Segítségkérés

Baal HaSulam, Shamati, 57. cikk, „Égető áldozatul hozza őt az Ő akaratának”

Ismert, hogy ahhoz, hogy a bőség felülről terjedjen, előbb alulról kell megébredni. Meg kell értenünk, miért van szükségünk alulról jövő ébredésre. Ezért imádkozunk, hogy legyen akarat fentről. Ez azt jelenti, hogy fel kell ébresztenünk a fentről jövő vágyat, hogy az alulra áradjon.

Nem elég, hogy nekünk van vágyunk, hanem az Adónak is jó szándéknak kell lennie. Annak ellenére, hogy fentről általános vágy van arra, hogy jót tegyen teremtményeivel, mégis várja, hogy a mi vágyunk ébressze fel az Ő vágyát.

Más szavakkal, ha nem vagyunk képesek felébreszteni az Ő vágyát, az azt jelenti, hogy a fogadó részéről a vágy még nem teljes. Ezért pontosan azzal, hogy imádkozunk, hogy legyen akarat fentről, vágyunk valódi vággyá válik, megfelelő edénnyé válik, hogy befogadja a bőséget.

RABASH, 576. cikk, „Elveszem a kőkemény szívet”

ha alulról nem ébred fel, akkor felülről nem kap segítséget ehhez. Ezt „emberi munkának” nevezik, ami azt jelenti, hogy az embernek mit kell tennie, mivel az imádság megválaszolása attól függ, hogy van-e imádság alulról, amit „ember felemelésének” neveznek, ami azt jelenti, hogy az ember felemeli a hiányát, és kéri a Teremtőt, hogy elégítse ki a hiányát.

Ezért, ha van olyan hiánya, ami miatt nem tud dolgozni, hogy jutalmat kapjon, a Teremtő megadja neki a Mayin Duchrin [MAD]-t, ami a hiány pótlása, vagyis a Teremtő megadja neki azt az erőt. Ha azonban az ember nem kéri ezt, vagyis azt, hogy ne kelljen dolgoznia, hogy jutalmat kapjon, akkor nem beszélhetünk hiány pótlásáról.

RABASH, 22. cikk (1986), „Ha egy nő megtermékenyít”

Az egyetlen módja annak, hogy hiányt szerezzünk, hogy hiányozzon belőlünk az adakozás vágya, az imádság, amely „közvetítő” az ember és a hiány között. Vagyis az ember imádkozik a Teremtőhöz, hogy adjon neki valamit, amiből nincs hiány, hogy hiányozzon neki. Ebből következik, hogy a „hiánynak” nevezett Kli az érzés tekintetében hiány, ami azt jelenti, hogy nem érzi hiányát, és az imádság arra irányul, hogy a Teremtő adjon neki fényt, ami a hiányának pótlása. Ebből következik, hogy a pótlás hiány. Így nincs más választása, mint imádkozni a Teremtőhöz, hogy adjon neki hiányt, és ez köti össze a Klit a fénnyel.

Ahogy Baal HaSulam az Pursov ADMOR nevében mondta Rabbi Shimon szavaival: „Az írásnak elsősorban ott kell sietnie, ahol a zsebek üresek.” A „zseb” azt a Klit jelenti, ahová az ember a pénzét teszi. A „zseb” a hiányt jelenti, a „pénz” pedig a hiány betöltését.

Emberi tapasztalataink mélyén általában nem akarunk senkitől segítséget kérni, mert ez a mi részünkről tehetetlenséget és alacsonyrendűséget mutat, és függővé tesz minket attól, aki segít nekünk. Megsemmisíti büszkeségünket és önbecsülésünket, amikor annyira tehetetlenek és kétségbeesettek leszünk, hogy segítséget és támogatást kell kérnünk másoktól, amikor kézzelfoghatóan és zsigeri szinten érezzük, hogy anélkül elveszettek és kárhozottak vagyunk. Képzeljük el azt a nyers sebezhetőséget – a szívdobogást, az ego összetörését –, amikor beismerjük korlátainkat, törékenységünket az élet elsöprő viharai előtt. A spirituális úton azonban éppen ez a megadás válik legnagyobb erősségünkké. Fel kell ismernünk, hogy saját erőnkből és képességeinkből semmit sem érhetünk el, mivel olyan cél felé haladunk, amely nemcsak felettünk áll, hanem természetünkkel és tulajdonságainkkal is ellentétes.

Az emberi életcélunk eléréséhez és beteljesítéséhez vezető spirituális úton teljesen „természetfeletti” tulajdonságokat és szándékokat kell elsajátítanunk, amelyek teljesen felülmúlják és ellentétben állnak velünk született önző, önigazoló, egocentrikus, individualista és szubjektív természetünkkel és a valóságról alkotott képünkkel. Célunk, hogy feltárjuk és elérjük a Teremtőt, mint a valóság egyetlen és kizárólagos jótékony erejét, azáltal, hogy hozzá hasonlóvá válunk, elsajátítjuk és magunkra öltözzük az Ő „jó” tulajdonságait és szándékait, a tiszta, teljesen önzetlen és feltétel nélküli szeretetet és adakozást. Képzeljük el ezt a mélyreható átalakulást: egy önérdek szűk keretei közé szorult életből, ahol minden cselekedet a személyes haszon körül forog, egy határtalan adakozásba, ahol a szeretet szabadon áramlik, mint egy végtelen folyó, és mindennek táplálékul szolgál, elvárás nélkül. Ez nem puszta intellektuális törekvés; ez egy lélekre ható utazás, amely megköveteli, hogy szembenézzünk önmagunk legmélyebb lényegével.

Mivel ez azt jelenti, hogy folyamatosan törekednünk kell arra, hogy felülmúljuk velünk született természetünket, és olyan módon létezzünk és viselkedjünk, ami teljesen „szokatlan” számunkra, meg kell szoknunk, hogy folyamatosan a Teremtőhöz fordulunk, és segítségét kérjük, hogy létezhetünk és viselkedhetünk velünk született természetünk felett és azzal szemben, kölcsönözve és magunkra öltve az Ő „isteni” tulajdonságait és szándékait, hogy létezhetünk és viselkedhetünk hasonlóan Hozzá. Olyan, mint repülni tanulni, amikor csak mászni tudunk – minden könyörgés a Teremtőhöz egy kétségbeesett szárnycsapás, a lélek kiáltása, amely az ego gravitációján túlra vágyik.

A spirituális úton nem szabad beleesnünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk, hogy létrehoztunk magunknak egy életmódot és keretet, amelyen keresztül biztosan el fogjuk érni a célunkat, és csak a Teremtő irgalmára várunk, hogy segítsen nekünk. A spirituális úton nem a folyamatos cselekvés vagy a folyamatos sebesség számít, hanem a folyamatos megújulás, az erőfeszítések és imák folyamatos növekedése, a folyamatos feszültség és küzdelem az egónk ellen, valamint a Teremtő feltárása és megértése iránti egyre növekvő hiányérzet és elviselhetetlen „szerelmi betegség”. Érezzük a sürgető, égő nyugtalanságot, ami előre hajt minket – nem az önelégült rutin, hanem a szenvedélyes, végtelen keresés, ahol minden nap új csatákat, mélyebb vágyakat és édesebb fájdalmat hoz az isteni kapcsolathoz.

Nem szabad elégedettséget és jogosultságot éreznünk, mintha már elértünk volna valamit, ami miatt kipróbálhatjuk magunkat és lenyomhatjuk a gázpedált. A Teremtő csak akkor veszi komolyan és válaszol imádságunkra, amikor ez az igény és imádság, hogy részesüljünk az Ő „isteni” tulajdonságaiban és szándékaiban, elviselhetetlenné, elfojthatatlanná és valóban „élet-halál” kérdéssé válik, amikor zsigeri érzéssel és meggyőződéssel érezzük, hogy ha nem leszünk hozzá hasonlóak, ha nem fedjük fel és nem társulunk hozzá az élet teremtésében és ápolásában minden és mindenki számára, akkor életünk nem érdemes élni. Képzeljük el ezt az egzisztenciális válság pillanatát: a lélek fájdalmasan sikít, rájön, hogy ez a hasonlóság nélküli élet csupán árnyék, üres és semmis, és a megadásba, az egyetlen megváltásba hajt minket.

Ezt a mindent elsöprő hiányt és a Teremtőtől választ érdemlő imát a spirituális csoportban kell létrehoznunk és megtalálnunk, közös munkánkon és inspirációnkon keresztül. Minél több erőfeszítést teszünk azonban, és minél inkább szeretnénk megtalálni a megfelelő hiányosságot és imát, annál világosabbá válik, hogy egyszerűen nem tudunk őszintén és elég erővel kérni valamit, ami teljesen ellentétes a velünk született természetünkkel, és ami semmissé teszi és kizárja a velünk született természetünket. Végül is senki sem tud kihúzni magát egy mély, zárt gödör aljáról, senki sem tud felemelkedni önmaga fölé a saját haját meghúzva. Ebben még egymásnak sem tudunk segíteni, mivel mindannyian az eredeti önző, egoista és individualista gubónkból és valóságérzékelésünkből nézzük ezt a folyamatot, ahonnan nem is tudjuk megérteni vagy elképzelni, mit jelent az egoista énünkön kívül létezni és viselkedni, csak másokért, miközben teljesen megfeledkezünk magunkról, és nem várunk vagy remélünk semmit cserébe az ilyen önzetlen és konformista szolgálatért.

És amikor arra a következtetésre jutunk, hogy még közös erőfeszítéseinkkel, elkötelezett és odaadó közös munkával sem tudunk ilyen igaz és elsöprő imát elérni és felépíteni, akkor rá kell jönnünk, hogy még ehhez is együtt kell imádkoznunk a Teremtőhöz, tehát először is adjon nekünk egy új, már „természetfeletti” szükségletet és vágyat, hogy megszerezzük az Ő „isteni” tulajdonságait, hogy ez az új vágy alapot adjon a Teremtő „isteni tulajdonságaiért és szándékáért” való igazi imádsághoz.