, emlékeztetve minket arra, hogy vagy együtt élünk, vagy együtt halunk meg. A Sínai-hegyen Izrael meghallotta az igazságot: „Hevruta o Metuta” – egység a környezetben vagy halál.

A spirituális csoportban kötött szövetségünk azt jelenti, hogy megfogadjuk, hogy egységben maradunk, és minden alkalommal megvalósítjuk az elvet: „Szeresd barátodat, mint önmagadat.” Megállapodunk abban, hogy ezt nem akkor tesszük, amikor kényelmes vagy kellemes, hanem pontosan akkor, amikor az ego lázad és megpróbálja igazolni a szétválást.

Áldozat és közelség

Héberül az „áldozat” (Korban) és a „közelség” (Kirva) szavak ugyanabból a gyökérből származnak. Csak az egoista és önző szándékaink feláldozásával tudunk közelebb kerülni egymáshoz, és egymáson keresztül közelebb a Teremtőhöz.

Ez az „önfeláldozás” nem azt jelenti, hogy elpusztítjuk a vágyat magát, hanem hogy semmissé tesszük annak kizsákmányoló szándékát, és adakozáshoz használjuk fel. Rabash egyszerűen fogalmazott:

„Az áldozat csak az önmagunk semmissé tétele a barátunk előtt, és ezáltal közelebb kerülünk a Teremtőhöz.” (Rabash, Társadalmi írások)

Az ellentét célja

Az ego, amely folyamatosan ébreszt, hogy zavarjon minket, nem ellenség, hanem céltudatos segítő. Ezt „segítség ellen”nek nevezik. Az ellenállása nélkül soha nem lenne lehetőségünk megerősíteni kötelékünket, tisztázni szándékainkat, vagy vágyakozni a Teremtő segítségére.

Minden zavarás egy meghívás a szövetség elmélyítésére. Minden bukás egy lehetőség, hogy megerősítsük egymás iránti ígéretünket. Az ego kontrasztból teremt – megmutatja nekünk, mit kell felülmúlnunk, és élesíti vágyunkat a magasabb állapot iránt, amelyet el szeretnénk érni.

Baal HaSulam így magyarázza: „A munka lényege csupán az, hogy legyőzzük a kapni akarás vágyát.” (Shamati 40.)

A felejtés veszélye

De erős szövetség nélkül veszélyben vagyunk. Az ego könnyen elválaszthat minket, apró indokokkal elterelheti a figyelmünket, és eltéríthet minket a spirituális útról. Ha nem megújulunk és nem erősítjük folyamatosan a szövetségünket, elveszítjük az egyetlen kötelet, amely biztosítja számunkra a célunk csúcsát.

A szövetség maga az élet. Az a só, amely megőrzi a szeretetet, amikor a szeretet rejtve van. Az a kötél, amely összeköt minket, amikor a mélység nyílik meg a lábunk alatt. Az az ígéret, hogy nem hagyjuk el egymást, sem a Teremtőt, amíg el nem érjük közös célunkat.