módszer címkéhez tartozó bejegyzések

Rendben lesz a világ?

A világ magától nem lesz rendben

Ha továbbra is vakon követjük az eredendően önző természetünket, amely mások és a természet kárára érvényesül, akkor folytatjuk a folyton ismétlődő történelmi ciklusainkat is, amíg teljesen el nem pusztítjuk magunkat. Talán csak egy maroknyi ember marad életben, akiknek újra kell építeniük az emberi civilizációt.

Nekünk magunknak kell a világot jobbá tenni

Ahogy már megtudtuk, nem vagyunk képesek megváltoztatni a világot azzal, hogy másokat hibáztatunk vagy éppen kijavítjuk, kioktatjuk, manipuláljuk, legyőzzük és tönkretesszük őket. Már kipróbáltuk az összes lehetséges variációját az önkényes emberi ideológiáinknak, filozófiáinknak, vallásainknak, csak azért, hogy egyre mélyebbre merüljünk a problémákba.

Folyamatosan próbáljuk eltávolítani a „gonoszokat”, a nem kívánatos egyéneket a társadalomból, csupán azért, hogy aztán kiderüljön, hogy azok, akik a leghangosabbak, a legigazabbak voltak ebben a tisztulási folyamatban, az új „gonoszok” lettek.

Mit tehetünk?

Csak úgy tudjuk megváltoztatni a világot, ha magunkat változtatjuk meg! Meg kell, hogy tanuljuk, hogyan válhatunk hasonlóvá a természet finoman kiegyensúlyozott rendszeréhez, a céltudatosan felépített, pozitív, fenntartható kölcsönhatások révén az eredendő ösztöneink felett.

Ami a világban történik, az valójában nagyon egyszerű…

Hogyan kezelhetem azt, hogy ennyire rémisztően bonyolult a modern világ?

Ahhoz, hogy kezelni tudjuk a világ ijesztően összetett működését, meg kell próbálnunk egyszerűsíteni azt. Meg kell találnunk a legfontosabb ok-okozati folyamatokat a színfalak mögött. A kutatás közben szerencsére felfedezhetünk egy erős és szinte egyedülálló ok-okozati láncolatot, amely mindazon dolgok mögött áll, amelyeket a világunkban megfigyelhetünk napjainkban és akár történelmi távlatokban is.

Minden, amit az emberiség valaha is létrehozott, feltalált, kifejlesztett és követett, az az eredendően öncélú, önigazoló, énközpontú és kizsákmányoló emberi egónk eredménye volt. Az egyetlen különbség az ember és más, fejlett főemlősök között – amelyek gyakorlatilag változatlanok maradtak évmilliók óta –, a minket vezérlő emberi egó.

Az egó olyan, mint egy rákos daganat

Bár az emberiség hihetetlen társadalmi, kulturális és technológiai fejlődését ösztönözte az egó, ugyanakkor úgy viselkedünk és létezünk, mint egy rákos daganat a természet teljesen egységes és egymással összefüggésben lévő rendszerében.

Nem kell bonyolult megoldásokat találnunk a számtalan összetett problémára, amellyel szembe kell néznünk. Végül is láthatjuk, hogy eddig semmilyen megoldásunk nem volt sikeres, mindegyik csak még mélyebbre tolt minket a válságban. Ezért az egyetlen dolog, amivel foglalkoznunk kell, az a saját eredendő természetünk!

Mi történik, ha más irányba tereljük az egót?

Abban a pillanatban, amikor elkezdjük megtanulni, hogyan lehet az egó fékezhetetlenül hajszoló és fogyasztásra irányuló erejét pozitív, építő, globális, kölcsönösen előnyös célok és szándékok irányába terelni – követve a természet evolúciós irányát és betartva a szigorú törvényeit, amelyek fenntartják az élet általános homeosztázisát –, minden összetett probléma eltűnik majd és hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy közösen hajózunk egy gyönyörű jövő felé.

Mindezt a természet többi alkotórészével együtt.

Mi kell ehhez a csodálatos jövőképhez?

Természetesen ehhez először is el kellene fogadnunk, hogy a probléma bennünk van, nem másokban. Egyet kellene értenünk abban, hogy változtatni, korrigálni, fejleszteni kellene magunkat, ahelyett, hogy hibáztatnánk, javítanánk, cenzúráznánk, legyőznénk és tönkretennénk másokat.

Nincs más választásunk

 …ha nem változtatunk magunkon kezdeményező, célratörő, tudatos módon, akkor a folyamatosan növekvő és végül elviselhetetlen szenvedés fog „meggyőzni minket”.

A tudás, amely jobbá teheti az életünket

Milyen tudással kellene rendelkeznie minden embernek ahhoz, hogy jobban boldoguljunk közösen?

Fel kellene ismernünk, hogy mennyire egymásra vagyunk utalva. Ha már érezzük ezt, akkor nem okoz gondot elfogadni, hogy létünk közös, amiben szükségszerűen megvan a felelősségvállalás egymás irányában, és kölcsönösen ki is egészítjük egymást.

Folyamatosan a minket körülvevő világról, az egymásrautaltságról beszélünk – különösen a világjárványok, globális gazdasági válságok és háborúk idején –, de ez annyira nem érint meg minket, hogy ki is akarjunk lépni a világképünkből, ami eredendően szubjektív és individualista.

A természet azon törvényei, amelyek az integrációra irányulnak, – az ösztönzés mellett, amit az evolúció könyörtelenül folytat, hogy a természet teljes rendszere a lehető legoptimálisabb egyesítése felé haladjon – arra kényszerít majd minket, hogy végül elfogadjuk kollektív létezésünket. 

Ám, ha ezt az eredendő önző természet szempontjából éljük meg, akkor csak példátlan, hihetetlen és elviselhetetlen szenvedés eredményeként fogjuk leigázni az egónkat és a látszólagos individualizmusunkat.

Azt tudjuk már, hogy egy „kisebb, globális csapás” – mint például egy világjárvány –, sem változtatott a világképünkön. Még az időjárás komolyabb vészjelei, – mint a klímaváltozás miatti életmódváltás, vagy éppen egy nukleáris világháború egyre fenyegetőbb lehetősége – sem alakítja át a gondolkodásunkat.

Mi még mindig másokat hibáztatunk és másokat akarunk megváltoztatni, kijavítani, elpusztítani. Még mindig csak akkor akarunk változásokat, ha az számunkra jó és hasznos. Ez az általunk elképzelt „jó világ” valójában csak a mi egocentrikus, szubjektív nézőpontunkból tűnik jónak.

Képzeljük csak el, mekkora szenvedésre, még akár a halál közeledtének érzésére is szükségünk van, ha azt akarjuk, hogy ilyen nyomás hatására megváltozzunk!

Mindezek helyett egy egyedi, céltudatos és rendkívül gyakorlatias módszerrel megérthetnénk az elkerülhetetlen integrációnk és a fenntartható, kölcsönösen felelősségteljes és egymást kiegészítő együttélés, együttműködés szükségességét.

Ezzel a módszerrel – mely a természet törvényein és az evolúción alapul – megértethetjük, sőt, zsigerből átérezhetjük teljes egymásrautaltságunkat, és megláthatjuk, megízlelhetjük, mit nyerhetünk, ha feladjuk látszólagos önállóságunkat és kezdeményező lépéseket teszünk a kollektív emberi lét felé.

Ugyanakkor a végeredményt illetően nincs szabad választásunk! Azt azonban megválaszthatjuk, hogyan jutunk el oda!