Spirituális orosz rulett: utazás az Isteni Kapcsolat felé

A Teremtés Egyetlen Gondolata

A létezés középpontjában egy egyetlen, mindent átfogó valóság áll – a teremtés isteni gondolata, amely mindent összefűz. Ez a gondolat, amely az élet egyetlen forrásából ered, nem csupán egy ötlet, hanem egy céltudatos szándék: hogy a teremtést határtalan örömmel és gyönyörrel töltse meg. Mi, mint e teremtés részei, ebben a zökkenőmentes valóságban létezünk, és célunk, hogy összhangba kerüljünk ezzel az isteni szándékkal. Feladatunk, hogy önmagunkból olyan egyedi eszközt formáljunk – egy finoman hangolt műszert –, amely képes befogadni, megérteni és megtestesíteni a Teremtő szerető és adakozó hozzáállását.

Ez nem egyszerű feladat. Velünk született természetünk éles ellentétben áll a Teremtő önzetlen szeretetével. Önző, individualista és kizsákmányoló hajlamokkal születtünk, ösztönösen arra törekszünk, hogy önmagunkat helyezzük mindenek fölé. Mégis, éppen ez az ellentét teremti meg spirituális utazásunk alapját. Csak úgy kezdhetjük el érzékelni és elérni a Teremtő gondolatát – az Ő isteni viszonyulását hozzánk –, ha felülemelkedünk önző ösztöneinken, és önzetlen, szerető hozzáállást fejlesztünk ki.

Az ellentét tánca

Nem magát a Teremtőt érjük el; sokkal inkább az Ő gondolatát, az irántunk való szerető szándékát ismerjük meg. Ehhez úgy kell viszonyulnunk Hozzá, hogy ugyanazt az önzetlen, adakozó hozzáállást tükrözzük. De hogyan érhetjük ezt el? A válasz nem az egyedüli elmélkedésben rejlik, hanem a másokkal és az egész teremtéssel való kapcsolatainkban. Azáltal, hogy önzetlenül és feltétel nélkül szeretjük és szolgáljuk a többieket, kezdünk összhangba kerülni a Teremtő frekvenciájával. Azáltal, hogy feloldjuk egónkat, és eggyé válunk mások szükségleteivel, ráhangolódunk a Teremtő gondolatának „megfelelő frekvenciájára”, amely lehetővé teszi számunkra, hogy felismerjük és tanulmányozzuk az Ő hozzánk való cselekedeteit, miközben mi is hasonlóképpen cselekszünk mások felé.

Itt az ego paradox, mégis kulcsfontosságú szerepet játszik. Önző természetünk, önközpontú világnézetével és vágyaival, az az alap, amelyhez viszonyítjuk előrehaladásunkat. E kontraszt nélkül fennállna a veszély, hogy teljesen elveszünk a Teremtő szeretetében, és feloldódunk az Ő lényegében anélkül, hogy megőriznénk egyedi identitásunkat. Az ego, bár kezdetben akadály, a spirituális folyamat létfontosságú eszközévé válik. Ez az ellenállás, amelyet le kell győznünk, a súly, amelyet meg kell emelnünk, hogy erősebbé váljunk, és az árnyék, amely láthatóvá teszi az isteni szeretet fényét.

Az emberi megfigyelő: két világ egyensúlya

Célunk elérése érdekében „Emberi megfigyelővé” kell válnunk – egy független tudatossággá, amely képes két ellentétes erő között állni: az ego önző világnézete és a Teremtő önzetlen, szerető hozzáállása között. Ez a megfigyelő két gyeplőt tart a kezében: az egyik az ősi egót, az egyetlen entitást, amely a Teremtő lényegén kívül létezik, a másik pedig a Teremtő isteni tulajdonságait fogja. E két erő egyensúlyozásával fokozatosan „felöltözzük” a Teremtő attribútumait, egyre erősebbé válunk a szeretetben és adakozásban, miközben felismerjük és kezeljük az ego húzását.

Ez a finom egyensúly csak egy támogató emberi környezetben érhető el – egy olyan közösségben, amelynek tagjai elkötelezettek a kölcsönös fejlődés iránt. Együtt segítjük egymást abban, hogy „kilépjünk és túllépjünk” az egón, egy egyedi és átalakító játékban részt véve. Ez a játék, amelyet az általunk fizikai világnak nevezett illuzórikus mátrixban játszunk, lehetővé teszi számunkra, hogy úgy cselekedjünk, hogy tetteink ellentmondanak valódi szándékainknak. A mindennapi életben gyakran tettetjük, hogy törődünk másokkal, miközben titokban saját érdekeinket követjük. Velünk született önzőségünk még a legkedvesebb tetteinket is megfertőzi, mivel kizárólag önmagunk érdekében cselekszünk.

Mégis, ebben a különleges környezetben kihasználhatjuk az emberi hajlamot a megtévesztésre egy magasabb cél érdekében. Spirituális „orosz rulettet” játszunk, csábítva és provokálva egymást az igaz, önzetlen szeretet felé. Azáltal, hogy „mintha” már megtestesítenénk a Teremtő szerető szándékát – tettetve, hogy feltétel nélkül szolgálunk másokat –, olyan egyedi természeti erőket vonzunk magunkhoz, amelyek fokozatosan átalakítják szándékainkat. Ami kezdetben színjáték, az valóságossá válik. Kölcsönös erőfeszítéssel és a megfelelő környezettel a hamis tetteink isteni változást hívnak elő, felváltva önző indítékainkat egy „isteni szándékkal”, hogy kizárólag mások érdekében cselekedjünk, és rajtuk keresztül a Teremtőért.

Az átkelés a küszöbön

Ez a spirituális játék nem kockázatmentes. Megköveteli, hogy feladjuk egoista identitásunkat, hogy megalázzuk és semmissé tegyük magunkat mások és a Teremtő előtt. Az emberi irigység, vágy és becsület tulajdonságait kihasználva toljuk és húzzuk egymást egy új valóság felé – egy spirituális dimenzióba, amelyet korábban el sem tudtunk képzelni. Mint egy szilvából kipréselt mag, egy gyenge spirituális szikra születik bennünk, törékeny, mégis hatalmas lehetőségekkel. Ez az Emberi megfigyelő születése, egy tudatosság, amely képes mindkét oldalról érzékelni a valóságot: az egoista és az altruista perspektívából.

Amint átlépjük ezt a küszöböt, elkezdjük érzékelni a Teremtő működő erejét, amely rajtunk keresztül áramlik. Spirituális eléréseink abban rejlenek, hogy felismerjük, hogy ezt a jóindulatú erőt teljes mértékben irányítjuk, és legnagyobb örömünk abból fakad, hogy hagyjuk, hogy ez az erő rajtunk keresztül áramoljon, hogy táplálja az egész teremtést. Átlátszó csatornákká válunk, hűséges eszközökké, amelyeken keresztül az élet egyetlen forrása létrehozza és fenntartja a létezést. Ebben az állapotban mély érzést tapasztalunk, mintha mi magunk lennénk az élet forrása, miközben tökéletesen összhangban állunk a Teremtő gondolatával önzetlen tetteink és szándékaink által.

A végső partnerség

Ezen utazás csúcspontja a Teremtővel való tökéletes, kölcsönös kötelék – egy olyan partnerség, mint két szerelmes, akik zökkenőmentesen összefonódnak. Azáltal, hogy átadjuk magunkat a teremtés egyetlen gondolatának, és tetteinket az Ő szerető szándékával összehangoljuk, elérjük a legnagyobb lehetséges örömet és beteljesülést. Ez nem az én elvesztése, hanem valami nagyobbá való átalakulás: egy tudatos, független megfigyelővé, aki a valóság teljes mélységét érzékeli, harmonizálva az ego ellenállását a Teremtő határtalan szeretetével.

Ez a spirituális „orosz rulett” az isteni kapcsolódás útja. Merész, érzelmes és átalakító játék, amely arra hív minket, hogy lépjünk túl természetünkön, fogadjuk el az ellentétet, és váljunk a Teremtő partnereivé a teremtés örök táncában. Kölcsönös erőfeszítéssel, önzetlen szeretettel és rendíthetetlen elkötelezettséggel felébresztjük a bennünk lévő szikrát, belépve egy olyan valóságba, ahol egyszerre vagyunk a végtelen gyönyör befogadói és közvetítői.