Kifejezetten a kontrasztból

„….. Így megérthetjük, mi a fény és mi a sötétség. A fény akkor van, amikor ragyog, hogy az ember a Teremtő útján járhasson. A „Teremtő útja” azt jelenti, hogy az ember a Teremtő útján akar járni, és az Ő útja az adakozás. Amikor az ember az adakozás munkájában részesül fényben és életben, és nem törődik a saját hasznával, ezt „fénynek” nevezzük. Ezt „felemelkedés idejének” nevezzük, ami azt jelenti, hogy az ember fokozatosan emelkedett fel. Vagyis ahelyett, hogy alacsony, alacsonyabb rendű embert szolgálna, most a Teremtőt szolgálja. Ezt „fokozatos felemelkedésnek” nevezzük, mert ott szolgálja a Királyt, ahol korábban egy egyszerű embert szolgált.

Nyilvánvaló, hogy a fény ellentéte a sötétség. Vagyis az ember nem talál örömöt az adakozás munkájában, mert ismét csak a saját hasznát keresi. Nem talál örömöt az adakozás munkájában, és nincsenek törekvései. Inkább csak a testének vágyait elégíti ki. Ezt „leszállásnak” nevezzük, mivel a testét akarja szolgálni, és nem a Teremtőt. Ezt „sötétségnek” nevezzük.

(Rabash, Mi a nappal és az éjszaka a munkában?)

Az ember egyedülálló célja

Az ember nem azért lett teremtve, hogy csak létezzen, egyen és szaporodjon, mint a többi természeti lény. Az ember egyedülálló célja, hogy felfedje és tudatosan elérje a valóság egyetlen teremtő és irányító erejét – a Teremtőt – azáltal, hogy hasonlóságot szerez vele. A Teremtővel való hasonlóságban élni azt jelenti, hogy felöltözünk az Ő tulajdonságaiba: önzetlen, feltétel nélküli szeretet és határtalan adakozás.

De azonnal szembesülünk a paradoxonnal: ha ez a valódi célunk, miért nem teremtett minket a Teremtő eleve ezekkel a nemes tulajdonságokkal? Miért születünk pont az ellenkezőjével – önközpontúsággal, egoizmussal és kizsákmányolással?

Az ego természete

Az emberi természet alapvetően teljesen önző, önigazoló és egoista. Kíméletlen verseny, játék, üzlet, politika és háború köntösébe bújtatva. A legkorábbi gyermekkori játékoktól a globális gazdaság hatalmas rendszereiig minden a mások felett való győzelemben, mások kizsákmányolásában, mások irányításában gyökerezik. És ahogy az emberiség érik, az ego egyre élesebbé válik, olyan lesz, mint egy rák, amely felfalja gazdatestét, és fenyegeti a túlélésünket.

De ez az állapot nem „néhány gonosz ember” hibája. Nincs különbség „rossz emberek” és „jó emberek” között. A hírhedt Stanford-i börtönkísérlet már bebizonyította, hogy bárki, megfelelő körülmények között, gyorsan zsarnokká válhat, sőt örömét leli mások szenvedésében. Amit a diktátorokban vagy a kegyetlen vezetőkben megvetünk, nem idegen tőlünk – ugyanaz a természet lakozik mindannyiunkban.

Miért nem teremtett minket a Teremtő a saját képmására?

Ahhoz, hogy beteljesítsük célunkat, teljes átalakuláson kell átmennünk: el kell sajátítanunk egy második természetet, amely felülmúlja és ellentétes az eredetivel. De miért ilyen nehéz? Miért nem teremtett minket a Teremtő egyszerűen jónak, hasonlóan önmagához?

A válasz a kontrasztból fakad. Csak az ellentétek révén tudunk tudatos észlelést és valódi eredményeket elérni. A meleget a hideg, az édes az keserű, a szeretet a gyűlölet ellen érezzük. Az ego sötétsége nélkül soha nem ismernénk fel az adakozás fényét. A gyűlölet ismerete nélkül soha nem csodálhatnánk az igaz szerelmet.

Így a Teremtő nem büntetésként adta nekünk romlott, rákos természetünket, hanem a tudatossághoz szükséges kontrasztból. Az egoizmus mélységének megtapasztalásával tudatosan igazolhatjuk, megérthetjük és végül magunkévá tehetjük a Teremtő szeretetének és adakozásának tulajdonságait.

A természet harmóniája és az emberi romlottság

Ha a természet többi részét nézzük – az élettelen, növényi és állati világot –, tökéletes integrációt, harmóniát és egyensúlyt látunk. Minden rész betölti a szerepét az életciklusban, ösztönösen fenntartva a létezés alapját képező homeosztázist.

De az állatok, bár harmonikusak, nem tudják, hogy harmonikusak. Egyszerűen tudat nélkül követik a természet programját. A kutya nem csodálkozik a naplementén. A macska nem értékeli a szivárvány tökéletességét. Csak az ember, aki „természetellenesen” született és elszakadt az egyensúlytól, képes megfigyelni, csodálni és tudatosan törekedni a visszatérésre.

Paradox módon éppen a természet tökéletességétől való távolságunk teszi lehetővé, hogy észleljük, keressük és vágyakozzunk utána. Pontosan ez a Teremtő terve.

Az ego mátrixa

De amíg a velünk született egoista programunk keretein belül maradunk, a valóság torz mátrixában élünk, mint Platón barlangjában a foglyok. Az ego mindent szűr, és csak azt mutatja meg nekünk, ami önérdekünknek szolgál vagy megvéd a fájdalomtól. Ebben a mátrixban a Teremtő teljesen el van rejtve, mintha nem is létezne, és csak közvetve irányít minket.

Ahhoz, hogy felfedjük Őt, ablakot kell építenünk ebből a barlangból, egy pontot, amely hasonlít az Ő tulajdonságaihoz. De mivel a Teremtő eleinte rejtve marad előttünk, ezt az ablakot csak olyan emberek csoportjában lehet megépíteni, akik megfogadják, hogy úgy bánnak egymással, ahogy a Teremtő bánik a teremtéssel – feltétel nélküli szeretettel és adakozással. Ez a csoport lesz az inkubátor, az átalakulás laboratóriuma.

A gonosz megnyilvánulása és a korrekció útja

A folyamat a gonosz megnyilvánulásával kezdődik – azzal, hogy élesen felismerjük az önző, kizsákmányoló természetünket, ami hajt minket. Csak ez a felismerés ébresztheti fel bennünk a magasabb rendű iránti vágyat. Csak akkor imádkozunk segítségért, kérve, hogy a Teremtő tulajdonságait kölcsönözze nekünk, hogy egoista vágyainkat szeretettel és adakozással fedjük be.

Ez nem elvont filozófia, hanem gyakorlati módszer, amely megfelelő környezetben folyamatos erőfeszítést igényel. A harc mindennapi, gyakran keserű, mert az egónk minden lépésnél ellenáll az átalakulásnak. De a jutalom hatalmas: lépésről lépésre egyre jobban hasonlítunk a Teremtőre, és ebben a hasonlóságban kezdjük megmutatni Őt.

A kontraszt szerepe

És itt rejlik a lényeg: kontraszt nélkül nem tudjuk kinyilatkoztatni a Teremtőt. Fénye csak a mi sötétségünkkel szemben ismerhető meg. Szeretete csak akkor érezhető, ha megízleltük a gyűlöletet. Örök adakozása csak az önző befogadás hiábavalóságát követően ismerhető fel.

Ez a kontraszt soha nem fog eltűnni. Éppen ellenkezőleg, egyre mélyül, és egyre szélesebbé teszi a szakadékot az egónk és a Teremtő tulajdonságai között. De éppen azáltal, hogy az ego teljes mélységét a szeretet és az adakozás szándékával fedjük be, érjük el a Teremtőt teljes teljességében. A kontraszt nem átok, hanem áldás, a kinyilatkoztatás eszköze.

Így, éppen a kontrasztból bontakozik ki az igazság útja. A fény azért ragyog, mert létezik a sötétség. A szeretet azért magasztos, mert egyszer a gyűlölet emésztett minket. És a Teremtő nem az egónk ellenére, hanem az egónk által válik láthatóvá, amikor az ellentétébe alakul át.