A Teremtő kinyilatkoztatása

Mi a Teremtő kinyilatkoztatása? Az, amikor érzem az Ő „isteni”, életet teremtő és életet tápláló tulajdonságait átáramlani rajtam keresztül mások felé, egyre táguló körökben és növekvő mélységben, miközben tanulok és gyakorlok – egy egyedi módszerrel, egy különleges kedvező környezetben, a Teremtő fejlesztő erőinek segítségével –, hogyan használjam az Ő teljesen önzetlen, feltétel nélkül szerető és adományozó szándékait a saját inherensen önző, individualista és kizsákmányoló szándékaim felett és ellenük.

Képzeld el azt a mély változást, amit ez hoz: egy mély, szívből jövő felismerés, hogy a saját természetem, amely annyira gyökerezik az önérdekben, átalakítható. Az a tény, hogy ezt kifejezetten a saját szándékaim felett és ellenük kell elérnem – folyamatosan kérve a Teremtőt, hogy lásson el az Ő „isteni” szándékával, amely semlegesítheti és legyőzheti a veleszületett szándékot – az én javamra szolgál. Ez a kontraszt erős érzelmet kelt, egyfajta áhítatot a szándékos tervezés iránt, amely arra hivatott, hogy felemeljen engem. Így rendelkezem a szükséges kontraszttal és összehasonlító kutatással, amelyen keresztül tisztán és objektíven felismerhetem, ellenőrizhetem és igazolhatom a Teremtőt és tulajdonságait mint a valóság egyetlen és kizárólagos jóindulatú erőterét, amely képes életet teremteni és táplálni.

Az elkerülhetetlen és döntően szükséges ima révén, hogy megkapjam az Ő tulajdonságait a sajátjaim helyett – miután élesen és kétségtelenül felismerem és ellenőrzöm, hogy az Ő segítsége nélkül nincs esélyem vagy képességem arra, hogy „hasonlóvá váljak Hozzá” – állandó kölcsönös kommunikációs csatornát hozok létre az életem forrásával. Ez az ima nem pusztán szavak; ez egy szívből jövő könyörgés, amely kétségbeesésből és tisztánlátásból születik, mély hálát ébresztve a lehetőségért, hogy ilyen intim módon kapcsolódjak az isteni forráshoz.

Azáltal, hogy kérem Őt, cserélje ki az eredeti szándékomat az Övével annak érdekében, hogy tiszta és átlátszó csatornává váljak mások és az egész valóság felé, a szűk ösztönös önérdekemen kívül, felhasználva az ősi anyagomat, a motoromat, amely hajt engem, az kielégíthetetlen vágyat a létezésre és beteljesülésre kizárólag a Teremtő teremtett rendszere érdekében az egoista önmagamon és érdeklődési körömön kívül, az Ő egyenrangú partnerévé válok az élet teremtésében és táplálásában. Érezd itt az érzelmi kavargást – az alázatot, ahogy feladom a lényegi hajtóerőmet, mégis az izgalmat, ahogy felemelkedem a partnerségre a végső adományozóval. Ez annak ellenére történik, hogy az „anyag” tekintetében a Teremtő ellentéte maradok, mivel mindig tiszta befogadó maradok, míg Ő tiszta adományozó. Azonban a szándékok tekintetében egyenlővé és ugyanolyanná válunk, és ez határozza meg kölcsönös partnerségünket. Ez az egyenlőség a szándékokban betölti a szívet egy elsöprő egység- és céltudattal.

Miért akarom kinyilatkoztatni a Teremtőt ezen az elsajátított szándékbeli hasonlóságon keresztül Vele? A Teremtő kinyilatkoztatásával az elsajátított hasonlóságon keresztül – a saját inherens szándékaim felett és ellenük – érdemlem ki a valóság legnagyobb lehetséges örömét: érezni és megérteni a valóság egyetlen irányító és cselekvő erejét, és igazolni Őt mint kizárólagos és örökké jó és jóindulatú erőt, amely célzottan és jóindulatúan cselekedett mindennel és mindenkivel örökké. Ez a kinyilatkoztatás érzelmi tüzet gyújt, egy mély örömöt, amely minden létezés rostján át rezonál, ahogy megragadom a jóindulatot, amely körülöleli az egész létezést.

Ez képessé tesz arra, hogy kézzelfoghatóan, reálisan és zsigerien érezzem, mintha örökké partnerévé váltam volna ebben a folyamatban. Amíg akár ezt a végtelen és örök örömöt is Neki tulajdonítom, fogadalmat téve magamnak, hogy hűséges szolgálatában maradok a teremtésben annak érdekében, hogy segítsek mindennek és mindenkinek igazolni Őt mint a valóság egyetlen jóindulatú cselekvő erejét, érdemlem ki, hogy folyamatosan elfogadjam ezt a végtelen és örök partnerséget és az azzal járó örömöt szüntelenül. Ez a fogadalom mély, tartós szeretetet és elkötelezettséget ébreszt, egy szívből jövő fogadalmat a nagyobb egész szolgálatára.

Ő az első, Ő az utolsó; azonban én vagyok a középen, tudatosan figyelve, ellenőrizve és igazolva mindent. Ebben a pozícióban érzelmi hullámzás támad – csodálat a szerepem iránt, tisztelet a Teremtő iránt, és egy rendíthetetlen béke az egész örök harmóniájában.