Egy egészen más nézőpont: menekülés az egocentrikus mátrixból

A legtöbb ember nem veszi észre, hogy milyen mélyen bezárva él a saját szubjektív észlelésében. A valóságot nem objektíven, „ahogy van” tükröződik előttünk, hanem egy egocentrikus, önző és individualista szemüvegen keresztül. Amikor másokat vagy a világot figyeljük, nem látjuk őket valójában. Ehelyett egy olyan valóságképet alkotunk, amely összhangban áll az egónk vágyaival, amelyet az örömök állandó keresése és a fájdalom elkerülése vezérel. Ez az önigazoló mechanizmus torzítja a megértésünket, és bezár minket egy személyes, szubjektív tapasztalatokból álló „mátrixba”.

Az egocentrikus börtön felismerése

Ahhoz, hogy egyáltalán elkezdjük érzékelni ezt a bezártságot, egyedi megközelítésre van szükség: egy támogató, egymást erősítő környezetre, ahol az egyének együtt dolgoznak azon, hogy túllépjenek saját önérdekeiken. Ebben a környezetben kialakul egy formálható tér – egy út ki az ego Mátrixából. Itt megpillanthatunk egy radikálisan más létezési módot, amely az önközpontú észlelés korlátain túl működik. Ez a váltás azonban alapvető természetünk mélyreható és példátlan változását igényli.

Alapértelmezés szerint az emberi létezés ösztönös, egoista vágyak által vezérelve a személyes kiteljesedésre törekszik. Ezek a vágyak, amelyek folyamatosan változnak és erősödnek, a környező világ által alakulnak. A mai fogyasztásvezérelt társadalomban végtelen kísértések bombáznak minket, ami tovább táplálja a nagyobb státusz, a több vagyon és az elismerés iránti könyörtelen hajszát. Ami ma kielégít minket, holnap már nem elég, és így folytatódik a kielégítetlen vágyak ciklusa, amely meghatározza anyagi világunkat.

Az ego túli spirituális valóság

Ezzel szemben az egoista szférán túl létezik egy „spirituális valóság” – egy tökéletes beteljesülés állapota, ahol bárki elérheti a határtalan elégedettséget. Természetes vágyaink azonban nem állnak összhangban ezzel a valósággal. Velünk született hiányosságaink önközpontúak, gyakran mások rovására teljesülnek, és nem képesek kapcsolatba lépni a spirituális létezésre jellemző önzetlen, feltétel nélküli szeretettel.

A spirituális valóságot egyetlen, jóságos erő irányítja, amelyet a tiszta, önzetlen adakozás jellemez. Ahhoz, hogy érzékeljük és részt vegyünk ebben a valóságban, rá kell hangolódnunk a frekvenciájára, hasonlóan ahhoz, ahogy a rádió beállítja a jelet. Ehhez olyan tulajdonságokat kell fejlesztenünk, amelyek teljesen ellentétesek velünk született, egoista természetünkkel – ez egy olyan átalakulás, amely „természetfelettinek” tűnik, mert ellentmond az alapvető ösztöneinknek.

Az átalakulás kihívása

Kezdetben azok, akiket a spiritualitás vonz – akár kíváncsiságból, szenvedésből, akár egzisztenciális kérdésekből –, egoista gondolkodásmódjukkal közelítik meg. Spirituális „titkokat” akarnak felfedezni, vagy végtelen beteljesülést elérni maguk számára. Idővel azonban rájönnek, hogy az igazi spiritualitás radikális változást igényel: egy új vágy kialakulását, amely önzetlen, istenhez hasonló tulajdonságok, a szeretet és az adakozás iránti vágy. Ez a vágy nem létezik természetesen bennünk, ahogyan nincs velünk született vágyunk arra, hogy extra végtagok nőjenek nekünk.

Ennek a vágynak a kialakítása egyedi környezetet igényel: egy kis, elkötelezett csoportot, amelynek tagjai elkötelezettek egymás spirituális fejlődésének támogatásában. Ez a csoportdinamika kettős kihívást jelent az egónak. Az egyéneknek nemcsak olyan tulajdonságok elsajátítására kell törekedniük, amelyek ellentétesek velük született természetükkel – amely minden erejével ellenáll a változásnak –, hanem saját fejlődésüknél előbbre kell tartaniuk társaik fejlődését. Ez a kölcsönös elkötelezettség elengedhetetlen az ego valódi természetének feltárásához: egy olyan erőnek, amely alapvetően önző, individualista és kizsákmányoló.

Az út a spirituális áttöréshez

A csoporton belüli kitartó erőfeszítések révén az egyének fokozatosan felfedezik egoista hajlamaik mélységét. Csak akkor kezdhetnek el meríteni abból az egyedülálló, átalakító erőből, amely megkülönbözteti bennük a kialakuló „emberi megfigyelőt” az eredeti egoista énjüktől, ha alázatosan elfogadják ezt a valóságot, és elkötelezik magukat a változás mellett. Évekig tartó kitartó munkával a csoport olyan kollektív törekvést alakít ki, amely elég erős ahhoz, hogy ellensúlyozza a világi vágyakat és kísértéseket.

Ez az út egy kritikus fordulópontra vezet. A csoport tagjai felismerik, hogy spirituális érzékelés nélkül életüknek nincs értelme, ugyanakkor hiányzik belőlük az ego által vezérelt létezésből való teljes kivonuláshoz szükséges elsöprő vágy. Az egót életüket és mások életét megmérgező káros erőnek tekintik, de nehezen tudják elképzelni, hogy életüket kizárólag a spirituális valóság jóságos ereje irányítsa. Ez kétségbeeséshez vezet – egy „zsákutcához”, ahol a visszatérés a hétköznapi életbe lehetetlennek tűnik, a spirituális fejlődés pedig elérhetetlennek.

Az imádság előtti imádság

Ezen a küszöbön mély felismerés születik: a csoportnak hiányzik az ego teljes elhagyásához szükséges „természetfeletti” vágy. Ez a felismerés „imádság előtti imádságot” vált ki – egy kétségbeesett könyörgést a spirituális létezés iránti valódi vágyért. Az elviselhetetlen fájdalomból és kétségbeesésből született imádság a áttörés küszöbét jelzi. Elismeri a teremtő erő iránti teljes függőséget, amely biztosítja az ego túllépéséhez szükséges hiányt és beteljesülést.

Ez a folyamat nem arról szól, hogy kizárólag erőfeszítéssel érjük el a beteljesülést. A spirituális valóság a beteljesülés óceánja, mindig jelen van és hozzáférhető. A kihívás abban rejlik, hogy kialakítsuk a megfelelő „edényt” – az önzetlen szeretettel és adakozással összhangban lévő vágyat. A csoport közös munkája egy mélyről jövő elkötelezettséget alakít ki az „abszolút kölcsönös garancia” iránt, amelyben minden egyes egyén kizárólag a többiek támogatására létezik. Ez az elv tükrözi a teljesen integrált valóság alapvető törvényét, amelyben minden elem a egész optimalizálása érdekében létezik.

Folyamatos törekvésben élni

A csoport feladata, hogy folyamatos „imádságot imádság előtt” tartson fenn, biztosítva, hogy az alkotó erő ellátja a spirituális vágyat, amely ahhoz szükséges, hogy az ego felett lebegve maradjon. Ez az állapot állandó éberséget igényel, mivel az ego visszanyeri az irányítást, ha a spirituális törekvés meggyengül. Az ego destruktív tendenciái és az alkotó erő tápláló szeretete közötti kontraszt éles, objektív valóságérzékelést biztosít, amely ezeknek az egymással szemben álló szélsőségeknek a összehasonlító tudatosságán alapul.

Ezen gyakorlat révén a csoport tagjai kölcsönös garanciát kezdenek megtestesíteni, kezdetben a kis körükön belül, majd fokozatosan kiterjesztve azt a valóság minden rétegére – az emberekre, állatokra, növényekre és élettelen tárgyakra. Ez a kiterjedés tükrözi a végső célt: az egymással összekapcsolt, életet tápláló rendszerhez való igazodást, amelyet a szeretet és az adakozás egyetlen ereje irányít.

Következtetés

Az egocentrikus Mátrixból való kiszabadulás egy átalakulást hozó utazás, amely kitartó erőfeszítést, kölcsönös támogatást és hajlandóságot igényel arra, hogy szembenézzünk és túllépjünk a velünk született természetünkön. Azáltal, hogy egy elkötelezett csoporton belül kollektív vágyat ápolunk a spirituális tulajdonságok iránt, az egyének kiszabadulhatnak a szubjektív észlelésből, és összhangba kerülhetnek az önzetlen, jóságos erővel, amely a valódi valóságot irányítja. Ez az út nem a személyes haszonszerzésről szól, hanem másokért való létezésről, amely végső soron hozzájárul egy harmonikus, összekapcsolt létezéshez, amely tükrözi a spirituális beteljesülés lényegét.