Létezésünk középpontjában egy mély igazság rejlik: nem választhatjuk meg szabadon, hogy követjük-e az előre meghatározott emberi célunkat – egy célt, amelyet a valóság szövetébe egy egyetlen, jóindulatú irányító erő szőtt bele. Ezen isteni terv részeként azonban szent választási lehetőséget kaptunk: azt, hogy milyen módon járjuk végig ezt az utat, milyen szándékokkal visszük tovább gondolatainkat és vágyainkat. Ezek a szálak, amelyeket életünk kárpitjába szövünk, meghatározzák, hogy tudatos növekedésen keresztül érjük-e el a végső „boldog befejezést”, vagy az ego kérlelhetetlen csapásai által.
Nem mi vagyunk azok, akik megalkotják a bennünk kavargó vágyakat és gondolatokat, amelyek számtalan irányba rángatnak minket, akár a viharban sodródó leveleket. Ezek az ösztönzések akaratunktól függetlenül ébrednek fel. De kaptunk egy rendkívüli ajándékot: a képességet, hogy felismerjük tetteink mögött rejlő szándékokat, és tudatosan átformáljuk azokat. Szándékaink azok a lencsék, amelyeken keresztül a valóságot szemléljük, a híd, amely összeköt minket másokkal, a világgal és azzal az egyetlen erővel, amely minden életet teremt és fenntart – egy erővel, amelyet tiszta, önzetlen és feltétel nélküli szeretet jellemez.
Alapértelmezés szerint szándékaink az egóban gyökereznek – önzők, individualisták és kizsákmányolók. Ez az ösztönös lencse egy hamis, széttöredezett Mátrixba zár minket, ahol az élet kizárólag saját örömünk és fájdalmunk körül forog. Ebben a torz valóságban csak azt látjuk, ami azonnali szükségleteinket szolgálja, vakon a létezést irányító mélyebb igazságra. Az igazi valóság azonban egy radikálisan eltérő elv szerint működik. A Teremtő határtalan szeretetének és adakozásának szándéka tartja fenn, egy erő, amely rendíthetetlen nagylelkűséggel táplálja az életet. Hogy érzékeljük ezt a valóságot, hogy összhangba kerüljünk isteni áramlásával, szándékaink tudatos és módszeres átalakítására van szükség.
Ez az átalakulás az éberséggel kezdődik. Meg kell tanulnunk folyamatosan vizsgálni szándékainkat, a gondolatokat, vágyakat és tetteket csupán azok hordozóiként kezelve, amelyek a szándékokat meghatározzák. A szándék az elsődleges; minden más másodlagos. A szándék előtérbe helyezésével a múló impulzusok által vezérelt életről egy magasabb cél által irányított életre váltunk. Nem önmagunkért kezdünk élni, hanem harmóniában a Teremtő istenszerű tulajdonságaival, ahol maga a szándék válik cselekvéssé, létezésünk lényegévé.
Ez az út nem magányos. Az ego hatalmas ellenfél, amelyet a világ zavarai és kísértései erősítenek. Hogy felülemelkedjünk rajta, egy közösség ölelésére van szükségünk – egy „helyes környezetre”, ahol a kölcsönös elkötelezettség, odaadás és szeretet a Teremtő tulajdonságainak élő tükörképét hozza létre. E szent térben gyakoroljuk szándékaink isteni összehangolását, megtanulva önzetlenül szeretni és szolgálni másokat. Együtt olyan kollektív törekvést formálunk, amely olyan erőteljes, hogy minden más vágyat elhomályosít, „élet vagy halál” imperatívusszá válva, amely emberi célunk felé hajt minket.
Amikor ez a kollektív cél fényesen ragyog bennünk, megvéd minket a világ káoszától, akár egy jelzőfény, úgy vezet a Teremtő felé. Többé nincs szükségünk a szenvedés kemény leckéire, hogy előre lökjenek; ehelyett egy közös vízió vonz minket, amely az isteni egyenértékűségre irányul. Ez az egyenértékűség a kulcs a Teremtő igazságának feltárásához. Csak az Ő önzetlen szándékainak elfogadásával kezdhetjük el érzékelni jelenlétét, és építhetünk kölcsönös kapcsolatot az mindent irányító erővel.
Ám ahogy közelebb kerülünk célunkhoz, mélyebb kihívás bukkan fel. Tudatos erőfeszítéseink alatt egy ősi szándék rejlik – egy egoista vágy, hogy a Teremtő erejét saját hasznunkra ragadjuk meg. Ez a „spirituális ego” finom és alattomos, odaadásként álcázza magát, miközben titokban az irányításra vágyik. Csak az egyenértékűség tisztaságában tárul fel, ahogy a Teremtő szeretetének fényében rétegről rétegre lehántjuk szándékainkat.
Spirituális utunk csúcsán egy végső, sorsdöntő választás előtt állunk. Mintha egy kozmikus leszámolás magányos alakja lennénk, válaszúton állunk: a Teremtő erejét saját önző céljainkra akarjuk megszerezni, vagy meghódolunk jóindulatának, és rendíthetetlen hűséggel szolgáljuk Őt? Az első út spirituális elszigeteltséghez vezet, vissza az ego hamis Mátrixába. A második feltárja a valóság teljességét, átlátszó csatornákká alakítva minket a Teremtő szeretetéhez.
A szolgálat választásával a Teremtő és a teremtés minden része – annak mozdulatlan, növényi, állati és emberi részei – közötti összekötővé válunk. Szent feladattal bízunk meg: a valóság tökéletes beteljesülésének elősegítése, a Teremtő fényének minden létezési szegletbe való eljuttatása. Ez emberi célunk lényege: nem önmagunkért élni, hanem hűséges partnerekként az isteni tervben, igazolva a Teremtőt, mint az egyetlen jóindulatú erőt, és örömünket az Ő szolgálatában megtalálva.
Az út nem könnyű, de egy egyszerű igazság világítja meg: szándékaink alakítják valóságunkat. Közösségünk támogatásával és azzal a bátorsággal, hogy szívünket a Teremtő szeretetével hangoljuk össze, túlléphetünk az ego csapásain, és elfogadhatunk egy célteljes, kapcsolódással teli és örökkévaló beteljesülést kínáló életet. A választás a miénk – nem az, hogy elérjük-e célunkat, hanem hogy miként érkezünk meg. Válasszuk a szeretetet, válasszuk a szolgálatot, és lépjünk bátran az isteni fény felé, amely vár ránk.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás