Miért vágyom a Teremtő érzésére?

Létezésünk középpontjában egy mélyreható cél áll: felfedni és összekapcsolódni a valóságot teremtő és irányító egyetlen, jóságos erővel. Ez az erő, a Teremtő, rajtunk keresztül hat, arra ösztönözve minket, hogy lépjünk túl velünk született természetünkön, és igazodjunk önzetlen, szerető lényegéhez. Ám e cél alatt egy mélyebb kérdés lüktet – nem csupán miért törekszünk erre a kapcsolatra, hanem mi hajt minket arra, hogy ilyen intenzitással vágyjunk rá, és mit veszíthetünk, ha nem tudjuk elérni.

Vágyunk szíve

A Teremtőhöz hasonlóvá válni nem pusztán feladat; ez egy elhívás, amely megköveteli, hogy feladjuk minden más vágyunkat, törekvésünket és célunkat. Ez egy olyan utazás, amely minden áldozatot megér, mert valami rendkívülit ígér – egy olyan élményt, amely újradefiniálja létezésünk lényegét. A Teremtő tiszta, feltétel nélküli szeretet, amely szüntelenül ad életet és fényt, akár a Nap, amely viszonzás nélkül ad. Ezzel éles ellentétben mi egy egocentrikus, önző természettel születünk, amelyet individualista ösztönök hajtanak, és elvonnak minket ettől az isteni lényegtől.

Ez a velünk született ellentét nem hiba, hanem a valóság evolúciós folyamatának szándékos tervezése. Az önző ösztöneink elleni folyamatos küzdelem által ismerjük fel, ellenőrizzük és fogadjuk el a Teremtő „isteni tulajdonságait”. Ez a dinamikus feszültség egy egyedi megfigyelőt formál bennünk – egy tudatosság szikráját, amely képes érzékelni mind az egoista, mind az önzetlen erőket, egyensúlyban tartani őket, és egyetlen, harmonikus egésszé szőni. Mint egy érme két oldala, ezek az ellentétes tulajdonságok feltárják a valóság teljes képét, felfedve a Teremtőt, mint minden létezés forrását.

Az út a kinyilatkoztatáshoz

Ennek az átalakító utazásnak a megkezdéséhez először szembe kell néznünk egoista természetünk teljes mélységével – egy olyan természettel, amely ellenőrizetlenül rákként fogyaszt és pusztít. Ez egy egyedi módszert és támogató környezetet igényel, mert korlátozott, önközpontú perspektívánkból nem tudjuk közvetlenül érzékelni vagy felfogni a Teremtőt. Ehelyett a Teremtő tulajdonságait – az önzetlen szeretetet és a feltétel nélküli adakozást – másokkal való kapcsolatainkon keresztül tanuljuk meg művelni, akik ugyanerre a célra törekszenek.

Egy spirituális csoportban, amelyet kölcsönös elkötelezettség és odaadás köt össze, gyakoroljuk ezeket az isteni tulajdonságokat velünk született természetünk ellenében. Itt a Teremtőt nem elszigetelten találjuk meg, hanem azokban a tökéletes, szeretetteljes kapcsolatokban, amelyeket egymással alakítunk ki. Amikor elveszítem magam mások vágyaiban, és csak arra törekszem, hogy teljes odaadással teljesítsem szükségleteiket, túllépek az egómon. E kölcsönös garancia állapotában, ahol minden tagot hűséges szövetségesek vesznek körül, akik minden szükségletet gondoskodással elégítenek ki, megszabadulunk az önmagunkkal való törődéstől. Ebben az önzetlen szeretet hálózatában a Teremtő feltárul.

A spirituális valóság paradoxona

Itt rejlik a spirituális valóság gyönyörű, ám kihívásokkal teli paradoxona: amikor megszűnök önmagamért létezni – amikor egoista vágyaimat korlátozom és mások szolgálatára irányítom – összekapcsolódom minden élet forrásával. Önérdekem feladásával csatornává, artériává válok, amelyen keresztül a Teremtő életet tápláló áramlása másokhoz jut. Amikor „én” már nem vagyok jelen, önmagamért követelve, mindent végtelenül megkapok. Semmi sem tapad hozzám; nem tartok meg semmit, minden beteljesülést továbbadok másoknak, és az ő örömükben találom meg a magamét, mint egy szülő, aki gyermeke boldogságában gyönyörködik.

Ebben az állapotban nem „én” találom meg a Teremtőt, hanem barátaim és a körülöttem lévő világ éli át ezt a kinyilatkoztatást a közös kapcsolatunkon keresztül. Saját vágyaim, amelyek természetüknél fogva egoisták, irrelevánssá válnak. Ehelyett mások törekvéseit gyűjtöm össze, kiterjesztve önmagam érzékelését az egész valóságra. Ahogy ezt a kollektívát szolgálom, beteljesülök, nem magamért, hanem mindenkiért.

Az igaz élet íze

Még egy futó pillantás is az önzetlen szeretetről – a Teremtő életet teremtő erejéről – leírhatatlan érzéssel tölt el bennünket az igaz életről. Amíg fenntartjuk ezt az állapotot, a Teremtő élő rendszerének részei vagyunk, vibrálóak és egészek. De amikor egoista szándékok kúsznak be, megszakítva ezt a kapcsolatot, élettelennek érezzük magunkat, mint zombik, akik egy értelem nélküli világban bolyonganak. Ez a kontraszt, amelyet velünk született egónk hoz létre, független megfigyelőként tart minket a földön, lehetővé téve, hogy tanúi legyünk a Teremtő végtelen szeretetének anélkül, hogy teljesen feloldódnánk benne.

Mégis, még ez az élet a Teremtő rendszerében sem önmagunkért van. Nem személyes haszonért vágyunk élni, hanem azért, hogy összekötőként szolgáljunk, a Teremtő szeretetét továbbítva minden teremtménynek. A világ, amely még mindig széttöredezett és válságokkal terhelt, sóvárog ez után az integráló erő után. Az elviselhetetlen fájdalom, amelyet az emberiség egoista elszigeteltségben való csapdájának látványa okoz, táplálja szerelmi vágyódásunkat, kétségbeesett vágyunkat, hogy helyreállítsuk az élet áramlását mindenki számára.

Határtalan anyai szeretet

Nem csupán azért vágyunk a Teremtő érzésére, hogy magunk éljünk, hanem hogy olyanokká váljunk, mint Ő – az élet teremtői és táplálói, egy mindent átölelő, határtalan anyai szeretet által hajtva. Ez a szeretet egyszerre öröm és teher, ragyogó boldogság, amelyet az a perzselő fájdalom mérsékel, hogy nem mindenki kapta még meg. Arra törekszünk, hogy ezt a szeretetet továbbadjuk másoknak, hogy a világot egésszé és virágzóvá lássuk, a Teremtő életet támogató ereje által egyesítve.

Ebben a cselekedetben igazoljuk a Teremtőt, megerősítve jóságát, mint a valóság egyetlen működő erejét. Az Ő elégedettsége abban rejlik, hogy képesek vagyunk megismerni és érezni, mit jelent az életet istenien szeretettel teremteni, mint a gyermekek, akik szüleik lényegét tükrözik. A végtelen öröm, amelyet ebben a partnerségben tapasztalunk, csak a hiányának fájdalmával vetekszik – ez a kontraszt tart minket arra ösztönözve, hogy továbbra is mindenki számára megosszuk ezt a szeretetet.

Cselekvésre való felhívás

Ezért vágyunk a Teremtő érzésére: hogy szeretetének edényeivé váljunk, hogy meggyógyítsuk a megtört világot, és megtapasztaljuk az élet önzetlen odaadással való teremtésének páratlan beteljesülését. Az út nehéz, megköveteli, hogy szüntelen küzdelemben lépjünk túl természetünkön. Ám a jutalom mérhetetlen – örök kapcsolat minden élet forrásával, partnerség a Teremtővel, és az öröm, hogy szeretetét a valóság minden szegletébe áramoltatjuk.

Kötelezzük el magunkat e szent cél mellett, szeressünk határok nélkül, szolgáljunk elvárások nélkül, és tárjuk fel a Teremtő fényét egy olyan világban, amelynek erre oly kétségbeesetten szüksége van. Mert ebben a cselekedetben nemcsak a Teremtőt találjuk meg, hanem emberi mivoltunk legigazibb kifejezését is.