Értelmezés és spirituális valóság

Bevezetés

Az emberi létezés egy véges világban zajlik, amelyet az idő, a tér és a mozgás koordinátái határoznak meg. Valóságérzékelésünket erőteljesen befolyásolja az egónk, amely egy szubjektív “Mátrixot” hoz létre, hajszolva az örömöt és kerülve a fájdalmat. Ez a cikk azt vizsgálja, hogyan torzítja egónk az érzékelésünket, mi a spirituális idő természete, és hogyan léphetünk túl az egón, hogy közelebb kerüljünk a Teremtőhöz önzetlen szándékok és céltudatos környezet által.

Az ego és az idő illúziója

Egónk egy illuzórikus valóságot teremt, ahol az idő nem lineáris előrehaladás, hanem ok-okozati állapotok láncolata, amelyek mindegyike előre meghatározott céllal vezet egy fix kiindulási ponttól egy elkerülhetetlen végpontig. Az ego késlelteti előrehaladásunkat ezekben az állapotokban, visszahúzva minket, hogy maximalizálja a személyes örömöt, figyelmen kívül hagyva a következő állapotra való megfelelő felkészülést. Ennek eredményeként csak akkor lépünk tovább, amikor jelenlegi állapotunk elviselhetetlenné válik, mélyítve a válságokat és a szenvedést.

Ebben az értelemben az idő egy belső érzés. Az ego “héjai” meghosszabbítják az idő érzékelését, mivel uralják reakcióinkat, megakadályozva, hogy helyesen válaszoljunk minden állapotra. Az ego fokozatos függetlenítésével az idő érzékelését egyetlen ponttá sűríthetjük, akár a fizikai halál révén, amely elválaszt minket a fizikai érzékeléstől, akár egy céltudatos spirituális gyakorlattal, amely elválaszt minket az egoista szándékoktól.

Az ego túllépése

Az ego fölé emelkedéshez az önző, kizsákmányoló szándékokat tiszta, szerető és adakozó szándékokká kell alakítanunk. Ez az átalakulás egy egyedi környezetben zajlik – egy zárt, kölcsönösen elkötelezett és kiegészítő közösségben –, egy különleges módszer segítségével, amely természetes fejlődési erőket vonz be. A Teremtő szándékaival – az önzetlen szeretettel és adakozással – való összehangolódással túllépünk a fizikai világon, és belépünk egy spirituális valóságba, ahol a Teremtőhöz való közelségünket a Vele való tulajdonságaink hasonlósága alapján mérjük.

A fizikai világ, amely mentes a Teremtő közvetlen kapcsolatától, egy mesterséges buborékként működik, ahol ösztönösen cselekszünk, egoista vágyak által hajtva fogyasztunk és pusztítunk. Azonban ebben a világban elkezdhetjük az átmenetet a tettektől a szándékok felé egy támogató környezetben való részvétellel. Itt az egyének önzetlen szándékokat sajátítanak el, szembeszállva veleszületett egoista természetükkel, és összehangolják “érzékelő edényüket” a Teremtő tulajdonságaival.

Érzékelés és valóság

Valóságérzékelésünk alapvetően szubjektív, egoista szándékainkon és számításainkon keresztül szűrve. Biológiailag a külső impulzusokat egy személyes apparátus dolgozza fel, amelyet úgy értelmezünk, hogy az öröm hajszolását vagy a fájdalom elkerülését szolgálja. Ez egy zárt, ego-vezérelt Mátrixot hoz létre, ahol tévesen azt hisszük, hogy az igazi valóságot tapasztaljuk. Még másokkal való interakcióink is torzak, mivel csak azért hallgatunk, hogy megerősítsük saját nézőpontunkat vagy bizonyítsuk felsőbbrendűségünket.

Figyelemre méltó, hogy mesterségesen is létrehozhatunk érzékeléseket az agyban lévő idegvégződések stimulálásával külső input nélkül, ami tovább mutatja valóságunk illuzórikus természetét. E torzítás elkerüléséhez mások vágyainak érzékelésére és betöltésére kell törekednünk, túllépve az idő és tér korlátain, hogy kevésbé korlátozott valóságot érzékeljünk.

Spirituális elérés és a Teremtő

A spirituális birodalomban az igazi elérés kétségtelen, zsigeri érzékelést jelent, ami a fizikai világban lehetetlen az ego befolyása miatt. Csak a spirituális valóságba lépve, ahol önzetlen, “isteni szándékokon” keresztül cselekszünk, kezdhetjük megérezni és elérni a Teremtőt. Ez az elérés nem a Teremtő lényegére vonatkozik, amely felfoghatatlan marad, hanem az Ő “teremtési gondolatára” – arra a vágyára, hogy jót tegyen teremtményeivel.

A Teremtő, akit BoReh-nek (héberül “jöjj és lásd”) neveznek, az Végtelenség állapotát képviseli, az önzetlen szeretet és adakozás abszolút kifejeződését. Ezt részben érhetjük el spirituális utunk során, arányosan a Vele való tulajdonságaink hasonlóságával. Amikor veleszületett természetünkkel ellentétesen cselekszünk, a Teremtő tulajdonságait testesítve meg önzetlen tettekkel, megtapasztaljuk az Ő jelenlétét, amely manipulál minket, “szokatlanul” viselkedve az isteni szeretettel összhangban.

Út a végtelenség felé

A spirituális elérés felé vezető út magában foglalja az új állapotokra való proaktív reagálást, amelyeket a Teremtő fejlődési terve ébreszt fel. Ahelyett, hogy ösztönösen reagálnánk az ego-vezérelt törvények szerint, egy támogató környezetben készülünk fel, hogy összehangolódjunk a Teremtő tulajdonságaival. Ez a tudatos felkészülés lehetővé teszi, hogy pozitívan fogadjuk az új állapotokat, üzemanyagként használva őket a további spirituális emelkedéshez.

A végső cél a Végtelenség állapota – egy tökéletes, kölcsönösen integrált rendszer, ahol az egyének egyetlen organizmus sejtjeiként működnek, kizárólag a kollektíva javára létezve. Ebben az állapotban a Teremtő életet teremtő és fenntartó erejét közvetítjük magunkon keresztül, elérve a Vele való tulajdonságaink egyre nagyobb hasonlóságát a tökéletesített kölcsönös kapcsolatokon keresztül.

Következtetés

Valóságérzékelésünket az ego formálja, egy szubjektív Mátrixba zárva minket, amelyet az idő, a tér és a mozgás irányít. Az ego önzetlen szándékokkal és céltudatos környezettel való túllépésével felemelkedhetünk e illuzórikus világ fölé, és beléphetünk a spirituális valóságba. Itt összehangolódunk a Teremtő tulajdonságaival, elérve az Ő teremtési gondolatát tiszta szeretet és adakozás által. A Végtelenség felé vezető út tudatos felkészülést, kölcsönös elkötelezettséget és a Teremtővel való hasonlóság könyörtelen keresését igényli, átalakítva érzékelésünket és létezésünket isteni céllá és egységgé.