Porként mások lába alatt

„Ahol az Ő nagyságát találod, ott találod az Ő alázatosságát is.”

Ez azt jelenti, hogy aki mindig igazi Dvekut [ragaszkodásban] van, az látja, hogy a Teremtő alázatos, vagyis a Teremtő jelen van az alacsony helyeken. Az ember nem tudja, mit tegyen, ezért van írva: „Ki ül a magasságban, ki néz le az égből és a földre?” Az ember látja a Teremtő nagyságát, majd „aki lenéz”, vagyis Ő alacsonyítja a mennyet a földre. Erre az a tanács adható, hogy ha ez a vágy a Teremtőtől származik, akkor nincs annál nagyobb dolog, mint ez, ahogy meg van írva: „Ő emeli fel a szegényeket a porból”.

Először is látni kell, hogy hiányunk van. Ha nem látjuk, imádkoznunk kell érte – miért nincs hiányunk? Azért nincs hiányunk, mert csökken a tudatosságunk. Ezért minden micvában [parancsolatban] imádkoznunk kell: miért nincs tudatosságunk, miért nem tartjuk be a micvát teljes egészében? Más szavakkal, a befogadási akarat eltakarja, hogy ne lássa az igazságot.

Ha látná, hogy milyen alacsony állapotban van, biztosan nem akarna abban az állapotban maradni. Ehelyett minden alkalommal erőfeszítéseket kell tennie a munkájában, amíg meg nem tér, ahogy meg van írva: „Lehozza az alvilágba, és felemeli.” Ez azt jelenti, hogy amikor a Teremtő azt akarja, hogy a gonosz megtérjen, olyan mélyre taszítja az alvilágba, hogy a gonosz maga sem akar ott maradni. Ezért könyörgő imádsággal kell kérni a Teremtőt, hogy mutassa meg neki az igazságot, és adjon neki a Tóra fényéből.

(Baal HaSulam, Shamati 47, „Ahol megtalálod nagyságát”)

Célunk: a Teremtő feltárása

Az ember életének célja nem más, mint feltárni és elérni a Teremtőt. Ez a feltárás nem a hit vagy a hagyomány révén valósul meg, hanem a tulajdonságok hasonlóságán keresztül – azáltal, hogy olyanokká válunk, mint Ő. A kabbalisták, akik ezt kézzelfoghatóan és tapasztalati úton érték el, a Teremtőt egyetlen, teljesen jóságos erőként írják le, amely tiszta, feltétel nélküli szeretettel és adakozással teremt, fenntart és táplálja az életet.

Mi azonban pontosan az ellenkező természetűek vagyunk: önzők, individualisták, kizsákmányolók. Ez az „anti-Teremtő” természet nem hiba – szándékos. Ez a kontraszt, a sötétség, amelynek fényében a fény megmutatkozhat. Csak ezen ellentét révén tudjuk tudatosan és szabadon fejleszteni az isteni tulajdonságokat, a szeretetet és az adakozást, igazolva és igazolva a Teremtőt, mint a valóság egyetlen jóságos erejét.

A lépésről lépésre vezető út

A korrekció nem hirtelen történik. Fokozatosan bontakozik ki, mint egy létra fokainak megmászása. Teljes ellentétben kezdjük, és lassan szerzünk a Teremtőhöz hasonló tulajdonságokat. Ő jó és jóságos, csak feltétel nélküli szeretettel cselekszik. Azonban, hogy hogyan ismerjük fel Őt, teljes mértékben a saját tulajdonságainkon múlik.

A kabbalisták tanítják: „Csak azt nevezzük meg, amit elérünk.” A Teremtő több tulajdonsága és neve nem változás Őbenne, hanem változás bennünk. Minden név annak a felfogását tükrözi, aki eléri, míg a Teremtő maga változatlan marad.

Az emberi kapcsolatok laboratóriuma

A Teremtő megismerésére szolgáló „eszközünk” nem közvetlenül épül fel. Még nem láthatjuk Őt szemtől szembe. Ehelyett másokkal való kapcsolatainkban gyakoroljuk tulajdonságait. Csak akkor tudjuk kézzelfoghatóan megnyilvánulni tulajdonságait közöttünk, ha egymás iránt szeretettel és adakozással viselkedünk – az egónk felett és azzal szemben.

Ezért hívják a Teremtőt héberül Bo-Reh-nek: „Bo u-Reh” – „Gyere és lásd”. Csak akkor tárjuk fel Őt, ha másokkal együtt gyakoroljuk az adakozást.

Így egy csoport keresőnek zárt környezetet, egyfajta spirituális laboratóriumot kell létrehoznia, ahol mindenki egy célnak szenteli magát: hogy segítsen egymásnak a Teremtő kinyilatkoztatásának elérésében.

A küzdelem az egóval

Abban a pillanatban, amikor elkötelezzük magunkat ennek a magasztos célnak, az egónk hatalmas ellenségként ébred fel. Minél inkább igyekszünk „porrá válni mások lába alatt”, önzetlenül szolgálni őket, annál erősebben küzd az ego, hogy uralmába kerítsen minket.

A cél nagyságához képest alacsonyabbnak, gyengébbnek, sőt értéktelennek érezzük magunkat – pornak. Kétségbeesés támad bennünk: „Nem tudok szeretni. Nem tudok szolgálni. Még azt sem tudom abbahagyni, hogy a barátaimat okoljam a kudarcaimért.” Ez a kétségbeesés nem véletlen, hanem célszerű.

Ezekben a pillanatokban megízleljük a Teremtő saját fájdalmát: Ő mindent meg akar adni nekünk, de nem kényszerítheti ránk a szeretetét. Várja, mintha a kérésünket, az imánkat várná. Ahogy a kabbalisták mondják: „A spiritualitásban nincs kényszer.”

Az imádság születése

A saját egónk iránti növekvő gyűlölet és a Teremtő irántunk érzett vágyának felismerése teljes szívű imádságot szül:

„Szabadíts meg az egóm rabságából! Adj nekem a tulajdonságaidból! Öltöztess be a szeretetedbe, hogy másokért élhessek!”

Válaszul erre a kérésre a Teremtő megadja a szabadság első ízét. Erőt ad, hogy felülemelkedjünk az egón, hogy korlátozzuk annak káros hatását. Még nem vagyunk képesek szeretni, de legalább abbahagyhatjuk a rombolást. Először nézzük az egót kívülről, felismerve annak káros hatását.

A spirituális félelem születése

Ez az állapot egy újfajta félelmet ébreszt bennünk. Eddig minden félelmünk állatias volt – félelem a vagyon, az egészség vagy az élet elvesztésétől. De most valami egészen mástól remegünk:

„Mi van, ha az egóm másoknak árt? Mi van, ha elválaszt a Teremtőtől? Mi van, ha elveszítem ezt a törékeny új állapotot?”

Ezt nevezzük spirituális félelemnek. Ez nem félelem magam miatt, hanem a szeretettől való elszakadástól való félelem. Ez már a Teremtő tulajdonsága, amely bennünk kezd kialakulni – egy gondoskodó, anyai, védelmező szeretet.

Kinyilatkoztatás a legalacsonyabb helyeken

Itt, a legalacsonyabb ponton – miután éppen megszöktünk az ego börtönéből – megérintjük a Teremtő irgalmát. Még nem tudjuk, mi az igazi szeretet. Még nem tudunk teljes mértékben másokért élni. De érzékeljük az Ő gyengéd tulajdonságát, amely körülvesz minket, táplál minket, még gyengeségünkben is.

Ez az Ő alázatosságának nagysága: nem a magasztos magasságokban, hanem a legalacsonyabb állapotunkban mutatja meg magát, amikor pornak érezzük magunkat mások lába alatt.

Az előttünk álló út

Miután ez a lelki félelem stabilizálódik, megkezdődhet az igazi felemelkedés. Csoportunkkal együtt, és mindig a Teremtő segítségével, lépésről lépésre megtanuljuk:

• hogyan érezzük mások vágyait a sajátunkként,
• hogyan teljesítsük azokat a Teremtő segítségével,
• és végül, hogyan használjuk saját vágyainkat is kizárólag mások javára.

Így a porból emelkedünk fel, hogy hasonlítsunk a Teremtőhöz.

Az igazságban a Teremtő nagysága nem a mennyben nyilvánul meg, hanem alázatos szívünk porában. Amikor mások lába alá hajolunk, ott lakozik Ő, várva, hogy felemeljen minket örök szeretetébe.