Idő és örökkévalóság

„Az idő spirituális meghatározásával kapcsolatban meg kell értenünk, hogy számunkra az idő fogalma csupán a mozgás érzékelése. Képzeletünk egy bizonyos számú egymást követő mozgást ábrázol és alkot meg, amelyeket egyenként érzékel, és egy bizonyos mennyiségű „időnek” értelmez. Így, ha valaki teljes nyugalomban lenne a környezetével, akkor nem is lenne tudatában az idő fogalmának. Ugyanez vonatkozik a spiritualitásra is: egy bizonyos mennyiségű új forma „spirituális mozgásnak” tekinthető, amelyek ok-okozati összefüggésben fonódnak össze, és a spiritualitásban „időnek” nevezik őket. Emellett a „előtt” és „után” mindig „ok-okozati összefüggést” jelent.”

(Baal HaSulam, A Tíz Szfira tanulmánya, 1. kötet, 1. rész, Belső megfigyelés)

Célunk: felemelkedni az idő és a tér felett

Életünk célja egy teljesen tökéletes, végtelen és örök állapot elérése, amelyben nem érezzük az időt, a teret vagy a fizikai mozgást.

A „végtelenség” azt jelenti, hogy minden tényleges vágyunk tökéletesen teljesül, így nincs hiányosságunk. Az idő és a tér koordinátái csak akkor jelennek meg, amikor hiányérzetet érzünk, és kénytelenek vagyunk mozogni és erőfeszítéseket tenni annak kielégítése érdekében. De amikor tökéletesen kielégülünk, és nincs több hiányérzetünk, az idő és a tér érzékelése eltűnik.

Mivel azonban nem mi vagyunk a saját kielégülésünk forrása – lényünk nem más, mint a létezés és az öröm kielégíthetetlen vágya –, ahhoz, hogy elérjük ezt az örök állapotot, kapcsolatba kell lépnünk az élet és a valóság egyetlen jótékony forrásával.

A méh, mint az örökkévalóság allegóriája

Ennek a tökéletes kapcsolatnak vannak feltételei, és ezeket teljesítenünk kell, hogy elérjük az örökkévalóságot. A fizikai életben az egyetlen állapot, amelyhez ezt hasonlíthatjuk, az anyaméhben lévő embrió. Ott minden tökéletesen biztosított, mozgás, kérések és hiány nélkül.

Így, hogy a legoptimálisabb kapcsolatot létesítsük az élet jóságos forrásával, be kell lépnünk az Ő „anyaméhébe”.

Ebben az „isteni anyaméhben” embriókká kell válnunk, teljesen alávetve magunkat annak feltételeinek, különben idegen testként elutasítanak minket.

A természetes és a tudatos folyamat

A fizikai embrió esetében a fogamzás, a méhen belüli fejlődés és a születés ösztönösen, a természet által van elrendezve. A mi esetünkben azonban nekünk magunknak kell tudatosan és proaktívan elrendezni ezt az embrionális állapotot.

És itt rejlik a kihívás: velünk született emberi természetünk teljesen ellentétes a méhhel. Önzőek, individualisták, kizsákmányolók vagyunk – mint a rák a testben. Ilyen egoista tulajdonságokkal és szándékokkal teljesen összeférhetetlenek vagyunk a Teremtő méhével, amely tiszta, feltétel nélküli szeretet és adakozás.

Csak az „isteni” tulajdonságok és szándékok képesek táplálni az életet. „Ahogy Ő irgalmas, úgy legyetek ti is irgalmasak.” (Rabash)

A szükséges átalakulás

Ahhoz, hogy a „szellemi anyaméh” falához tapadva fejlődhessünk benne, velünk született tulajdonságainkat és szándékainkat a Teremtőhöz hasonlóvá kell alakítanunk. Ez az egyetlen módja annak, hogy belépjünk a méhbe és ott maradjunk.

De ezt nem tehetjük meg közvetlenül a Teremtővel – teljes ellentétünk vele miatt nem érzékeljük Őt, nincs módunk kapcsolatot létesíteni vele.

Ezért van szükségünk egy egyedülálló adapterre: egy spirituális inkubátorra, egy olyan környezetre, amely méhként működik, ahol megtanulhatjuk és gyakorolhatjuk a Teremtővel való hasonlósághoz szükséges átalakulást.

A spirituális csoport mint inkubátor

Ez az adapter a zárt, céltudatos, módszeres spirituális csoport.

Egy ilyen csoportban, hasonló gondolkodású, egymás iránt elkötelezett és odaadó emberek között elkezdjük megtanulni, hogyan ismerjük fel és végezzük a korrekciót eredeti tulajdonságainkat. Együtt gyakoroljuk, hogyan viselkedjünk egymással „a Teremtőhöz hasonlóan”.

Amikor eljutunk oda, hogy semlegesítjük és leigázzuk magunkat – korlátozzuk egoista, individualista hajlamainkat és szándékainkat –, és megfogadjuk, hogy szeretni és szolgálni fogjuk másokat a spirituális úton, elkezdünk belépni a spirituális méhbe, és hozzátapadunk annak falához.

Átlátszó csatornákká válunk az életben

A méhben fokozatosan megtanulunk tiszta, átlátszó és önzetlen csatornákká válni az életben. Engedjük, hogy a Teremtő tökéletes, életet tápláló ereje áramoljon rajtunk keresztül az egész valóság felé.

Minden kis csoport, amely eléri ezt az összekapcsolódást, máris megkóstolja a végtelenséget, az örökkévalóságot és a tökéletességet. És mégis, miközben megkóstolják az örökkévalóságot, a fizikai valóságban maradnak, az időben, a térben és a mozgásban élnek.

A kis csoportoktól az egész emberiségig

Ahogy egyre több csoport éri el ezt és kapcsolódik össze, az egész valóság egyensúlyba kerül. Az emberiség lépésről lépésre integrálódik, amíg az egész rendszer homeosztázist nem ér el. Minden vágy beteljesül, és az idő, a tér és a mozgás érzése eltűnik.

Ez nem jelenti a mozdulatlanságot. Éppen ellenkezőleg: végtelen folyamatok végtelen sebességgel zajlanak. Az általános, mindent átfogó szándék – a tiszta, önzetlen szeretet és adakozás – azonban változatlan marad. A rendszer örök egyensúlyban van: „Én az én szerelmemé vagyok, és az én szerelmem az enyém.” (Énekek éneke)

A spirituális idő folyamata

Amíg az emberiség egésze el nem éri ezt a végső tökéletességet, addig ok-okozati folyamatok révén változásokon megyünk keresztül, amelyek egyre közelebb visznek minket ehhez. A „spirituális idő” pontosan ezek a folyamatok.

Az egymást követő állapotok között „újjászületünk” az egoista durvaság új szintjein. Mindegyik úgy érződik, mint a tudat elvesztése, sőt spirituális halál, amíg ki nem javítjuk az egoizmus új rétegét, és vissza nem nyerjük az egyensúlyt.

Ezek a „spirituális reinkarnációink”. És mindezek során ragaszkodnunk kell a méhhez – a csoporthoz –, hogy a fejlődés megszakítás nélkül, abortusz nélkül folytatódhasson.

Az idő és a tér eltűnése

Ahogy minden fokozaton elérjük a tökéletes, önzetlen és feltétel nélküli kapcsolatokat, az idő, a tér és a mozgás érzése eltűnik. Ami marad, az az örökkévalóság.

Így lépésről lépésre haladunk előre a kezdettől fogva előre látható örök állapot felé: az emberiség egyesül a Teremtő szellemi méhében, örökre beteljesülve és fenntartva az Ő szeretete által.

Röviden: a spiritualitásban az idő ok és következmény. Az örökkévalóság a Teremtővel való összetartozás. Az út a méhen – a csoporton – keresztül vezet, amely arra tanít minket, hogy átalakítsuk természetünket, amíg örök adakozásban tudunk élni.