Az igazán jó élet felé vezető út nem egyszerű. Ez egy olyan ösvény, amelyet mély ellentétek jellemeznek – az önzetlen szeretet és az egoista szenvedés, az isteni igazság és az emberi hamisság között. Ezen utazás középpontjában egyetlen igazság áll: az, hogy harmóniában éljünk a Teremtő istenszerű tulajdonságaival, a tiszta, feltétel nélküli szeretettel és adakozással, egy értelmes és kiteljesedett életet jelent. Az igazság teljes megértéséhez azonban szembe kell néznünk az eredendően önző, egoista természetünkből fakadó szenvedéssel is. Mindkét állapot – az isteni és az emberi, a fény és a sötétség – a Teremtő ajándéka, amelyeket szándékosan úgy tervezett, hogy egy végső, tökéletes állapot felé vezessenek minket.
Megfigyelőként állok, a lélek tudósaként, akinek feladata e két ellentétes erő összehasonlítása. Egyik oldalon a Teremtő határtalan szeretetének és adakozásának tulajdonságai az örök igazság egy szeletét kínálják. A másik oldalon az ego individualista, önző ösztönei egy szenvedéssel teli körforgásba húznak minket. Az igazság felismeréséhez mindkét állapotot élénken meg kell éreznem, egymással szembeállítva őket, mintha egy ékszerész vizsgálná a drágakövet fényben és árnyékban. Az ego sötétsége nélkül soha nem tudnám igazán értékelni a Teremtő fényének ragyogását. Szenvedés nélkül soha nem tudnám igazolni az isteni szeretet átformáló erejét.
Ez a felismerés egyszerre alázatos és felszabadító. Még az egoista természetünk által okozott fájdalom is szándékos teremtés, egy szükséges ellentét, amely lehetővé teszi számunkra, hogy az igazság útját válasszuk. Minden önző pillanat, minden szenvedés egy isteni meghívás arra, hogy a Teremtő felé forduljunk, hogy összhangba kerüljünk az Ő szeretetének és adakozásának tulajdonságaival. Ez az összehangolódás azonban nem passzív cselekedet – tudatos erőfeszítést, az ösztöneink feletti könyörtelen elkötelezettséget igényel, hogy a Teremtő természetének megfelelően cselekedjünk.
A változás kulcsa egy objektív, szinte tudományos megközelítés elfogadásában rejlik. El kell fogadnom, hogy minden – öröm, fájdalom, szeretet és szenvedés – egyetlen, jóindulatú forrásból árad. Ez a nézőpont lehetővé teszi, hogy minden pillanatban meglássam a Teremtő kezét, amely a tökéletesség állapota felé vezet. E tisztaság fenntartásához folyamatosan „a Teremtő felé kell fordítanom arcomat”, arra törekedve, hogy Őt igazoljam, mint a valóság egyetlen jóságos erejét. Ez nem pusztán intellektuális gyakorlat, hanem gyakorlati, mások iránti szeretet és szolgálat cselekedeteiben megélt valóság, még akkor is, ha ez ellentmond természetes hajlamaimnak.
Csak a Teremtő tulajdonságainak utánzásával tudok kapcsolatot teremteni Vele, egy olyan köteléket, amely felemel az ego vonzása fölé. E kapcsolat nélkül fennáll a veszélye, hogy elsüllyedek az öröm és fájdalom szubjektív ködében, az életet a múló „édes” vagy „keserű” mércéjével mérve. De a Teremtő segítségével e fölött maradhatok, világosan megfigyelve őket, és az isteni igazság útját választva.
Ez az utazás azonban nem olyan, amelyet egyedül vállalhatok. Az ego ravasz ellenfél, amelyet a Teremtő folyamatosan próbára tesz az élet kihívásain keresztül – a kísértés, a nehézségek vagy a múló örömök pillanataiban. Ezek a próbák azzal fenyegetnek, hogy visszahúznak az ego markába, elhomályosítva a Teremtőhöz fűződő kapcsolatomat. Hogy ellenálljak nekik, egy közösség, egy „helyes környezet” támogatására van szükségem, ahol a kölcsönös elkötelezettség, odaadás és szeretet a Teremtő tulajdonságainak élő példáját hozza létre. Együtt olyan teret építünk, ahol az isteni szeretet nem csupán idea, hanem kézzelfogható valóság, egy tükör, amely a Teremtő jóindulatát tükrözi az ego által hajtott világ törékenységével szemben.
E szent környezetben egymást felelősségre vonjuk, felemelve egymást az ego vonzása fölé. Minden szolgálat, minden szeretetgesztus gyakorlati lépés a Teremtő felé. Azzal, hogy teljes szívemmel adok másoknak – „kézzel-lábbal”, ahogy a mondás tartja – összhangba kerülök a Teremtő akaratával, kiérdemelve az Ő fenntartó kegyelmét. Ez a kegyelem lehetővé teszi, hogy szembenézzek az élet kihívásaival anélkül, hogy azok felemésztenének. A fizikai problémák, érzelmi küzdelmek és gyengeség pillanatai szükséges ellentétként megmaradnak, de többé nem határoznak meg. Ehelyett lehetőséggé válnak arra, hogy újra és újra a Teremtő útját válasszam.
A Teremtő próbái könyörtelenek, de szeretete is az. Közösségem segítségével és a Teremtő „segítő kezébe” kapaszkodva az ego fölött maradhatok, szabadon választhatom a szeretetet az önzőség helyett, az igazságot a hamisság helyett. Ez a jó élet lényege: egy olyan élet, amely a Teremtő tulajdonságaiban gyökerezik, kölcsönös támogatással fenntartva, és az isteni igazság iránti rendíthetetlen elkötelezettséggel vezetve. Ez egy olyan élet, ahol a szenvedés nem cél, hanem lépcsőfok, egy ellentét, amely megvilágítja a tökéletesség felé vezető utat.
Végül a választás az enyém. Elsüllyedek az ego múló örömeibe és fájdalmaiba, vagy felemelkedem, szilárdan ragaszkodva a Teremtő határtalan szeretetéhez? Minden lépésemmel arra vagyok hivatott, hogy igazoljam a Teremtőt, megerősítsem jóindulatát, és az Ő isteni fényének tükröződéseként éljek. És ebben a választásban nem csupán igazságot találok, hanem egy átformált élet ígéretét is – egy életet, amely igazán, örökké jó.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás