RABASH, 926. cikk, „Jöjj a fáraóhoz”
Senki sem gondolja, hogy saját erejéből legyőzheti gonosz hajlamait. Inkább, ahogy írva van: „Az ember hajlama minden nap legyőzi őt. Ha nem lenne a Teremtő segítsége, nem tudna legyőzni.” Ezért nem szabad azt mondani, hogy nem tud legyőzni a gonoszt, mert hinnie kell abban, hogy a Teremtő segít neki.
RABASH, 696. cikk, „Erődet a Tórára fordítsd”
Ha valaki sikeres akar lenni a Tórában, akkor meg kell győződnie arról, hogy a Tóra iránti vágya erősebb, mint a többi vágya, és akkor azok megadják magukat, mert az erősebbnek hatalma van a gyengébb felett. Ezért az erős vágy legyőzi a tétlenség, a becsület és a többi vágy iránti vágyat.
RABASH, 282. cikk, „Legyen óvatos a kisebb parancsokkal, mint a nagyobbakkal – 2”
Minden sötétség, amit a szellemiségben érzünk, a bennünk lévő gonoszból fakad, amely az, hogy kapjunk, hogy kaphassunk. Bölcseink erről azt mondták: „Én teremtettem a gonosz hajlamot; én teremtettem a Tórát fűszerként” (Kidushin 30b), ami azt jelenti, hogy a Tóra által megkapjuk az erőt, hogy legyőzzük a bennünk lévő vevőt, hogy ő adni tudjon.
Más szavakkal, mindaz, amit a Tórából és a Mitzva-kból kapni akarunk, az a gonoszt legyőző erő. Ez az egyetlen jutalom, amelyet a Tórából és a Mitzva-kból remélünk, mert ha egyszer megszerezzük az adakozás erejét, akkor megkaphatjuk mindazt az örömöt és élvezetet, amelyet a Teremtő készített számunkra.
RABASH, 13. levél
Minden munkánk csak arra irányul, hogy a fogadás adakozásba forduljon. Ez ellentétes a természetünkkel és vágyainkkal. Azonban megkaptuk a Tóra és a Mitzva-k gyógymódját, amelynek segítségével megkapjuk az erőt és a hatalmat, hogy legyőzzük testünket, hogy minden szándékunk a Teremtő felé irányuljon. Ez az a jelentése, hogy a Tóra fényén keresztül foglalkozunk a Tórával, valamint hogy jó cselekedetekkel foglalkozunk, ami mások szeretetének jelentése. Ezzel a kettővel kiléphetünk a befogadásból, és megkapjuk a jutalmunkat, az adakozást.
A spirituális fejlődés folyamatának megértése
Az egyedülálló spirituális fejlődés során, amelynek célja a valóság egyetlen jótékony erejének elérésére irányul azáltal, hogy tulajdonságaink és szándékaink hasonlóvá válnak ehhez az erőhöz, az első nagy lépés annak felismerése, hogy velünk született természetünk teljesen ellentétes és összeférhetetlen az élet egyetlen forrásával. Ez a felismerés a lényünk legmélyéig hatol, mély elidegenedést és elszakadottságot vált ki, mintha egy hatalmas óceánon sodródnánk, messze a valódi harmónia partjától. Ennek a felismerésnek az érzelmi súlya nehéz tehernek tűnhet, frusztrációt és vágyat ébreszt valami nagyobb, valami iránt, ami összhangban áll a létezés tiszta, önzetlen lényegével.
Ráadásul azt is be kell látnunk, hogy önmagunkban nem vagyunk képesek megváltozni és fejlődni oly módon, hogy összeegyeztethetővé váljunk az egyetlen irányító erővel. Ez a beismerés még mélyebb érzelmi zavart okoz, kétségbeesés és sebezhetőség hullámait idézve elő, miközben szembesülünk emberi autonómiánk határaival egy elérhetetlennek tűnő isteni cél előtt.
Ez a tehetetlenség érzése és a vágyaink elérésére való képességünk elvesztése már önmagában is egyedi személyes válság. Belső viharként nyilvánul meg, ahol a kétség és a félelem ütközik a felbukkanó reménnyel, és olyan döntő pillanatot teremt, amelyben a nyers érzelmi intenzitás megoldást követel.
Az emberi önállóság természete és határai
Alapértelmezés szerint mindig hisszük, hogy saját erőből megoldhatjuk a problémáinkat, és még akkor is, ha segítséget kérünk valamiben, mélyen legbelül mindig hisszük, hogy ha igazán akarnánk, mindent meg tudnánk csinálni egyedül. Ez a mélyen gyökerező önbizalom megnyugtató illúzióként működik, megvédve minket a valódi függőségtől, de összeomlik, amikor szembesülünk a végső spirituális törekvéssel, és érzelmileg sebezhetővé tesz minket.
Így az az érzés, hogy külső segítség nélkül képtelenek vagyunk elérni életünk legfontosabb célját, törekvését, nagy csapás, forradalmi, életünket megváltoztató esemény. A hatása mélyreható – a büszkeség összetörése, amely alázatosság könnyeit hozza, mélyreható változás, amely átalakítja egész világnézetünket, és félelemmel és tisztelettel tölt el minket a kontrollunkon túli hatalmas világ iránt.
Az a tény, hogy kénytelenek vagyunk kérni és teljesen függünk egy külső erő segítségétől, az élet legmegalázóbb és legátalakítóbb élménye. Ez a függőség mély megadásérzetet vált ki, a szív meglágyul, és csendes öröm fakad abból, hogy elismerjük helyünket egy nagyobb tervben, és az egykori ellenállás szívből jövő útmutatás iránti kéréssé válik.
A Teremtővel való hasonlóság iránti vágy ápolása
Ahhoz, hogy eljussunk ehhez a felismeréshez, és ne hagyjuk figyelmen kívül velünk született képtelenségünket, hogy elviseljük ezt az önválságot és teljes alázatot, saját egónk mindenhatóságának eltörlését, életünk egyetlen célja és értelme, hogy mindenáron hasonlóvá akarjunk válni a Teremtőhöz, életünk legégetőbb, legfontosabb és legfőbb vágyává és céljává kell válnia. Ez a vágy úgy ég a lélekben, mint egy olthatatlan tűz, szenvedélyt és elszántságot gyújtva, amely minden zavaró tényezőt felülír, és olyan heves érzelmi elkötelezettséget vált ki, amely egyszerre felemelő és megterhelő, mintha minden porcikánk ezt az egyetlen célt követné.
Ellenkező esetben az egónk könnyen rávesz minket, hogy másfelé nézzünk, hogy más célok és vágyak csábítsanak és elvonjanak, hogy soha ne kelljen szembenéznünk ezzel az egót eltörlő és teljesen megalázó pillanattal, amikor a Teremtő döntő fontosságú és szükséges segítségére van szükségünk, mert különben elveszünk. Az ego suttogásai hamis biztonságérzetet és múló örömöket kelthetnek, de ezeknek ellenállni csak a kétségbeesés határát súroló érzelmi elszántság, az örök elszakadástól való mélyen gyökerező félelem képes, ami előre hajt minket.
A támogató környezet szerepe
Ahhoz, hogy ilyen céltudatos és változatlan célt tudjunk kitűzni, megerősíteni és fenntartani, egyedi, egymást támogató és kiegészítő környezetre van szükségünk, ahol minden tag ugyanazt a célt tűzi ki maga elé, és arra törekszik, hogy ez legyen élete legfontosabb célja. Ilyen környezetben az érzelmek felforrósodnak – a közös inspiráció mély barátságokat szül, ahol mások bátorítása felerősíti a bennünk lobogó tüzet, és olyan kollektív energiát hoz létre, amely felemelő és összetörhetetlen.
Csak ilyen környezetben érhetjük el azt az állapotot, amikor az ego legyőzetik és annyira megalázkodik, hogy még az ego is beleegyezik abba, hogy elősegítse további előrehaladásunkat a kollektív cél felé. Ez a vereség katartikus felszabadulást hoz, megkönnyebbülés és hála érzése önt el minket, amikor az egykor domináns ego meghátrál, és a béke és az egység érzése uralkodik.
Csak ilyen környezetben tudjuk a célt annyira fontosnak és elsöprőnek tekinteni, hogy annyira megutáljuk, sőt gyűlöljük a velünk született egoista, önző és individualista hajlamainkat, hogy hajlandóak és készek leszünk feláldozni mindent, ami még az eredeti egoista énünkhöz köt, valamint az individualista egóval kapcsolatos összes számításokat, célokat és terveket. A gyűlölet itt nem romboló, hanem megtisztító, az áldozatot tápláló érzelmi undor, amely keserédes örömöt vált ki az elengedésből, miközben önközpontúságunk rétegeit hullajtjuk le, mint a kinőtt bőr, és könnyebbnek, hitelesebbnek érezzük magunkat.
A gonosz hajlam célja és a Tóra módszere
Csak egy egyedülálló, céltudatos és gyakorlati módszerrel – amelyet ebben a spirituális csoportban tanulunk és gyakorlunk – érthetjük meg, hogy még a „gonosz hajlamunk” is – a velünk született egónk és minden, amit az ego fenntart, inspirál és táplál – is a Teremtő alkotta bennünk, így ebből a gonosz és sötét állapotból – ahol csak a saját érdekünkben élünk és cselekszünk, tudatosan és tudat alatt másokat kizsákmányolva és bántva – tudjuk felfedni és elérni a Teremtőt azáltal, hogy felöltözünk az Ő „isteni” tulajdonságaiba és szándékaiba. Ez a megértés csodálatot és tiszteletet ébreszt, és azt, amit egykor átoknak tekintettünk, isteni ajándékká alakítja, mélységes hálát ébresztve a teremtés bonyolult rendje iránt.
Mivel az életben való észlelésünk és megkülönböztető képességünk teljes egészében ellentéteken és összehasonlító kutatáson alapul, az egyetlen módja annak, hogy eljussunk a Teremtőhöz, mint a valóság egyetlen jótékony erejéhez, az, ha az ellentétben, a velünk született, 100%-ban önző, egoista, individualista és kizsákmányoló természetünkkel és szándékainkkal szemben tárul fel előttünk. Az ellentét fokozza az érzelmi mélységet, és az elérés diadalmas kilépésnek tűnik a sötétségből a fénybe, extázis és megerősítés tölt el.
Ezért a Teremtő – miközben ránk ruházta ezt a velünk született rákos természetet és szándékot – megalkotta és nekünk adta a Tóra egyedülálló, célszerű és gyakorlati módszerét. Ha megtanuljuk, hogyan kell helyesen használni a Tórát, és csak azzal a céllal foglalkozunk vele és teljesítjük szimbolikus parancsait, hogy magunkba vonzzuk és kihasználjuk a „Tóra fényét”, egy egyedülálló, fejlődő és átalakító erő, amely képes átalakítani velünk született egoista szándékainkat teljesen tiszta, önzetlen, feltétel nélküli szeretettel és adakozással teli szándékokká, csak így segíthet nekünk a Tóra abban, hogy fokozatosan egyre inkább hasonlítsunk a Teremtőhöz, és ez az elsajátított hasonlóság révén – velünk született természetünk felett és azzal szemben – kinyilatkoztassuk a Teremtőt. A Tóra ilyen módon való megközelítése reményt és erőt ébreszt bennünk, mivel fénye melegséggel és tisztasággal tölt el minket, fokozatosan elolvasztva a belső ellenállást és határtalan szeretettel töltve meg a szívünket.
A módszer alkalmazása a spirituális csoportban
Az egyedülálló spirituális csoportban elkezdhetjük alkalmazni a Tóra különleges módszerét, és magunkra vonhatjuk gyógyító és átalakító erejét, miközben a gyakorlatban megpróbáljuk elérni a soha nem látott belső átalakulást, hogy képesek legyünk szeretni és szolgálni a csoport többi tagját pontosan úgy, ahogy a Teremtő szereti és szolgálja minden teremtményét – teljesen tiszta, teljesen önzetlen és feltétel nélküli szeretettel. Ez a gyakorlat mély érzelmi kapcsolatokat vált ki, ahol a szolgálat cselekedetei az öröm és a beteljesülés kifejeződéseivé válnak, elősegítve az egyén határait meghaladó egységérzetet.
Ezután a Tóra átalakító erejének segítségével eljuthatunk Isten szeretetéhez a baráti szeretet célirányos gyakorlásán keresztül. A baráti szeretettől az Isten szeretetéig vezető fejlődés érzelmi csúcspontnak tűnik, a szív megtelése, amely isteni intimitásban csúcsosodik ki, boldogságtól könnyeket és törhetetlen odaadást váltva ki.
A végső cél elérése
Így megkaptunk mindent, amire szükségünk van ahhoz, hogy elérjük életünk emberi célját, a tudatosan és módszeresen elsajátított hasonlóságot és összeegyeztethetőséget a Teremtővel, amelyen keresztül kézzelfoghatóan, ösztönösen és tudományosan megfigyelhetjük, igazolhatjuk és igazolhatjuk Őt, mint a valóság egyetlen, jóságos, adakozó és szerető, életet teremtő és életet ápoló erejét. Ez a teljesítmény elsöprő teljesülés és felmagasztaltság érzését kelti, mély értelmet ad az életnek, ahol a hála túlcsordul, és a lélek örök harmóniában rezeg.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás