Az emberi élet célja, hogy felfedje és elérje a Teremtőt, hasonlóvá válva Hozzá azáltal, hogy felülkerekedik és túllép veleszületett, ellentétes természetén. Ez a teremtés terve, egy kérlelhetetlen folyamat, amely megállíthatatlanul halad a kiindulóponttól az előre elrendelt végső cél – egy örömteli befejezés – felé. Ez egy olyan utazás, amely nem állhat meg és nem pihenhet meg, mert egy belső hajtóerő biztosítja az emberiség folyamatos előrehaladását.
Nincs szabad választásunk sem a kiindulópont, sem a végső cél tekintetében, és a kötelező köztes szakaszok felett sem rendelkezünk kontrollal. Vagy a szenvedés és fájdalmas csapások taszítanak minket előre hátulról, vagy egy céltudatos, tudatos és módszeres folyamat húz minket maga után. Az egyetlen szabadságunk abban rejlik, hogy tudatosan választjuk a terv megismerését, megértjük, hogyan működik a rendszer, hogy fokozatosan közelebb vigyen minket az elrendelt célhoz. Ez a választás arról szól, hogy folyamatosan felkészítjük és igazítjuk magunkat a közeledő szakaszokra, lehetővé téve, hogy a szükséges, dinamikus belső változásokat és forradalmakat a lehető legtisztábban és legsimábban éljük meg. Minden szakasz egy újjászületés, mintha teljesen újrakezdenénk a folyamatot.
Minden szakaszban egyre mélyebb, durvább és nehezebb rétegeit kell feltárnunk veleszületetten egoista, rákhoz hasonló természetünknek. Ezután a Teremtőhöz fordulunk, kérve Tőle, hogy kölcsönözze nekünk tiszta, önzetlen és feltétel nélkül szerető tulajdonságait és szándékait. Ezek az isteni attribútumok lehetővé teszik számunkra, hogy elfedjük, semlegesítsük és kiegészítsük az egyre vastagabb és nyersebb negatív aspektusokat az egónkból, minden alkalommal egyre bővülő „isteni ruházatot” vonva magunkra. Minden lépéssel pontosabban, tisztábban és mélyebben értjük meg a Teremtő bennünk végzett munkáját.
Ez egy megállás nélküli folyamat, amelyből nincs kiszállás vagy pihenés. Abban a pillanatban, amikor befejezünk egy szakaszt, elfedve a feltárt „veleszületett gonoszt” a Teremtő isteni tulajdonságaival, úgy érezhetjük, hogy valami nagyot értünk el. Azonban azonnal ráébredünk, milyen messze vagyunk még a „végső korrekciótól”, ahol az ego legmélyebb és legdurvább rétegei is feltárulnak és korrigálódnak. Ez a felismerés érvényteleníti az előző „eredményt”, arra kényszerítve minket, hogy újraszámoljunk és tovább lépjünk. A folyamat minőségi: minél közelebb kerülünk a Teremtőhöz való teljes hasonlósághoz, annál érzékenyebbé válunk. A végső korrekció iránti vágyunk fokozódik, így még a legvékonyabb, korrigálatlan ego-réteg is azt az érzést kelti, mintha eddig semmit sem értünk volna el.
Amint felismerjük, hogy még mindig távol vagyunk a Teremtővel való teljes egyenlőségtől – amit az Ő „isteni szándékával” érünk el, amely elfedi bennünk az összes feltárt „gonoszt” –, teljesen meg kell semmisítenünk és fel kell adnunk jelenlegi állapotunkat, mintha annak semmilyen értéke nem lenne, és tiszta lappal, teljes újjászületéssel kell kezdenünk. Az ego minden új szintje megzavarja a Teremtő erővel való korábbi kapcsolatunkat, teljes újjászületést követelve. Azonban nem nulláról indulunk. Az előző szakaszok tapasztalatai és emlékei felhalmozódnak, alapot nyújtva a következő szint megközelítéséhez.
A folyamat fokozatos, mint egy létra megmászása lépésről lépésre. Mivel veleszületett természetünk ellen dolgozunk, olyan tulajdonságokat, képességeket és szándékokat szerezve, amelyekről korábban nem volt tapasztalatunk vagy megértésünk, az utazásnak rétegről rétegre kell kibontakoznia. Csak annyi érzékeny, pusztító egoista anyagot kezelünk, amennyit fel tudunk ismerni és meg tudunk dolgozni anélkül, hogy teljesen tönkretennénk magunkat. Ez olyan, mintha rendkívül robbanékony anyaggal dolgoznánk, amelyet fokozatosan és nagy gonddal kell feltárni és biztosítani. Csak az egyik szint befejezésével léphetünk tovább a következőre. Ha nem fedjük le teljesen az aktuális ego-réteget a Teremtő isteni szándékával, nem tudjuk szembenézni az újonnan feltárt, nehezebb egoista természettel. A folyamat mégis megállíthatatlan, és tovább lépünk, még nagyobb kihívásokkal szembesülve, amelyek mélyebb isteni segítséget igényelnek.
A megszerzett tapasztalatok ellenére minden új szakasz „lelki földrengésként” érkezik, teljesen felforgatva valóságunkat, teljes megtisztulást, újraindítást és újraszámítást követelve, mintha nulláról kezdenénk. Az egyetlen teremtő és irányító erő irányítja ezt a folyamatot, egyszerre ébresztve fel bennünk az ego mélyebb, durvább rétegeit, miközben biztosítja a szükséges „isteni burkolatot” annak semlegesítésére és kiegészítésére.
Ebben az isteni utazásban nincs pihenés; a hajtóerő szünet nélkül mozgatja a fejlődést. Szerepünk az, hogy a lehető leggyorsabban felismerjük az újonnan feltárt egoista réteget, tudatosan és önként kérve a Teremtő segítségét ennek a nyersanyagnak az elfedésére és kiegészítésére. Megfelelő felkészüléssel előre készülhetünk a következő állapotra az aktuális állapot teljes megoldásával és a mélyebb, durvább egoista vágyak következő lehetőségének proaktív keresésével, hogy azokat a Teremtőtől tudatosan kölcsönzött „isteni szándékkal” kiegészítsük és hasznosítsuk. Minél felkészültebbek és érzékenyebbek vagyunk ezekre a dinamikus változásokra, annál gyorsabban és zökkenőmentesebben tudjuk kezelni az új egoista anyagot.
Az egyre robbanékonyabb és pusztítóbb egoista anyag kezelése egyedi „védőburkolatot” igényel – a pontos „isteni szándékot”, amelyet a Teremtőtől kell kérnünk. Az új állapot felé való teljes megtisztulással és átadással, az új, nehezebb és durvább egoista vágyak bármilyen beteljesülésének elutasításával képessé válunk arra, hogy megfigyeljük, ízleljük és mérjük ezeket az új vágyakat. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy kiszámítsuk, mennyi védőburkolatra van szükségünk a Teremtőtől. Csak akkor, ha megkapjuk ezt a gondosan kalibrált „isteni szándékot”, fogadhatjuk el óvatosan az egoista vágyak beteljesülését, biztosítva, hogy ezt kizárólag a Teremtő elégedettségének érdekében tegyük, aki szeretetteljesen arra törekszik, hogy éltető energiájával betöltsön minket. Ebben a szakaszban csak annyit fogadunk el, amennyit a megfelelő adományozó szándékkal kezelni tudunk – mint egy alkoholista, aki pontosan tudja, mennyit ihat anélkül, hogy elveszítené az önuralmát. Ez olyan, mintha lassan nyitnánk egy szelepet, hogy robbanékony anyagot engedjünk ki, biztosítva, hogy ne lépje túl a biztonsági határokat.
Ez az érzékenység – az ébredező egoista vágyak felismerése, az önkorlátozás a szükséges szándék kiszámítása előtt, és a beteljesülés elfogadása a megfelelő szándékkal – a megfelelő lelki környezeten múlik. Ebben a környezetben tanulmányozzuk a fejlődés tervét, és gyakoroljuk az egoista hajlamok vagy szándékok folyamatos felismerését, amelyek bennünk felmerülnek, lehetővé téve, hogy a lehető leghamarabb, a megfelelő módon forduljunk a Teremtőhöz.
Az ideális lelki környezet egy hiteles lelki tanítóból, egy megfelelő lelki módszerből támogató anyagokkal, és egy kis csoportból áll, akik aktívan tanulják és gyakorolják ezeket a folyamatokat együtt. Az egoista vágyak ébredését és azok megfelelő szándékkal való beteljesítését a csoport tagjai között valóságosan és realisztikusan kell gyakorolni, hogy kézzelfogható érzelmi benyomásokat és tapasztalatokat hozzunk létre. Csak ilyen gyakorlás révén tudjuk internalizálni a folyamatot, átalakítva azt elméletből élő valósággá, amely egyre közelebb vezet minket a Teremtőhöz és emberi célunk beteljesítéséhez.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás