A Teremtő érzékelése

„…..Baal HaSulam a Teremtővel való kapcsolatból származó örömöt, amely a vágyban rejlik, TANTA-nak (Taamim, Nekudot, Tagin és Otiot) nevezi. Ez a négyféle fény, amely a Kli (edény) négy szakaszában nyilvánul meg. A fény fokozatosan ereszkedik le ezeken a négy szakaszon, és megtölti a Klit addig, amíg teljesen felszívódik a Klibe.

Vannak ilyen példák a mi világunkban is. Például, amikor elkezdek enni valamit, először az evés örömét érzem. Ezt Taamimnek (íz) nevezzük. Ezután az öröm lassan eltűnik, de az ízek megmaradnak. Az ízek emlékei Taginnek nevezik. Azok az emlékek pedig, hogy ezek az örömök hogyan léptek be, Otiotnak nevezik.

Az anyagi világban, ha eszünk valamit, ez a folyamat természetesen lejátszódik bennünk. Ugyanez történik a szellemi világban is: amikor a fény belém lép és kitölti a Klimet, benyomásokat hagy benne – TANTA…

(KabTV „Bevezetés a Kabbala bölcsességébe Rav Dr. Michael Laitmannal” 23.08.27.)

1) Miért fontos a „TANTA”: az ízektől a nyomokig

A spirituális emberi fejlődés arról szól, hogy kézzelfoghatóan és gyakorlatilag megértsük és elérjük a Teremtőt. Nem „botlunk bele” közvetlenül, hanem találkozunk a hatásával – a fényével, amely belép a Kli-be (edényünkbe), nyomot hagy, majd távozik. Baal HaSulam ezeket a nyomatokat TANTA-nak nevezi – Taamim, Nekudot, Tagin, Otiot – egy didaktikus térkép, amely bemutatja, hogyan ízleljük meg az örömöt, hogyan csillapodik, és hogyan rögzül belső nyomatként. Akárcsak az ételnél: először az íz, majd az íz elhalványulása, végül az íz emléke és az íz belépésének emléke. A spiritualitásban ugyanaz a törvény működik: a fény belép, örömet okoz, visszahúzódik, és pontos feljegyzéseket (belső „betűket”) hagy hátra, amelyek segítségével megismerhetjük a Forrást.

2) A tulajdonságok hasonlósága: az Adó érzékelése a forma, nem az anyag révén

Mi olyan lények vagyunk, akiket kielégíthetetlen létezés és beteljesülés iránti vágy teremtett, hogy a Teremtő – a tiszta Adakozó – végtelen és tökéletes örömökkel töltse be bennünket. Ő marad az Adakozó, mi pedig a fogadó. Hogyan érhetjük el akkor a hasonlóságot Vele, hogy érzékeljük és felismerjük Őt?

Nem tudjuk megváltoztatni az anyagunkat – a fogadás iránti akaratunkat. De megváltoztathatjuk a fogadás célját és szándékát.

3) A tengely eltolása: az Adóért való fogadás

A spirituális munka azt jelenti, hogy megtanulunk mindent a Teremtőért fogadni – elfogadni azt, ami Tőle jön, csak azért, hogy Őt elégedetté tegyük azzal, hogy hagyjuk Őt azt tenni, amit leginkább „kíván”: adni. Gondoljunk a felnőtt gyermekekre, akik meglátogatják idős szüleiket; megeszik, amit az anyjuk készített, és nyíltan örülnek neki – nem azért, hogy maguknak fogyasszák, hanem hogy örömet szerezzenek az anyjuknak.

Hasonlóképpen, amikor a Teremtőtől kapunk, a figyelmünket nem az öröm édességére kell összpontosítanunk, hanem a Forrásra. Amikor kapunk, állandó szándékunk az, hogy viszonozzuk az Ő elégedettségét.

4) Miért elengedhetetlen az előkészítés

Ez hosszú, fokozatos előkészítést igényel. A lelki örömök – a Teremtő kinyilatkoztatása és megértése olyan mértékben, hogy érdemes, kölcsönös partnerséget alakítsunk ki Vele – édesebbek és addiktívabbak, mint az összes világi öröm együttvéve. Ezért adakozó szándékunknak sziklaszilárdnak kell lennie, és egoista hajlamainkat gondosan korlátoznunk kell, hogy mindaz, amit kapunk, mindig átmenjen egy szűrőn (a szándék „szűrőjén”) és visszatükröződő fénybe (megfelelő, adakozó szándékunkba) öltözzön. Csak akkor kaphatunk.

5) Az isteniség íze – és a következő próba

Amikor szándékunk valóban megfelel, akkor egy kimért adag teljesülést engedünk be. Édes ízt érzünk: a hasonlóságörömét, azt a mértékét, ameddig sikerült visszatükrözni az isteni, önzetlen szándékot a Teremtő felé.

De azonnal megjelenik egy újabb számítás. Érezzük a további fényeket – örömöket és elégedettséget –, amelyek kívül maradtak, mert nincs elég erőnk (sem mennyiségileg, sem minőségileg) ahhoz, hogy ugyanolyan tiszta szándékkal fedjük be a mélyebb, nehezebb vágyakat. Új edények tárulnak fel; a nagyobb szeretet nagyobb adakozási képességet igényel.

6) Lépésről lépésre: miért kell a fénynek visszahúzódnia

A spirituális fejlődésnek fokozatosnak kell lennie, különben az intenzitás elborítana minket. Csak miután megfelelően „eltakartuk” az egoista vágyak egy rétegét az adakozó szándékkal, jelennek meg a mélyebb rétegek, amelyekkel dolgozni kell. Ezen a ponton el kell taszítanunk a belső fényt, amelyben gyönyörködtünk – újra „józanná” kell válnunk –, hogy újraértékelhessük és előkészíthessük a következő szintre szükséges erősebb szándékot. Enélkül az ideiglenes önmegtartóztatás nélkül nem tudnánk mérni, célokat kitűzni, vagy biztonságosan továbbhaladni.

7) A benyomások tudománya: hogyan ismerjük meg a Forrást

Ez a folyamat pontos – a vágyak és benyomások érzelmi tudománya. Ahogy az előző íz elhalványul, nem tűnik el egy pillanat alatt, hanem rétegenként húzódik vissza, minden szakaszban nyomokat hagyva arról, hogy pontosan mennyit kaptunk és hogyan kaptuk. Érezzük a maradék növekvő hiányt is. Ezek a feljegyzések lehetővé teszik a következő alkalomra a jobb számításokat.

Soha nem fogjuk megérteni a Teremtő lényegét; rajta rajtunk végzett cselekedetein keresztül ismerjük meg Őt – a belépő és kilépő fények, azok édessége, visszavonulása és a betűk, amelyeket a tartályunkba írnak.

8) A hatásoktól az okig: a „hatodik érzék” fejlesztése

Azáltal, hogy tudatosan megfigyeljük, hogyan lép be és távozik a fény – hogyan mozgat meg, tölt meg, majd ürít ki –, elkezdjük megkülönböztetni a Forrás hozzánk való viszonyát. E dinamikus változásokból összeállítjuk az Adó képét. Mintha egy hatodik érzék alakulna ki: elkezdjük érzékelni a Teremtőt a fogadó természetünk „kívül”, annak ellenére, hogy minden kapcsolat továbbra is a tartályon belül történik. A fények bennünk hatnak, de tudatos részvételünk révén felemelkedünk, hogy megismerjük az Egyet, aki rajtuk keresztül cselekszik.

9) Az emberi különbség – és a szégyen és a szeretet motorja

Az emberiség egyedisége az élettelen, növényi és állati világhoz képest abban rejlik, hogy képes nemcsak az örömöt érezni a vágyban, hanem annak forrását is – és arra vágyni, hogy hasonlóvá váljon ahhoz a Forráshoz. Minden szakasz végén, ahogy mélyebb vágyak jelennek meg, érzékeljük a szakadékot a Teremtő vágya és az általunk visszaadható között. Ez az érzékelés szégyent, majd szerelmi vágyat és félelmet ébreszt bennünk, hogy nem tudjuk viszonozni az Ő szeretetét. Ezek a nemes érzések hajtanak minket előre. Nem pihenhetünk, mert érezzük a célunkat: elérni a teljes egyenlőséget, még a legprimitívebb vágyakat is beborítva az Őtől kölcsönzött isteni szándékkal.

10) Nem magányos: a csoport laboratóriuma

Nem tudunk közvetlenül a Teremtővel dolgozni. Ahhoz, hogy érezzük a szeretetét, hasonló tulajdonságokat kell elsajátítanunk, amelyeket csak a barátainkon keresztül lehet felépíteni. Az Ő hatása rajtuk keresztül ér el minket; hozzá való viszonyunk a hozzá való viszonyunkon keresztül alakul. Ezért a kabbalisták – empirikus felfedezők, akik létrehozták ezt a kölcsönös kapcsolatot – kidolgoztak egy gyakorlati módszert:

• Gyakorold az adakozást mások felé, mint a Teremtő felé való adakozás helyettesítőjét.
• Keressük a Teremtő cselekedeteit magunkban, pontosan akkor, amikor a barátainknak szolgálunk.
• Kérjük azt a szándékot (az „isteni burkot”), amely ahhoz szükséges, hogy úgy viszonyuljunk hozzájuk, ahogy Ő tesz. Ha ezt helyesen tesszük – egy spirituális csoportban, bevált módszerrel, és valódi vágyakozással, hogy másokon keresztül kapcsolatba kerüljünk a Teremtővel –, akkor a Teremtő elfogadja ezeket a kísérleteket, megsokasítja erőfeszítéseinket, és fokozatosan megadja azt a kézzelfogható érzést, hogy valóban kapcsolatba kerülünk Vele a barátainkon keresztül.

Összefoglalva: keressétek a Forrást, ne az érzést

Az út nem az érzések üldözése, hanem az érzések mögött álló Forráshoz való kapcsolódás. Az Adót a fény bejutásának és kilépésének törvényei, az általuk hagyott feljegyzések és az általunk megszerzett szándékok alapján ismerjük meg. Nem változtatjuk meg fogadó természetünket, hanem megszenteljük azt azáltal, hogy átalakítjuk célját – csak azért fogadunk, hogy Neki örömet szerezzünk. Így minden ízlés, elhalványulás és feljegyzés ciklusával az érzés édességétől a Forrás édességéhez jutunk, és igazi partnerekké válunk annak, aki ad.