Az ima három feltétele

„….. Az imának három feltétele van:

1. Hinni kell abban, hogy a Teremtő meg tudja menteni az embert. Noha minden kortársa közül ő a legrosszabb helyzetben van, mégis felteszi a kérdést: „Vajon rövid lesz-e az Úr keze ahhoz, hogy megmentse őt?”.  Mert ha mégsem így lenne, akkor „a Házigazda megmenteni az edényeit”.

2. Az embernek nincs már választása, mert már mindent megtett, amit csak tudott, de gyógyírt nem lát a helyzetére.

3. Ha az Úr nem segít rajta, akkor jobb lesz neki holtan, mint élve. Az ima annyit jelent, mint „a szívet elveszteni”. Minél inkább elveszett valaki, annál nagyobb az imája mértéke. Nyilvánvaló, hogy az olyan ember, akinek a hiánya csak a luxusban van, az nem olyan, mint akit halálra ítéltek, és már csak a kivégzésére vár, vasláncokkal  megkötözve, az életéért könyörögve. Ő biztosan nem fog sem nyugodni, sem elaludni, az ilyen ember egy pillanatra sem fogja a figyelmét hagyni az életéért való imáról elterelni…” – Baal HaSulam, Shamati 209.

„… Már tudod, hogy az ima és a bizalom kéz a kézben járnak. … Ezzel a hittel bizalmat nyerünk, és akkor az imája teljes lesz, azzal a bizalommal, hogy megmenekül, és egész nap bizalommal és örömmel jutalmazza, mintha már megmenekült volna…” – Baal HaSulam, 24. levél

„… A munkáról beszélve az embernek el kell jutnia oda, hogy olyan hiányérzetet érezzen a Teremtővel való Dvekut [összetartozás] hiánya miatt, hogy azt mondja: „Ha nem tudok Dvekut-ot elérni a Teremtővel, ez a hiány olyan kínokat okoz nekem, hogy azt mondom: „Inkább meghalok, mint élni.” Ezt „valódi vágyakozásnak” nevezik, és ez a vágyakozás megérdemli a kielégítést…” – RABASH, 5. cikk (1989)

A nyersesség, amely imádságot szül

Baal HaSulam három feltétele nem egy ellenőrzőlista; ezek egy olyan éles lelki válság anatómiája, amely minden álcát leránt. Az imádság nem a kényelemből fakad, hanem egy olyan nyomásból, amely feltárja a lélek tehetetlenségét és a Teremtő határtalan erejét. Ezen a feltárt helyen a szív vagy megkeményedik, vagy összetörik – és ebből a törésből fakad a valódi imádság.

„Az ima azt jelenti, hogy »elveszett a szívben«.” – Baal HaSulam, Shamati 209.

Ez a mondat nevezi meg az igazi ima formáját: a talajtól való teljes elszakadás, az ego stratégiáinak összeomlása egyetlen meztelen könyörgéssé.

A három kapu – megélt, nem tanult

Baal HaSulam három feltétele a tapasztalat kapui:

1. Hit az Ő képességében. Az első kapu ragaszkodik ahhoz, hogy a Forrás meg tud menteni. A szöveg a következő kérdéssel szembesít minket: „Túl rövid lesz-e az Úr keze, hogy megmentse őt?” – ez arra ösztönöz, hogy a hitünket a halvány reményből egzisztenciális meggyőződéssé alakítsuk.
2. A saját eszközök kimerülése. A második kapu a könyörtelen őszinteség: minden erőfeszítésem kudarcot vallott. Ez nem szégyenletes vereség, hanem az érett felismerés, hogy a korrekció, amelyet keresek, meghaladja a saját erőforrásaimat.
3. Létfontosságú ultimátum. A harmadik kapu olyan égető sürgősséget alakít ki, hogy a Dvekut nélküli élet elviselhetetlennek tűnik. RABASH megragadja ennek az éhségnek a hangját: „Inkább meghalok, mint éljek.” Ezt a szélsőséges vágyat „valódi vágynak” nevezi – pontosan annak a csatornának, amelyen keresztül a beteljesülés áramlik.

„Az ima és a bizalom kéz a kézben járnak.” – Baal HaSulam, 24. levél

„Amikor a munkáról beszél… azt mondja: „Inkább meghalok, mint élni.” – RABASH, 5. cikk

Átkelve ezeken a kapukon, az ima nem kérelem, hanem felajánlás: a Forrás elé tett, megadott akarat.

A szükséges sötét felismerés

Ahhoz, hogy elérjük ezeket a feltételeket, fel kell ébrednünk az önámítás mátrixából. Írja:

El kell jutnunk egy kétségbeesett és nagyon éles fordulópontra, ahol felismerjük és ösztönösen érezzük, hogy minden, amit ebben a világban érzékelünk vagy látunk, helytelen.

Ez a mély megismerés – hogy a hétköznapi cselekedeteinket az ego vezérli, amely még a „jó” cselekedeteket is saját hasznára fordítja – az őszinte diagnózis. A kabbalisták szerint a világ úgy lett kialakítva, hogy ezt lássuk: az ego birodalma arra kényszerít minket, hogy válasszunk – továbbra is viseljük a kényelem maszkját, vagy letépjük és javítást követelünk.

Csak akkor válik elviselhetetlenné a kitörés iránti nyomás, ha a spirituális valóság iránti vágy erősebbé válik, mint a hamis kényelemhez való ragaszkodás. Ez az elviselhetetlen állapot pontosan az a kemence, amely a valódi imádságot kovácsolja.

A paradoxon: a kétségbeesésből az örömbe

Itt rejlik a kabbalisztikus paradoxon: éppen az a kétségbeesés, amely a megsemmisüléssel fenyeget, válik a legmélyebb öröm kapujává. Baal HaSulam a könyörgésből a magabiztosságba való átmenetet ígéri:

„Bizalommal és örömmel jutalmazza egész nap, mintha már megmenekült volna.” – Baal HaSulam, 24. levél

Hiányunk intenzitása határozza meg a betöltés hevességét. RABASH ismét: a „Inkább meghalok, mint éljek” kiáltás az előfeltétele annak az extatikus örömnek, amely a betöltést követi. A fájdalom átalakul – nem törlődik el – egy kapcsolatból és helyreállításból született örömmé.

A csoport mint olvasztótégely és tükör

Egyetlen fájdalom önálló drámának maradhat; a megosztott fájdalom gyakorlattá válik. Egy őszinte spirituális csoportban:

• A hit tanúi vagyunk és gyökerezik; egymás meggyőződése, hogy a Teremtő meg tud menteni, a közösség gerincévé válik.
• Az önellátás illúziói lelepleződnek, amikor a tagok őszintén bevallják kudarcaikat.
• Az egzisztenciális ultimátum valósággá válik, amikor hangot adunk annak, hogy inkább a kisebb halált választjuk, mint a Dvekut nélküli életet.

A csoport így kemencévé, tükörré és támasszá válik – felgyorsítva a belső küzdelmet, amíg az ima megszületik.

A három feltétel kialakításának gyakorlati módjai

1. Naponta kérdőjelezd meg szándékaidat. Kérdezd meg magadtól: „Az adakozásért vagy a saját hasznomért teszem ezt?” A szerény igazmondás elengedhetetlen.
2. Gyakorold a szándékos tehetetlenséget. Edzd a szívedet arra, hogy azt mondja: „Ezt egyedül nem tudom megoldani”, és komolyan is gondold.
3. Táplálja a vágyat tanulással és cselekedetekkel. Olvasson olyan szövegeket, amelyek megvilágítják a Teremtő tulajdonságait; gyakorolja a kis adományozási cselekedeteket.
4. Nyilvánítsa ki szükségét egy megbízható körben. Tegye láthatóvá hiányát, hogy azt megőrizhessék és megszentelhessék.
5. Kínálja fel magát feltételek nélkül. Lépjen át az alkudozásról az átadásra: „Tégy velem, amit akarsz.” Ez egyszerre félelmetes és felszabadító – ez az igazi ima lényege.

Tartsd meg gyengéden az éhséget

A vázlatod már tartalmazta a szigorúság mögött rejlő alapvető irgalmat: hogy a spirituális próbák egyszerre kegyetlenek (teljes őszinteséget követelnek) és irgalmasak (megnyitják az egyetlen ajtót az ego börtönéből). Tartsd szentnek az éhséget. Tiszteld a fájdalmat, mint a szent lázat, amely levetkőzteti a színlelést és előkészíti a tartályt.

„Minél jobban eltéved az ember, annál nagyobb az imádságának mértéke.” – Baal HaSulam, Shamati 209.

Ez az eltévedés nem végleges romlás. Ez az önmagunk szükséges felszabadítása, amely lehetővé teszi a Teremtőnek, hogy belépjen és újjá alkosson bennünket. A megadásban váratlan jutalmat fedezünk fel: a bizalmat, hogy meghallgatnak minket, és annak a csendes, tartós örömét, aki már a Dvekut ízét kóstolja.