„…A Tóra akkor nevezhető Lishma-nak [Érte való], elsősorban, ha valaki azért tanul, hogy teljes bizonyossággal, ésszel, minden kétség nélkül tudja, hogy létezik bíró és létezik ítélet. Az ítélet azt jelenti, hogy az ember úgy látja a valóságot, ahogyan az a szemünk előtt megjelenik. Ez azt jelenti, hogy amikor hitben és odaadásban dolgozunk, azt látjuk, hogy naponta növekszünk és emelkedünk, mivel mindig jobbra való változást észlelünk.
És ugyanígy fordítva: amikor befogadás és tudás formájában dolgozunk, azt látjuk, hogy naponta hanyatlunk, egészen a valóság végső alacsony szintjéig.
Amikor megvizsgáljuk ezt a két állapotot, látjuk, hogy létezik ítélet és létezik bíró, mert amikor nem követjük az igazság Tórájának törvényeit, azonnal büntetést kapunk. Ebben az állapotban látjuk, hogy igazságos ítélet van. Másképpen fogalmazva, látjuk, hogy pontosan ez a legjobb út, amely alkalmas és képes elérni az igazságot.
Ezt úgy tekintjük, hogy az ítélet igazságos, hogy csak így érhetjük el a végső célt: hogy ésszel, teljes és abszolút megértéssel, amelynél nincs magasabb, megértsük, hogy csak a hit és az odaadás útján érhetjük el a célt.
Így, ha valaki ezért a célért tanul, hogy megértse, hogy létezik ítélet és létezik bíró, ezt nevezik Tóra Lishma-nak…”
(Baal HaSulam, Shamati 22.)
Értelmünk legmélyebb vágya az életben, hogy megismerjük és átérezzük azt az egyetlen, jóságos erőt, amely létrehozta és irányítja a valóságot. Ez az erő, amely határtalan szeretetével és nagylelkűségével áthatja a létezést, minden élet forrása. Azonban az elménk és szívünk, amellyel megszületünk – természetes értelmünk és érzelmeink – nem alkalmasak arra, hogy ezt az erőt teljes mélységében felfogjuk. Ahhoz, hogy valóban megismerjük és átérezzük ezt az isteni jelenlétet, új látásmódot kell kifejlesztenünk, amely túllép eredendő, önközpontú perspektívánk korlátain.
Az érzelmek elsőbbsége az értéktelenség felett
Az értelem, bár hatalmas, másodlagos a szív vágyaihoz és érzelmeihez képest. Gondolatainkat az érzéseink formálják, érzéseinket pedig vágyaink gyökerezik. Ahhoz, hogy felfedjük a teremtő erőt, először át kell alakítanunk a bennünket hajtó vágyakat, mert ezekből a vágyakból születhet meg egy új értelem és elme – olyan, amely képes összhangba kerülni az istenivel. Eredendő vágyaink, amelyek önzésben, egoizmusban és individualizmusban gyökereznek, alapvetően ellentétesek a Teremtő tiszta, önzetlen és feltétel nélkül szerető szándékával. Amíg szándékaink az önérdekben gyökereznek, nem tudunk kapcsolódni az élet forrásához, mert nincs hasonlóság vagy kompatibilitás természetünk és a Teremtő között.
Ahhoz, hogy hasonlóvá váljunk a Teremtőhöz, el kell sajátítanunk az Ő „isteni szándékát” – a tiszta, önzetlen szeretet és odaadás állapotát. Ez megköveteli, hogy kilépjünk eredendő önérdekünk korlátaiból, ahol saját vágyaink beteljesítésével vagyunk elfoglalva. Ez a változás nem csupán a gondolkodásmód átalakítása, hanem egész lényünk mélyreható újrarendezése.
Az önzetlen szándék útja
Az átalakulás első lépése, hogy visszafogjuk egoista vágyainkat és az azokat kísérő önző szándékokat. Ez a korlátozás nem a természetünk elfojtásáról szól, hanem arról, hogy teret nyissunk valami nagyobbnak. A Teremtő segítségével megtanulhatjuk, hogy belépjünk mások vágyaiba – nem azért, hogy kihasználjuk vagy manipuláljuk őket, hanem hogy semleges, önzetlen módon kapcsolódjunk hozzájuk. Ez egy finom állapot, mintha egy szent térbe lépnénk. Elhagyjuk saját vágyainkat és szándékainkat, és teljesen mások szükségleteibe és perspektíváiba merülünk, anélkül, hogy bármiféle önérdek nyomot hagyna bennünk.
Ebben az állapotban mély szabadságot tapasztalunk. Többé nem köt minket a saját vágyaink védelmének vagy beteljesítésének szükségessége, kizárólag másokért létezünk, és az ő szemükön keresztül érzékeljük a valóságot. Ez a szabadság azonban törékeny. Olyan, mint egy megreformált tolvaj, akit egy kincstár őrzésére bíztak, folyamatosan tudatában vagyunk eredendő hajlamainknak. Félünk, hogy egoista természetünk újra felbukkanhat, visszahúzva minket az ismerős önérdek és kizsákmányolás mintáiba. Ez a félelem nem gyengeség, hanem emlékeztető arra, hogy ébernek kell lennünk az új állapot fenntartása érdekében.
Az önzetlen állapot stabilizálása
Ahhoz, hogy megalapozzuk magunkat ebben az önzetlen perspektívában, túl kell lépnünk azon, hogy csupán belépjünk mások vágyaiba. Aktívan dolgoznunk kell azok beteljesítésén, összekapcsolva őket a valóság egyetlen, életadó erejével. Ehhez „kölcsön kell vennünk” a Teremtő szándékát, elfogadva az Ő elméjét és értelmét, amely teljes mértékben az önzetlen szeretetre és szolgálatra irányul. A Teremtő számára ez a természetes állapot, de nekünk ezt az eredendő természetünk ellenében kell elérnünk. Tudatosan kell választanunk, hogy a Teremtő szándékával cselekedjünk, az Ő isteni perspektíváját használva tetteink irányítására.
Ez a folyamat nem mentes a kihívásoktól. Eredendő elménk és értelmünk, amelyet az önérdek alakított, ellenáll ennek a változásnak. Ám ahogy gyakoroljuk a másokért való életet, elkezdjük felismerni a két létezési mód közötti éles kontrasztot: az egyiket önző vágyaink hajtják, a másikat a Teremtő önzetlen szeretete vezérli. Az előbbiben a mulandó örömök és az elkerülhetetlen elégedetlenség ciklusában ragadunk, elszakadva az élet forrásától. Az utóbbiban a Teremtő partnereivé válunk, olyan csatornákká, amelyeken keresztül az Ő életadó ereje áramlik másokhoz.
A kapcsolat jutalma
Amikor összhangba kerülünk a Teremtő szándékával, igazi életet és beteljesülést tapasztalunk. Azáltal, hogy elősegítjük mások vágyainak összekapcsolását az élet egyetlen forrásával, érezzük, ahogy az isteni erő átáramlik rajtunk, táplálva és fenntartva a körülöttünk lévőket. Ez a végső jutalom – nem mulandó öröm, hanem mély céltudat és egység a Teremtővel. Ezzel szemben, amikor visszaesünk önző vágyainkba, a kapcsolat elvesztésének fájdalmát érezzük, mintha elvágnának minket az élet forrásától. Ez nem hagyományos értelemben vett büntetés, hanem annak természetes következménye, hogy elfordulunk a létezés forrásától.
E folyamat során teljes bizonyossággal megértjük, hogy létezik bíró és létezik ítélet. A Teremtő törvényei nem önkényesek; ezek a valóság szerkezetét alkotják, az igazság és a beteljesülés felé vezetve minket. Amikor hitben és odaadásban élünk, a valóságot olyannak látjuk, amilyen valójában – az isteni szeretet dinamikus, folyamatosan javuló tükröződésének. Amikor visszaesünk az önérdekbe, hanyatlást tapasztalunk, ami élesen emlékeztet minket arra, hogy milyen következményekkel jár az igazság útjáról való letérés.
A Tóra Lishma célja
A Tóra Lishma – a Teremtőért való tanulás – azt jelenti, hogy elkötelezzük magunkat ennek az átalakító folyamatnak. Azért tanulunk, hogy minden kétséget kizáróan tudjuk, hogy a Teremtő ítélete igazságos, és hogy csak a hit és az odaadás útján érhetjük el végső célunkat. Ez nem intellektuális gyakorlat, hanem vágyaink, szándékaink és érzékelésünk mélyreható átalakulása. Azzal, hogy összhangba kerülünk a Teremtő önzetlen szeretetével, nemcsak megismerjük Őt, hanem partnereivé válunk az Ő örökkévaló teremtési aktusában, életet és fényt hozva a valóság egészébe.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás