„…Erről írják a Zohár-ban: ‘a Shechina [Istenség] azt mondta Rabbi Simonnak: „Nincs hely, ahol elrejtőzhetnék előled” (vagyis nincs olyan hely, ahol elrejthetném Magam előled).’ Ez azt jelenti, hogy még a valóság legnagyobb elrejtőzésében is örömmel vállalja magára az ég királyságának terhét. Azért, mert az adakozás vágyának vonalát követi, és így azt adja, ami a kezében van. Ha a Teremtő többet ad neki, többet ad. Ha pedig nincs mit adnia, ott áll és kiált, mint egy daru, hogy a Teremtő mentse meg a gonosz víztől. Így tehát ilyen módon is kapcsolatban áll a Teremtővel…
…Ez azt jelenti, hogy az önző vágy csak ott tud megkapaszkodni, ahol a fény valamilyen kiterjedése van. Amíg valaki nem tisztítja meg az edényeit [Kelim] úgy, hogy ne szennyezze be a fényt, addig a fény nem tud kiterjedni az edényekben. Csak akkor, ha valaki az adakozás útján jár, ahol az önző vágy sem az elmében, sem a szívben nincs jelen, ott jöhet a fény teljes tökéletességben. Ekkor a fény olyan érzésben érkezik, hogy az ember érezheti a felső fény magasztosságát.
Azonban, ha valaki nem javította ki az edényeit úgy, hogy adakozás céljából működjenek, amikor a fény kiterjed, akkor korlátozódnia kell, és csak az edények tisztasága szerint ragyoghat. Így ebben az időben a fény teljes kicsinységben jelenik meg. Ezért, amikor a fény kivonul az edények ruházatából, akkor teljes tökéletességben és tisztaságban ragyoghat minden korlátozás nélkül az alsóbb szint érdekében.
Ebből következik, hogy a munka jelentősége pontosan akkor mutatkozik meg, amikor valaki a nulla állapotába kerül, amikor látja, hogy teljesen megsemmisíti saját létezését és lényét, mert akkor az önző vágy elveszíti erejét. Csak ekkor léphet be valaki a Szentélybe [Kedusha]…”
(Baal HaSulam, Shamati 19.)
A spirituális utazás egy felhívás arra, hogy túllépjünk önmagunkon, hogy felemelkedjünk az inherens vágyaink könyörtelen vonzása fölé, és összhangba kerüljünk az Istenséggel. Ez az út, amelyet Baal HaSulam mély tanításai világítanak meg, nem könnyű vagy kényelmes. Ez a küzdelem, az önfeladás és végső soron az átalakulás útja. Arra hív, hogy szembesüljünk az egóval – azzal az erővel, amely formálja gondolatainkat, vágyainkat és tetteinket –, és valami nagyobbat válasszunk. Fedezzük fel lépésről lépésre az magunkon túli élet érzelmi és didaktikus folyamatát, amelyet az adakozás bölcsessége és a Teremtő önzetlen szeretetének követésére való törekvés vezet.
Isteni kapcsolat: adni minden állapotban
A Zohár nyitó szavai élénk képet festenek Rabbi Simonról, egy lélekről, amely olyannyira összhangban van az Istenséggel, hogy még a legmélyebb elrejtőzésben is fenntartja a kapcsolatot. Titka az adakozás iránti elkötelezettségében rejlik – adni minden elvárás nélkül, akár bőségben van, akár semmije sincs. Amikor üres, úgy kiált, mint egy daru, könyörögve a Teremtő megváltásáért, fenntartva az Istennel való kapcsolatot. Ez arra tanít minket, hogy a spiritualitás nem arról szól, mit birtoklunk, hanem arról, hogyan adunk, még a legsebezhetőbb pillanatainkban is.
1. lépés: az adakozás vágyának ápolása
Kezdj azzal, hogy a figyelmedet a kapásról az adásra helyezed. Természetes hajlamunk arra ösztönöz, hogy saját kényelmünket biztosítsuk, de a spirituális út arra hív, hogy másokért és a Teremtőért cselekedjünk. Tedd fel magadnak naponta a kérdést: Mit tudok ma adni, még ha úgy érzem, kevesem van? Lehet egy kedves gesztus, egy pillanatnyi türelem vagy egy csendes kívánság valaki más jólétéért. Add, amid van, és ha nincs semmid, hagyd, hogy az Istennel való kapcsolat iránti vágyad legyen az ajándékod.
A Fény paradoxona: vágyaink tisztítása
Baal HaSulam egy mély paradoxont tár fel: a Teremtő fénye csak akkor tud minket teljesen betölteni, ha vágyaink megtisztulnak az önző szándékoktól. Az ego az öncélú kapásban virágzik, de az ilyen kapás elhomályosítja a fényt, korlátozva azt vágyaink tisztátalanságának kicsinységére. Csak az adakozáson keresztül, amikor az önző vágy teljesen hiányzik, ragyoghat a fény teljes tökéletességben. A munka csúcspontja a „nulla állapotában” következik be, ahol teljesen megsemmisítjük az egót, belépve a szentség – Kedusha – birodalmába.
2. lépés: vágyaid finomítása
A vágyak tisztítása önvizsgálatot igényel. Vizsgáld meg motivációidat: Önérdek vezérli őket, vagy magasabb célt szolgálnak? Tereld át az önző impulzusokat önzetlen cselekedetek gyakorlásával – figyelmes hallgatással, elvárások nélküli megosztással vagy egy közös jó érdekében végzett munkával. Minden cselekedet finomítja vágyaidat, alkalmassá téve őket arra, hogy a Teremtő fényét teljes egészében befogadják.
Az emberi kihívás: az ego ellenállása
A spiritualitás azt követeli, hogy elváljunk attól az ösztönös vágyunktól, hogy mindent magunknak szerezzünk meg. A Teremtő, minden élet forrása, önzetlen szereteten és adakozáson keresztül működik, és ahhoz, hogy ezzel az erővel összhangba kerüljünk, hasonlónak kell lennünk hozzá. Az ember azonban egyedi egóval születik, amely megzavarja a természetben látható természetes harmóniát. Ellentétben a természet ösztönös együttműködésével – ahol az elemek az egész érdekében dolgoznak – az emberek független sejtként viselkednek, mindegyik a saját hasznát keresi, gyakran mások és a rendszer rovására.
Ez az egoista természet nem hiba, hanem a Teremtő evolúciós tervének szándékos kihívása. Az emberek arra lettek kiválasztva, hogy tudatosan elérjék a természethez hasonló integrációt, együtt dolgozva kölcsönös támogatásban, inherens ellenállásunk ellenére. Ez a tudatos erőfeszítés felemel minket, aktív partnerekké téve a Teremtő életadó erejében.
3. lépés: az ego tanítóként való elfogadása
Az ego nem elítélendő, hanem úgy kell tekinteni rá, mint a növekedés katalizátorára. Ellenállása lehetőséget ad arra, hogy az önzőség helyett az adakozást válasszuk. Amikor érzed az ego vonzását – büszkeség, irigység vagy kapzsiság –, állj meg, és ítélet nélkül figyeld meg. Kérdezd meg: Hogyan alakíthatom át ezt a pillanatot adakozássá? Ez a tudatos választás az egót akadályból a spirituális fejlődés lépcsőfokává változtatja.
Az egység ereje: a spirituális csoport
Ez az átalakulás nem történhet elszigetelten. Elkötelezett egyének csoportjára van szükség, akik egyesülnek az önzetlenség közös célja érdekében. Együtt arra törekszenek, hogy olyan rendszert hozzanak létre, ahol mindenki mások érdekében létezik, a természet összekapcsolt harmóniáját tükrözve. Ez a kollektív erőfeszítés felerősíti a küzdelmet, mivel az ego elleni harc felébreszti annak heves ellenállását, felfedve valódi természetét, mint egy végre diagnosztizált betegséget.
4. lépés: támogató közösség építése
Keress vagy hozz létre egy spirituális növekedésnek szentelt csoportot. Ez a közösség lesz az alapod, tükrözve egoista hajlamaidat és támogatva az azok feletti emelkedésedet. Oszd meg küzdelmeidet, ünnepeld a haladást, és tartsátok egymást felelősségre. A csoport kollektív ereje végigvezet a kétely pillanatain, segítve, hogy egységes erőként szembesülj az egóval.
A belső küzdelem: az ego feletti tér teremtése
A csoport elsődleges feladata egy olyan tér létrehozása, amely mentes az ego befolyásától – egy semleges edény, ahol az önző vágyak nem tudnak megkapaszkodni. A tagok arra törekszenek, hogy mások szükségleteit érezzék a sajátjuk előtt, figyelmen kívül hagyva inherens, kielégíthetetlen vágyaikat. Ez egy kimerítő csata, olyan, mintha egy viharos tenger hullámai fölött tartanád a fejed, szilárd talaj nélkül. Az ego, amely minden cselekedetünk és motivációnk üzemanyaga, könyörtelenül küzd az irányítás fenntartásáért.
5. lépés: mások szükségleteire való összpontosítás
A csoportodban gyakorold, hogy mások vágyait a sajátod elé helyezed. Amikor önző gondolatok merülnek fel, irányítsd át figyelmedet a körülötted lévők szükségleteire. Ez az állandó erőfeszítés, hogy az ego követelései fölé emelkedj, olyan teret hoz létre, ahol az önzetlenség virágozhat, gyengítve az ego fogását és összhangba hozva téged a Teremtő tulajdonságaival.
A töréspont: feladás a Teremtőnek
A küzdelem csúcspontja akkor érkezik el, amikor az ego alapjai összeomlanak. Az ego homályos anyagába születve rá támaszkodunk motiváció és cselekvés tekintetében. De amikor az ego haszna nélkül cselekszünk, minden támasz eltűnik, pőrén és nyomorultan hagyva minket, képtelenekké a további mozgásra. Ebben a pillanatban még a csoport támogatása is gyengül, mivel minden tag ugyanazzal a belső küzdelemmel néz szembe.
Ebben a kétségbeesett pillanatban, amikor már nem tudjuk a felszínen tartani magunkat, az egyetlen megoldás a Teremtőhöz fordulni. Imádkoznunk kell egy új motivációért – olyanért, amely az Ő tisztán adakozó természetéből fakad, és amit az ego nem érhet el. Ez teljes önfeladást igényel, minden önző törekvés elhagyását. Csak ebből az abszolút nulla állapotból, ahol mindent feláldozunk, ami az énhez köt, születhetünk újjá a spiritualitásba, a Teremtő önzetlen tulajdonságaiba öltözve.
6. lépés: Isteni segítség kérése
Amikor elérsz ebbe az üresség állapotába, ahol az ego nem nyújt támaszt, kiálts a Teremtőhöz. Ez az átalakulásért való könyörgés, a vágy, hogy kizárólag adakozásért cselekedj. Add fel minden önző számítást, és imádkozz az erőért, hogy utánozd a Teremtő szeretetét. Ebben az önfeladás pillanatában megnyílik az ajtó a spirituális újjászületés előtt.
Az érzelmi utazás: célokkal teli út
Ez az utazás mélyen érzelmes, tele van az ellenállás fájdalmával, az összekapcsolódás örömével és az önfeladás békéjével. Minden lépés – az adakozás ápolása, a vágyak finomítása, az ego tanításainak elfogadása, másokkal való egyesülés, önzetlen tér teremtése és a Teremtő segítségének kérése – mély jelentőséggel bír. Az ego harca kimerítő, de a szentséghez vezető utat kovácsolja. A csoport támogatása létfontosságú, de csak a Teremtő adhatja meg a végső átalakulást. A nulla állapotában, ahol minden elveszettnek tűnik, megtaláljuk a Teremtő ölelését, egy szeretetet, amely a Fénye edényeivé formál minket.
7. lépés: bátorsággal éld az utat
Lépj erre az útra türelemmel és bátorsággal. Minden kihívás lecke, minden adakozó cselekedet egy lépés közelebb az Istenséghez. Fogadd el az érzelmek teljes skáláját – a küzdelmet, a reményt, az önfeladást –, mert ezek formálnak a Teremtő partnerévé. Ez egy élethosszig tartó törekvés, pillanatról pillanatra élve, a Kedusha keresésében.
Következtetés: Istennel összhangban ért érték
A magunkon túli élet azt jelenti, hogy a Teremtő életadó erejének csatornájává válunk, önzetlen szeretettel és adakozással cselekedve. Ez egy paradoxon útja – mindent megszerezni azáltal, hogy semmit sem akarunk magunknak. Küzdelmen és önfeladáson keresztül összhangba kerülünk a Teremtő tulajdonságaival, tudatos közvetítőivé válva az Ő Fényének. Ahogy Baal HaSulam tanítja, a nulla állapotában, ahol az ego elveszíti erejét, lépünk be a szentségbe. Kívánom, hogy mindannyian megtaláljuk a bátorságot, hogy felemelkedjünk, fenntartás nélkül adjunk, és a Teremtő határtalan szeretetét tükrözzük minden tettünkben.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás